Virágzik a kora ősz egyik jellegzetes hagymás növénye, az őszi kikerics, mely rózsaszínes-lilás virágaival borítja be a drávaszentesi üde réteket, legelőket.
A növény nagyon hasonlít a krókuszra, azonban annál nagyobb pohár alakú virágai augusztus-szeptember hónapban, levelek nélkül bújnak elő. Hosszú, fényes levelei csak tavasszal kezdenek el kihajtani, melyek akár a 30 cm-t is elérhetik és melyek nyár elején visszahúzódnak. A virágaiból kifejlődő toktermés tavasszal fejlődik ki, melynek beérett magjait a hangyák hordják szét.
Nevét a Fekete-tengerhez közeli településről, Colchis-ról kapta, mely város a méregkeverők hazája volt, és a monda szerint a király lánya e növényt használta mérgei elkészítéséhez.
A növény minden része erősen mérgező, népi nevei között nem véletlenül szerepel a kutyadöglesztőfű. A legelő állatok elkerülik, azonban a kecskék, juhok kis mennyiségben fogyasztják.
A cikk borítóképét készítette: Szabó Ilona (Éjjel a mezőn)
Szöveg: Schulcz Andrea