Ritka, hibrid sirályunk járja Európát

2020.04.01.

A szerecsensirály (Ichthyaetus melanocephalus) és dankasirály (Chroicocephalus ridibundus) nászából, 2016-ban, a Kis-Balatonon kelt, és gyűrűzött madarat már többször észlelték Európában.

Franciaországban 2016-ban és 2017-ben is kétszer látták ugyanott, Orléans-ban; Spanyolországban pedig 2019-ben, egy Madridhoz közeli szeméttelepen. Legutóbb 2020. március 10-én, Szlovéniából kaptunk róla hírt. Az észlelők már hibridként írták le a fiókaként szerecsensirályként gyűrűzött madarat, hiszen ekkorra már nyilvánvalóvá váltak azok a bélyegek (testméret, tollazat), amely alapján ez megállapíthatóvá vált. A két faj közötti hibridizáció ugyan ritkán, de rendszeresen előfordul, de ez az első dokumentált magyarországi eset.

A Kis-Balatonon mindkét faj rendszeresen fészkel, a dankasirályból 2-300 pár költ évente, míg szerecsensirályból jellemzően néhány pár.

Érdekes a 2016-ban jelölt hibrid egyed vonulása is. A szerecsensirály általában áprilisban érkezik meg fészkelőhelyére, melyet nagyon korán, a költés befejezését követően, júliusban elhagy, telelőhelyére gyorsan eljut. A hazai állomány fő telelőhelye Nyugat-Európa atlantikus partvidéke, kisebb részben a Földközi-tenger. A dankasirály márciusban érkezik meg költőhelyére, melyet szintén korán, a költés befejezését követően, gyakran már június végén elhagy. A hazai állomány telelőhelye a Mediterráneum délnyugati része. Az utóbbi évek enyhe telei következtében egyre több madár kísérli meg az áttelelést Nyugat-Európában, vagy hazánkban.

E hibrid egyed vonulása mindkét szülőfaj jellemzőit magán viseli.

Szöveg: Szinai Péter és Fejes Éva, BfNPI

A cikk borítóképét készítette: Heincz Miklós (Szerecsensirály)

A hibrid sirály (középen) a Ptuj-nál (Szlovénia) lévő fészektelepen március közepén. | Fotó: Luka Božič

A madár ezen a télen Madrid (Spanyolország) közelében. A jobb oldali, nagyobb termetű a hibrid, a bal oldalon dankasirály látható. | Fotó: David Fernández

Hibrid sirály észlelés.| Szerk: Szinai Péter, BfNPI