Rekordütemben nő egy elvileg betiltott üvegházhatású gáz légköri koncentrációja

2020.01.23.

A HFC-23 magas légköri koncentrációja miatti aggodalom oka, hogy erősen üvegházhatású gázról van szó, amelyből ha egytonnányi a levegőbe kerül, az több mint 12 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásának felel meg.

A HFC-23 a fluorozott szénhidrogének (HFC) egyik legismertebb típusa, amelynek nagyon kis mértékű az ipari felhasználása, ugyanakkor nagy mennyiségben kerül a levegőbe egy másik, a fejlődő országokban a hűtőrendszerekhez használt kemikália előállítása során – írja az EurekAlert tudományos hírportál alapján az MTI.

Öt évvel ezelőtt a világ akkori két legnagyobb HFC-23-kibocsátójának tartott India és Kína bejelentette, hogy csökkenti azoknak a gyáraknak a kibocsátását, amelyek ezzel a gázzal dolgoznak. 2017-ben mindkét ország arról számolt be, hogy csaknem teljesen beszüntették a HFC-23-emissziójukat. Az intézkedéseknek a légköri koncentráció csökkenéséhez kellett volna vezetnie, a Bristoli Egyetem kutatóinak vezetésével készült, és a Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány eredményei szerint azonban

a HFC-23 légköri koncentrációja nemhogy nem csökkent, hanem 2018-ra rekordütemű emelkedést mutatott.

A kutatók szerint rejtély, hogy miért emelkedik a várt csökkenés ellenére a gáz globális kibocsátása, amely hatással lehet az ózont bontó anyagok kibocsátásának korlátozására létrejött Montreali Jegyzőkönyvre is.

Kieran Stanley, a tanulmány vezető szerzője szerint a tanulmány eredményei alapján nagyon valószínű, hogy Kínának nem sikerült olyan mértékben csökkentenie a HFC-23-kibocsátását, ahogy azt állította. „További mérések hiányában pedig abban sem lehetünk biztosak, hogy India képes volt megvalósítani a károsanyag-kibocsátás visszaszorítására hozott programját” – fűzte hozzá a szakember.