Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Galli Károly; Fotó: Galli Károly
Miután idestova húsz éve járom a Júliai-Alpok hegyvilágát, és feljutottam már csaknem az összes elérhető csúcsára, ha valaki megkérdezné, melyik jut eszembe elsőre közülük, rögtön rávágnám, hogy nem, nekem nem a Triglav, hanem a Prísank. Hogy miért? Mert itt vannak a hegység talán legjobb turistaútjai, ahol az erőnket, ügyességünket is próbára tehetjük a hatalmas mélységek fölött, törmelékes, kitett ösvényeken, drótkötéllel biztosított falakon.
Ha az ember Ljubljana felől közelít a hegyhez a Felső-Száva völgyében – márpedig Magyarországról leginkább így érdemes, Budapestről az M7–Tornyiszentmiklós–Lendva–Maribor–Ljubljana–Kranjska Gora-útvonalon (547 km, 5-6 óra) –, akkor kétszer fog nagyot csuklani. Először Gozd Martuljek falucskánál, mert a Škrlatica-csoport és a Špik hirtelen kinyíló panorámájától általában elakad a lélegzet, majd rögtön utána Kranjska Gora, egy hangulatos, alpesi kisváros következik, ahol megint leesik az állunk a Dolomitok sziklavilágát idéző látványtól. Elfogultság nélkül: az Alpok legimpozánsabb völgyi panorámáinak az elitje, ami itt elénk tárul!
A zergétől indul a kaland
A Prísankkal való ismerkedésünket a legjobb a Kranjska Gora fölötti Jasna tavánál, a zergeszobor tövétől kezdeni. Talán innen a legszebb a panoráma. Balra a Razor, jobbra a Mala Mojstrovka, középen pedig maga a Prísank magasodik irdatlan tömegével a víztükör fölé. Nagyjából középen a főcsúcs (2547 m), míg a hegy keleti és nyugati oldalán mintha egy-egy aprócska lyuk lenne kivehető. És valóban: két természetes átjáróbarlang is található a Prísankon, amelyeken keresztül via ferrata utak vezetnek át az északi falból a déli oldalra, a Zadnje és Prednje okno (Első és Hátsó ablak). A tópartról alig kivehető kis ablakok persze a valóságban impozáns méretű sziklaátjárók.
Nos, pont oda indulunk Tamarával ezen a verőfényes október végi szombaton, hogy a Prednje oknón átjutva hódítsuk meg a tó fölé csaknem ezerötszáz méterrel magasodó kolosszust, a Kopiščarjeva pot, majd a nyugati-gerinc útján.
Ehhez először is föl kell autózni a Vršič-hágóba (1611 m), amely a hegység egyik legjelentősebb, leghíresebb átjárója. Már az I. világháborúban hadi jelentőséggel bírt, ezért is építtette ki az utat a Monarchia orosz hadifoglyokkal. Rájuk emlékeztet az út melletti Ruska kapelica (kápolna), illetve a „nagy háborúra” fönt a hágóban a sok bunker és betonépítmény. A hágóig vagy harminc szerpentint kell leküzdenünk, szóval kissé kótyagos fejjel kászálódunk elő a kocsiból, ám ez az érzés nem tart soká: a fagyos szél, amely átömlik a hágón, gyorsan kimossa. Jólesik egy indító kávé a parkoló fölötti Tičarjev domban. Aztán hajrá, jó negyven perc gyaloglás a hegy félelmetes, szürke, nyugati sziklatömbje alatt a hágó jeges szelében (a táblák korrektül mutatják az irányt), és már ott is állunk a beszállásnál. Érdekes, ahogy átértünk a hegy északi oldalára, a szél egy csapásra megszűnt. Hideg azért van, úgy nulla fok körülire tippelem, az ég azonban azúrkék, ígéretes, eső, hó nem várható.
Kővé vált lány a sziklafalon
A beszállásnál beöltözünk az itt szükséges felszerelésbe – sisak, beülő, via ferrata szett, kesztyű –, és indulhat a túra. Az ablakig vezető Kopiščarjeva ferrata nehézsége C. A Júliai-Alpokban a nehezebbek közé sorolható. Gyakorlottabbaknak való, de felkészült vezetővel ügyes kezdők is bevállalhatják. Izgalmas, meredek, kitett szakaszok és gyalogolós részek váltják egymást, majd az út kulcshelyének számító hosszanti harántrepedés végén egy igazán szűk sziklarés következik, ahol ferdén fölfelé kúszva kell átpréselni magunkat. Egy szemközti sziklafalon különös képződményt figyelhetünk meg: ez az Ajdovska deklica (Ajdai lány), egy hatalmas, szomorkás kőarc a függőleges sziklafalon (további részletek a keretes írásban).
Innen még sokat kell másznunk hol drótkötelek mentén, hol a tagolt sziklákon, amíg megpillantjuk a Prednje okno üregét. Nem kell igazi sziklamászásra gondolni, de itt a könnyebb szakaszok is jóval komolyabbak például a Tengerszem-csúcsra vezető tátrai turistautaknál. A lentről aprócska üregnek tűnő ablak testközelből döbbenetes méretű. Hatalmas katedrálisokban szokott ilyen térélménye lenni az embernek, de ezt itt a természet alkotta. Millió évekkel ezelőtt vad barlangi folyók vájták, oldották a mészkövet, az erózió kívülről pusztította a közben kiemelkedő hegycsúcsot, míg végül napvilágra került a hajdani barlangi járat. Utunk az átjáró meredek, törmelékes alján vezet keresztül, majd a sziklás felső részén újabb drótköteles szakaszon mászunk föl és bukkanunk elő a hegy déli, lankásabb oldalán.
Izgalmas gerinctúra vár ránk
Akinek ennyi elég volt, itt jobbra, nyugat felé tartva túraúton (Gladki rob) két óra alatt visszatérhet a Vršič-hágóba. Mi a csúcs felé, keletnek indulunk, és kb. másfél óra mászás, kapaszkodás és gerinctúra után érjük el a hegy legmagasabb pontját. E gerinctúra sem egyszerű hegyi séta ám, helyenként drótkötéllel, cövekekkel biztosítva, néhol azok nélkül kell megbirkózni a „mászósabb” részekkel, mindkét oldalon nagy mélységek fölött. Őszi túránkon a csúcs közelében már kisebb hó- és jégfoltok is előfordulnak, de ezek még nem jelentenek nehézséget. A hágóból ezen az úton 4-5 óra a csúcs, az egész túrára tehát 7-9 órát számolhatunk.
A Prísank csúcsáról szinte az egész hegyvidék panorámája kitárul. Északra kiindulópontunk, Kranjska Gora városkája terül el a völgyben, nyugatra a délceg Jalovec (2645 m) és a kupola alakú Mangart (2679 m) emelkedik, de a távolban a Dolomitok háromezresei és a Grossglockner hómezői is feltűnnek a kristálytiszta levegőben. A Škrlatica (2740 m) döbbenetes, ezer méteres nyugati fala szinte karnyújtásnyira van tőlünk. Mögötte, távolabb a hegység főcsúcsa, a Triglav (2863 m) uralja a tájat az egész hegyvidék fölött. Dél felé a szomszéd hegy, a Razor (2602 m) sziklameredélye zárja a kilátást, a mélyben pedig a Soča (Isonzó) folyó völgye kanyarog Bovec, a raftingosok Mekkája felé. Egészen különleges kegyben részesít minket az időjárás. Október végén egy szál pólóban sütkérezünk a langymeleg napsütésben, de lassan ideje lefelé indulni.
Felülről érkezik a veszély
Az idővel itt úgy kell gazdálkodnunk, hogy a lefelé vezető útra szinte ugyanannyit kell szánni, mint a felfelé kapaszkodásra, mert a sziklás, törmelékes terepen nem igazán lehet gyorsabban haladni, mint hegynek fel. A csúcsról három út is vezet vissza a hágóba. A legnyugatibbon jöttünk föl, a legkeletibb pedig hatalmas kerülő, így a középsőt, a Slovenska potot választjuk. A hegy déli oldala lankásabb, de főleg a felsőbb szakaszokon sziklás terepen, nagy mélység fölött araszolgatunk lefelé itt is. A csúcs alatti törmeléklejtő másféle veszélyeket is rejt. A hétvégi szép idő sokakat fölcsalt a csúcsra, és a gyakorlatlanabbak lába alatt könnyen megindul a kő. Máris recseg a hegy, és csak úgy pattognak le a villámsebesen begyorsuló kőbombák.
A Prísankon nincs menedékház, ezt a túrák tervezésekor mindenképpen vegyük számításba
Mi még félre tudunk húzódni, de az ösvény alattunk kanyarodó részét telibe találják a kövek. Az éppen ott haladók dermedten állnak. Ezek elől nincs esély félreugrani, így csak a szerencsében bízhatnak, hogy elkerülik őket. És a szerencse most az ő oldalukra áll, a néhány nagyobb és sok kicsi kőből álló förgeteg elszáguld mellettük, közöttük. Minket is megkímélve ezáltal attól, hogy e gyönyörű napot véres forgatókönyvvel zárjuk. Ilyen kockázatokkal járhat egy óvatlan vagy nemtörődöm lépés a magashegyi terepeken. A hágó előtt újabb csodában van részünk. Ahogy elérjük az erdőhatárt, sárga, vörös, barna pompába öltözött, napsütötte fenyvesek fogadnak minket. Ünnepi köntösben búcsúzik az évtől a hegység, a Prísank, mert innentől tényleg bármelyik nap leeshet az első hó, és márciusig, áprilisig nem ritkán több méteres fehér lepel takarja be a hegyeket.
Mire figyeljünk ősszel?
Egy őszi csúcshódítás a Júliai-Alpokban akkor is komolyabb erőpróba lehet, mint egy nyári mászás, ha amúgy az időjárás megfelelő. Tervezzük meg gondosan a túrát, és igyekezzünk minél több aktuális információt begyűjteni. Ne feledjük, hogy korán jön a sötétség, és bármilyen szépen is süt a nap, hűvös vagy akár hideg is lehet, reggel meg estefelé pedig szinte bizonyosan az is lesz. A fejlámpa mindig, de ilyenkor a meleg polár, a kesztyű, a sapka is alapvető kellékek a hátizsákban. Energia-utánpótlás bőségesen legyen! És ami nagyon fontos, tájékozódjunk: volt-e már nyár óta havazás (akár csak odafönt), illetve kell-e jegesedésre számítani? Ha igen, a téli mászófelszerelésekre – hágóvas, jégcsákány, kötél, a szükséges kiegészítők – is szükség lehet, no meg ezek használatának ismeretére. Ne legyünk könnyelműek, egy lentről nem is látható, alig pár méteres, lefagyott felszínű hófolt is hordozhat komoly kockázatot. A Júliai-Alpok nehezebb túraútjain (via ferratáin) alapvető felszerelésünk kell hogy legyen a beülő, a via ferrata szett, a mászókesztyű és a sisak.
Túraút, mászóút, kicsit nehéz, nagyon nehéz…
Ha magashegyi túrára indulunk Szlovéniában, például a Júliai-Alpokban, fontos tudnunk, hogy errefelé a turistatérképeken nem tesznek különbséget a túrautak és a biztosított mászóutak (via ferraták) között. Utóbbiak az Alpok ausztriai vagy olaszországi részeit bemutató turistatérképeken általában nem is szerepelnek, de ha igen, akkor egyértelműen fel van tüntetve az út jellege. A szlovén térképeken piros színű, folytonos vonal ábrázolja a túrautakat, amelyeken – a térkép méretarányától függően – szaggatott vagy pontozott szakaszok jelzik a nehéz, illetve a nagyon nehéz részeket. Ezeken általában drótköteles biztosítás is található, de nem mindenhol: Szlovéniában az Alpok magasabb régióiban mindig készülhetünk meredek, omladékos, nagy mélységek fölött vezetett, biztosítatlan útszakaszokra, sokszor pedig olyan helyeken találunk drótkötelet, ahol nem is lenne olyan fontos. A Júliai-Alpok ismert ferratái nagyon régiek, lassan száz évesek, és bár jól karbantartottak, a mai elvárásoknak sok tekintetben nem felelnek meg. Mit tehetünk tehát? Csupán annyit, hogy felszereléssel, fizikummal, mászótudással és lélekben is felkészülünk ezekre a nehézségekre. És még valami: a térképen is nehezebbnek minősített utak nem kezdőknek valók. Fontos, hogy tapasztaltabb vezető mindig legyen a csoportban.
Az Ajdovska deklica legendája
Az Ajdovska deklica (Ajdai lány) egy természetes kőképződmény a Prísank nyugati sziklafalán. Nehéz elhinni, hogy nem emberkéz alkotta, annyira élethű a szomorkás leányarc. Legenda is fűződik hozzá. A lány a hágón átkelőknek jósolgatott, és egyszeregy trentai pásztor gyermekének jósolta meg, hogy vadász lesz, és ő fogja elejteni a hegyek híres aranyszarvú kecskéjét, a Zlatorogot. Ám a többi jósnő, a lány testvérei, ettől haragra gerjedtek, megátkozták, és a lány kővé vált a sziklafalon. Nem tudjuk, így történt-e, de igazi kőszáli kecskéket – ha nem is aranyszarvval – jó eséllyel fogunk látni egy prísanki túrán, ráadásul néha egészen közel jönnek az emberhez. És a Zlatorog sem veszett el, jóféle világos sör (Laško) formájában meg is kóstolhatjuk a túra után a menedékházakban.
Térkép: Bába Imre
