Mit jelentenek az IPCC forgatókönyvei a gyakorlatban? A sok lehetséges történet közül bemutatunk hármat

1. forgatókönyv: 2020-ban a Párizsi Megállapodásban foglalt, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló ambiciózus célkitűzéseket a nemzetközi közösség szinte egyhangúan támogatja és végrehajtja. Ez a nettó nulla kibocsátás egy olyan ütemtervéhez vezet, mely összeegyeztethető a globális felmelegedés 1,5 °C-nál történő korlátozására 2100-ig.

A világ minden nagyobb régiójában erőteljes részvétel van nemzeti, állami és / vagy városi szinten. A szállítás erősen dekarbonizált az elektromos járművekre való áttérés révén: 2025-re már több elektromos járművet értékesítenek, mint belső égésű motort. A 2020-as évekre számos ipari méretű szén-dioxid-leválasztást és –tárolást (CCS) megvalósító üzemet tesztelnek és telepítenek. A földterületekért folyó versengés az energetikai célú növénytermesztés, az élelmiszer-előállítás és a biodiverzitás megőrzése között a minimálisra csökken, miután a CCS-hez szükséges bioenergiát mezőgazdasági hulladékokból, alga- és moszat-gazdaságokból szerzik be. A mezőgazdaság intenzívebbé válik, köszönhetően a koordinált tervezésnek, és az élelmiszer-pazarlás ezzel együtt járó drasztikus csökkenésének. Ennek köszönhetően sok ökoszisztéma viszonylag érintetlen marad, így fennmarad a legtöbb ökoszisztéma-szolgáltatás, bár helyi változások sok régióban bekövetkeznek a fajok magasabb szélességekre, illetve magasabban fekvő területekre húzódásával (különösen a hegyekben, trópusi, partvidéki és sarkvidéki társulásokban). Az alkalmazkodási intézkedések, mint a fajok szabad mozgását lehetővé tévő folyosók létrehozása, a természetvédelem központi gyakorlatává válnak. A fajok mozgása új kihívásokat jelent az erőforrás-gazdálkodásban a kártevők és betegségek terjedése miatt. A növényeket peremterületeken termesztik, szántást nélkülöző mezőgazdasági művelést alkalmaznak, nagy területeket erdősítenek újra őshonos fákkal. A társadalom az egészséges táplálkozást preferálja, csökken a húsfogyasztás és az azzal járó üvegházgáz-kibocsátás.

2100-ra a globális átlaghőmérséklet átlagosan 0,5 °C-kal magasabb a 2018-asnál. A század folyamán csupán csekély mértékű túllövésre kerül sor. A közepes szélességeken a gyakori forró nyarak és csapadékesemények egyre intenzívebbek. A part menti közösségek az emelkedő tengerszint és gyakoribb és intenzívebb heves esőzések következtében fokozódó áradásokkal küzdenek, néhány esetben költözéssel reagálva azokra. A trópusokon, különösen a nagyvárosokban, gyakran halálos hőhullámok fordulnak elő, melyek kockázatát proaktív alkalmazkodással igyekeznek csökkenteni. A gleccserek kiterjedése a legtöbb hegyvidéki területen csökken. A csökkenő sarkvidéki tengeri jég új hajózási útvonalakat és kereskedelmi folyosókat nyit meg. A fejlődő kis szigetállamok, valamint a part menti és alacsonyan fekvő területek jelentős változásokkal szembesülnek, ám a legtöbb régióban nagyrészt fennmaradnak. A mediterrán térség szárazabbá válik, az öntözés kiterjed, csökkentve a talajvízszintet. Az Amazonas jó állapotban marad az aszályveszély elkerülése és az erdőirtás csökkentése révén, és az erdő szolgáltatásai a 21. század elején megfigyelt módon működnek. Míg egyes éghajlati veszélyek gyakoribbak, az időben történő alkalmazkodási intézkedések a legtöbb esetben csökkentik a kapcsolódó kockázatokat, bár a szegények és a hátrányos helyzetű csoportok továbbra is magas éghajlati kockázatokat tapasztalnak megélhetésükkel és jólétükkel összefüggésben. A nyári tengeri jég nem teljesen tűnik el az Északi-sarkvidéktől, és ugyan a korallzátonyok kiterjedése visszaesik (a 2018-as szintek 10–30%-ára), 2100-ig részlegesen helyreállnak. Noha a Föld melegebb, összehasonlítható a 2000-es évekkel, főbb visszafordíthatatlansági küszöböt nem ér el. A terméshozam viszonylag stabil marad. Az éghajlatváltozás hatásainak összesített gazdasági kára viszonylag csekély, bár vannak szélsőséges időjárási eseményekhez kapcsolódó helyi veszteségek. Az emberi jólét összességében hasonló a 2020-ashoz.

2. forgatókönyv: A nemzetközi közösség továbbra is nagymértékben támogatja a Párizsi Megállapodást, és 2020-ban megállapodik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célokról és a nettó nulla kibocsátás határidejéről. Ezek a célok azonban nem elég ambiciózusak ahhoz, hogy a melegedés 2 °C-on stabilizálódjon, nem is beszélve a 1,5 °C-ról.

A 2020-as években a belső éghajlati változékonyság, ellentétes irányban a 2000-es évek ún. globális melegedési hiányával, a vártnál nagyobb mértékű felmelegedéshez vezet. A hőmérsékletek rendszeresen meghaladják a 1,5 °C-os felmelegedési szintet, bár a sugárzási kényszer konzisztens az 1,2 °C vagy 1,3 °C-os felmelegedéssel. A globális és regionális felmelegedés által felerősített halálos hőhullámok a nagyvárosokban (Chicago, Kalkutta, Peking, Karachi, São Paulo), aszályok Dél-Európában, Afrika déli részén és az Amazonas régióban, a jelentős áradások Ázsiában mind hozzájárulnak a növekvő nyugtalansághoz és politikai destabilizációhoz. A 2025-es vészhelyzeti csúcstalálkozó sokkal ambiciózusabb éghajlati célokat határoz meg. A fosszilis üzemanyagok használatának és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra gyors kivonásának, valamint a megújuló energiaforrások elterjesztésének költségei az átmenet előmozdítását célzó gazdasági intézkedések támogatásának elmulasztása miatt sokkal magasabbak, mint az 1. forgatókönyvben .

A hőmérséklet-emelkedés mértéke 2 °C-on tetőzik a század közepén, mielőtt újra csökkenni kezdene a bioenergia-erőművek intenzív megvalósításának köszönhetően, de a bioenergia-előállítás talaj- és vízlábnyomának minimalizálása érdekében nem tesznek erőfeszítéseket. A több évtizeden át tartó 2 °C-os melegedési szint súlyosan károsít és megszüntet kulcsfontosságú ökoszisztémákat, mint amilyenek a korallzátonyok és trópusi esőerdők. A korallzátonyok pusztulása, vagy a mangrove-erdők súlyos veszteségei meggyengítik a partok viharokkal, széllel, hullámokkal szembeni természetes védelmét. Ezek a változások növelik a trópusi és szubtrópusi régiók közösségeinek kiszolgáltatottságát és kockázatait, következményekkel járva számos part menti közösségre. Ezeket a hatásokat fokozza a folyamatosan emelkedő tengerszint és az erősödő viharok. A bioenergia előállításához szükséges terület, a növekvő vízstresszel együtt, nyomást gyakorol az élelmiszerárakra, növeli az élelmiszer-bizonytalanság, az éhség és a szegénység mértékét. A terméshozam a trópusokon jelentősen csökken, ami néhány afrikai országban hosszan tartó éhínséghez vezet. Az élelmiszerek a legtöbb országban fontosabbá válnak mint a környezet, amelynek eredményeként a természetes ökoszisztémák száma csökken az éghajlatváltozás és a földhasználat változása miatt. Az ökoszisztémák elvesztésének megakadályozására szolgáló adaptív intézkedések végrehajtásának képessége adott körülmények között akadályozott, következésképpen minimális. Sok természetes ökoszisztéma, különösen a mediterrán térségben, elveszik az éghajlatváltozás és a földhasználat-változás együttes hatása miatt, és a kihalási arányok jelentősen növekednek.

2100-ra a melegedés csökken, de még mindig 1,5 °C feletti, néhány trópusi növény terméshozama újra növekedni kezd. A fennmaradó természetes ökoszisztémák közül több visszafordíthatatlan károkat szenved az éghajlatváltozással összefüggésbe hozható okok vagy a földhasználat változása miatt, a fajok kihalásának üteme nagyon gyorsan növekszik. A migráció, a kényszerű elvándorlás, az identitás elvesztése néhány országban kiterjedt, mely megfordítja a fenntartható fejlődés és az emberi biztonság területén elért eredményeket. Az éghajlatváltozás által okozott károk összesített gazdasági hatásai csekélyek, de az ökoszisztéma-szolgáltatások vesztesége jelentős gazdasági veszteségeket okoz. Az emberek egészsége és jóléte általában romlik a 2020-as szinthez képest, míg a szegénység és hátrányok szintje jelentősen növekszik.

3. forgatókönyv: 2020-ban a korábbi ígéretek ellenére a Párizsi Megállapodás nemzetközi támogatása csökkenni kezd. Az ezt követő években a szén-dioxid-kibocsátás csökken helyi és nemzeti szinten, de az erőfeszítések korlátozottak és nem mindig eredményesek.

A sugárzási kényszer növekszik, de a véletlennek köszönhetően a legszélsőségesebb események általában a kevésbé lakott régiókban fordulnak elő, így nem növelik a globális aggodalmat. Ennek ellenére több városban gyakrabban vannak hőhullámok, kevesebb hó van az Alpok, a Sziklás-hegység és az Andok hegyi üdülőhelyein. 2030-ban már elérjük a 1,5 °C-os globális felmelegedést, de a politikában nem történik jelentős változás. A 2030-as években az intenzív El Niño-hoz és La Niña-hoz kapcsolódva több katasztrofális év következik be, miközben a globális felmelegedés értéke 2 °C-hoz közelít. Minden kontinensen nagy hőhullámok vannak, halálos következményekkel a trópusi régiókban és ázsiai metropoliszokban. Aszály pusztít a mediterrán térségben, Észak-Amerika középső részén, az Amazonas vidékén és Dél-Ausztráliában, melynek egy része a természetes változékonyság, más része a fokozott üvegházgáz-kényszer miatt alakul ki. Intenzív árvizek jelentkeznek a magasabb szélességeken és a trópusi régiókban, különösen Ázsiában, a heves csapadékesemények növekedése miatt. Jelentős ökoszisztémák (korallzátonyok, vizes élőhelyek, erdők) semmisülnek meg ebben az időszakban, megzavarva a helyi megélhetést. Példátlan aszály vezet jelentős hatásokhoz az Amazonas esőerdeiben, melyeket az erdőirtás is befolyásol. Intenzív esőzéssel és viharokkal járó hurrikán pusztítja el Miami nagy részét. Az amerikai Nagy-síkságot sújtó kétéves aszály, és az ezt kísérő szárazság Kelet-Európában és Oroszországban csökkenti a globális terméshozamokat, ami az élelmiszerárak jelentős emelkedéséhez és az élelmiszerbiztonság romlásához vezet. A szegénységi szint nagyon nagy mértékben, és az éhezés kockázata és előfordulási gyakorisága is jelentősen növekszik, amikor az élelmiszerboltok a legtöbb országban megfogyatkoznak; az emberiség általános egészségügyi állapota jelentősen romlik.

Az egyre növekvő éghajlati nyomás miatt magas a nyugtalanság és a politikai destabilizáció, ami néhány ország működésképtelenségéhez vezet. A szén-dioxid-kibocsátásért felelős fő országok mérséklési terveket dolgoznak ki, és szén-dioxid-leválasztást és -tárolást végző erőműveket próbálnak meg telepíteni, bizonyos esetekben megfelelő előzetes vizsgálat nélkül. A megújuló energiába történő hatalmas beruházások gyakran túl későn történnek, és nem koordináltak; az energiaárak a magas kereslet és az infrastruktúra hiánya miatt elszállnak. Egyes esetekben a kereslet nem kielégíthető, ami további késésekhez vezet. Néhány ország javasolja a napsugárzás szulfát-aeroszol alapú megváltoztatását, azonban a témában tartott intenzív nemzetközi tárgyalások sok időbe telnek és nem győzik meg a közösséget a monszunra gyakorolt lehetséges hatással kapcsolatos aggodalmak és a módszer megszüntetésének esetében fennálló kockázatok miatt. A globális és a regionális hőmérsékletek továbbra is erőteljesen növekednek, miközben az éghajlatváltozás mérséklési megoldásait kidolgozzák és végrehajtják.

A globális átlagos felmelegedés 2100-ra eléri a 3 °C-ot, de még nem stabilizálódik annak ellenére, hogy az éves szén-dioxid-kibocsátás jelentősen csökkent, egyrészt mivel a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátási költségvetést még nem sikerült elérni, másrészt a szén-dioxid hosszú légköri tartózkodási ideje miatt. A világ már nem olyan, mint 2020-ban: csökken a várható élettartam, csökken a szabadtéren végzett munka termelékenysége és alacsonyabb az életminőség sok régióban a túl gyakori hőhullámok és más éghajlati szélsőségek miatt. Az aszályok és a vízkészletekre fokozódó nyomás miatt a mezőgazdaság egyes régiókban gazdaságilag életképtelenné válik, és hozzájárul a szegénység növekedéséhez. A fenntartható fejlődési célok terén jórészt nincs előrelépés, és a szegénységi ráta új csúcsokat ér el. Nagyobb konfliktusok zajlanak. Szinte minden ökoszisztémában visszafordíthatatlan folyamatok játszódnak le, a fajok kihalási aránya minden régióban magas, az erdőtüzek fokozódnak, a biodiverzitás erősen csökken: mindez az ökoszisztéma-szolgáltatások jelentős veszteségét eredményezi. Ezek a veszteségek súlyosbítják a szegénységet és csökkentik az életminőséget. Számos bennszülött és vidéki csoport élete tarthatatlanná válik őseik földjén. A nyugat-antarktiszi jéglemez olvadása felgyorsul, ami a tengerszint gyorsabb emelkedéséhez vezet. Számos kis szigetállam feladja a túlélés reményét jelenlegi helyén és az egyre inkább széttöredezett globális közösség felé fordul menedékért. Az összesített gazdasági károk jelentősek az éghajlatváltozás, a politikai instabilitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások veszteségeinek együttes hatásai miatt. Az emberek általános egészségi állapota és jóléte jelentősen lecsökken a 2020-as szinthez viszonyítva, és a következő évtizedekben tovább romlik.

Te melyik világban élnél a jövőben?

Írta: Pieczka Ildikó