Magyarországon rendkívül ritkán látható madárfajt, tundraludat figyeltek meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a kardoskúti Fehér-tavon.

A tundraludat csupán néhány esztendeje tartják számon önálló fajként, korábban a vetési lúd egyik alfajaként szerepelt. Jó harminc évvel ezelőtt még százezres nagyságrendben vonultak át Magyarország felett vetési ludak, mostanra azonban számuk drasztikusan lecsökkent.

Előtérben a nagy lilikek, háttérben a tundralúd látható. Fotó: Szelőczei István

A kardoskúti Fehér-tó térségében két évvel ezelőtt bukkant fel az első tundralúd. Tavaly egyet sem láttunk, idén október második felében azonban két példány tűnt fel egy 560 példányos nagy lilik csapatban. Azóta több alkalommal is láttuk a két öreg madarat, amint a tó délnyugati partján legelésztek.

A tundraludak elsősorban Európa északnyugati tájain költenek, telelni pedig a kontinens délnyugati részeire vonulnak. Ha azonban nem lesz sem kemény fagy, sem vastag hótakaró, akkor akár telelni is nálunk maradhatnak.

A Fehér-tó vízborítottsága jelenleg 50%, ennek ellenére népes madártömegek tartózkodnak most itt. A darvak száma elérte a 30 ezret, a bíbicek már több mint 8 ezren vannak. Sok a réce, s lassan növekszik a vadludak száma is.