Az észak-amerikai fáraókabócák különleges szaporodási stratégiával igyekeznek túljárni a ragadozók taktikáin.
A magyarul fáraókabócáknak nevezett állatok (Magicicada-fajok) arról ismertek, hogy 13 vagy 17 évente hatalmas rajzásba kezdenek. Május végén, június elején, amikor a talaj hőmérséklete eléri a 18 Celsius-fokot, előbújnak a hosszú éveken át a talajban fejlődött állatok, majd felmászva egy-egy növényre, tereptárgyra levetik utolsó lárvabőrüket, majd még magasabbra mászva megkezdik a párkeresést. Eközben a sok milliárd rovarból rengeteg kerül az erdők, parkok ragadozóinak bendőjébe, ám még így is bőven marad elegendő a következő nemzedék megalapításához.
A párzás után a nőstények az ágak repedéseibe rakják petéiket, és az egész állattömeg elpusztul. A kikelő petékből azután a talajba másznak a következő generáció tagjai, hogy sok éves fejlődési folyamatukat beteljesítsék. A fáraókabócák minden életszakaszukban növényi nedveket szívogatnak, ám a hatalmas tömegük ellenére se okoznak károkat a növényzetben.
A szakemberek kétféle elmélettel magyarázzák azt, hogy az evolúciójuk során e 13 és 17 éves periódus alakulhatott ki. Egyrészt, mert ezzel elkerülhető, hogy a rájuk specializált ragadozók felkészülve a hatalmas tömegre maguk is már ártalmas hatású tömeggé duzzadhassanak.
A másik feltételezés szerint a jégkor végi, igen zord körülmények közepette a lassabb fejlődés során kialakult genetikai mutációk fontos, a túlélést biztosító tulajdonságokat adtak a kabócáknak. Ezzel is elkerülhető, hogy a kabócák egyes populációi egymással hibridizálódjanak, és a mutációkkal megszerzett hasznos tulajdonságok eltűnjenek.
