Korai virágzás: Kardoskúton már megjelentek az első sziki őszirózsák

2021.06.15.

Sokfelé még a pipacs és a szarkaláb hirdeti a nyarat, azonban a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén már az első, szokatlanul korán kinyílt sziki őszirózsák is díszítik a tájat.

A sziki őszirózsa a változó mértékű, időszakos vízborítású szikes tavak és szikes gyepek növénye. Elviseli az időnkénti kiszáradást és azt is, ha teljesen víz borítja az élőhelyét. A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül legnagyobb tömegben a kardoskúti Fehér-tó keleti medrének nádas társulásaiban és a környező gyepeken fordul elő. Kisebb mennyiségben megtalálható a Kígyósi-pusztán, Hódmezővásárhely környékén és a Csanádi pusztákon is.

Fotó: Palcsek István Szilárd

Virágzása általában júliusban kezdődik, de csak augusztusban, illetve szeptember elején jelenik meg tömegesen, ezért fontos őszi méhlegelő is. Előfordul azonban, hogy már a nyár elején találunk virágzó példányokat. Így van ez most Kardoskúton is, ahol az első virágok egy olyan élőhelyen (szikes gyepterületen) jelentek meg, amelyet tavaly augusztus óta víz borított.  Ezen a most kiszáradó félben lévő aljzaton kerültek elő az első lilás-rózsaszínes sziki őszirózsákra.

Fotó: Palcsek István Szilárd

Fotó: Palcsek István Szilárd