Nem volt még ilyen meleg július Magyarországon

2019.08.09.

Mielőbbi cselekvésre van szükség a klímaváltozás megfékezéséhez – hívta fel a figyelmet Lakatos Mónika, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője a Kossuth Rádió augusztus 6-i, Krónika című műsorában.

Magyarországon még soha nem volt ilyen meleg a július, és a jelentések szerint elképzelhető, hogy a most mért értékek a következő években átlagosnak számítanak majd, mondta Lakatos Mónika.

Az éghajlatváltozás legfőbb kiváltója az emberi tevékenység. A kutatások eredményeinek figyelembevételével azonban mérsékelhető a felmelegedés

– tette hozzá a szakértő.

Forrás: Pixabay

„A párizsi klímaegyezményben másfél, illetve két fokot fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy még megfékezhető legyen az éghajlatváltozás. Természetesen jól járunk azzal, hogyha 1,5 fokon sikerül, például a hőhullámnak kitett emberek száma 420 millióval kevesebb lesz a becslések szerint, hogyha a hőmérséklet-emelkedés nem éri el a 2 Celsius-fokot.

Ehhez viszont nagyon komoly, markáns kibocsátáscsökkentést kell megvalósítani”

– fogalmazott.

Lakatos Mónika korábban az Északi-sarkvidék intenzív jégolvadásával kapcsolatban is megszólalt, mert a magyar klímaszakértők aggasztónak tartják, hogy tíz nap alatt nyolcvanmilliárd tonna jég olvadt el Grönlandon, mivel ez is a globális felmelegedés tünete. Erről ebben a cikkünkben olvashat.