Magyarországon igazából nem tudunk melléfogni, hogyha tavaszi kirándulásra szánjuk el magunk. Másszunk akár hegyet, bringázzunk a dombvidéken, vagy kenuban nyissuk meg az idei vízitúraszezont, mindenképp élményekkel gazdagon fogunk hazatérni. Van azonban itthon egy olyan természeti csoda, ami miatt az első túrák közül nem hagyhatjuk ki a magyar puszta tavaszi ünnepét, a túzokok dürgését. Áprilisban kora reggel és alkonyat előtt az úgynevezett dürgőhelyeken gyülekeznek a túzok tyúkok és a kegyeiket elnyerni vágyó, nászruhában pompázó túzok kakasok.

Nem véletlen került hazánk hetedikként alapított, az idén fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Körös-Maros Nemzeti Park címerébe e fenséges madár. A nemzeti park egyik emblematikus részterületén, a Dévaványai-Ecsegi pusztákon él ugyanis Közép-Európa legerősebb túzokállománya. A Dévaványán közel fél évszázada megkezdett fajvédelmi munka eredményei nemzetközi elismertségnek örvendenek. Persze a túzok mellett még számos természeti kincset őriz a Körös-Maros Nemzeti Park, melyekből az áprilisi cikksorozatban adunk ízelítőt.

Fotó: dr. Horváth Erzsébet (Túzok kakas portré)

Az egykori vízivilág nyomában

Valamikor évezredekkel ezelőtt, az első emberek, akik erre a tájra vetődtek még egy igen vad és meglehetősen gazdag világot találtak itt. A környező hegyekből az Alföldre rohanó Körösök (Sebes-, Fehér- és Fekete-Körös) és a Maros ezernyi ága formálták, alakították a Tiszántúl e vidékét, természetesen közösen a Tiszával és megannyi kisebb vízfolyással, mint például a Korhány, a Büs-ér, vagy a Kurca. A Nagy-Sárrét és a Kis-Sárrét végtelen mocsárvilága, az ártéri puhafás ligeterdők, a löszpusztagyepek, a természetes úton kialakult szikesek és a hátasabb részek erdői bő kézzel kínálták javaikat. Halban, vadban, madárban legalább annyira gazdag volt a táj, mint jó minőségű legelőkben, fát bőséggel adó erdőkben és kiváló termést ígérő földekben.

Fotó: Dr. Kalotás Zsolt (Ártéri erdő a Maros mentén)

Az egymást követő, egymással keveredő különböző kultúrák lakói eleinte lassabban, majd a fejlődés következtében egyre gyorsabb ütemben és egyre vehemensebben alakították át a vidéket saját igényeiknek megfelelően. A növekvő lakosság egyre nagyobb területeket vont mezőgazdasági művelésbe és az egykori erdőknek is csupán hírmondói maradtak fenn. A legmarkánsabb változást aztán a reformkorban megkezdett folyószabályozások és mocsárlecsapolások hozták.

Fotó: Dr. Kalotás Zsolt (Körös-ártér)

A mai Körös-Maros Nemzeti Parkot alkotó tizenhárom részterület talán az utolsó pillanatban került a legmagasabb szintű természetvédelmi oltalom alá. A különböző területek természeti és kultúrtörténeti értékeit már a huszadik század hatvanas, hetvenes éveiben felismerték. Ezzel egyidejűleg ugyan elkezdődött a védett területek évtizedeken át nyúló kijelölése e térségben, de a területek megfelelő kezelését ellátó, fenntartásukat, fejlesztésüket hosszútávon garantáló intézmény létrehozására 1994-ig kellett várni. A többéves tervező, előkészítő munka gyümölcseként aztán 1997. január 16-án kihirdették a Körös-Maros Nemzeti Park megalapítását.

Megmaradt zöld szigeteink

Mint fentebb említettük a mai Békés megyében, Csongrád-Csanád megye tiszántúli területein és Jász-Nagykun Szolnok megye peremvidékén csupán szigetekként, kisebb-nagyobb zöld oázisokként maradtak fenn az egykori gazdag vízivilág természetes állapotú területei.

A Nagy-Sárrét dicsőségét, talán az ország egyik utolsó ilyen vizeként, az itt még szabadon kanyargó Hortobágy-Berettyó és árterülete idézi fel legjobban, míg az innen keletebbre fekvő Kis-Sárrét mocsarainak hangulatát a Sző-rét és az Ugari-rét őrzi.

Fotó: Motkó Béla (Tavasz a Kis-Sárrét mocsarain)

A magyar puszta régi végtelene összetört, s e tájon szétszóródott darabjai a kardoskúti Fehér-tó környékén, a Kígyósi-pusztán, Cserebökényben, vagy éppen a Csanádi pusztákon adnak még otthont a túzokoknak, kék vércséknek, kerecsensólymoknak, ahogy a szilaj magyar szürkemarháknak és cigájáknak is.

Fotó: Dr. Kalotás Zsolt (Fehér-tó)

A gátak közé parancsolt Körösök mentén, ahogy nevük is hűen kifejezi, szentélytípusú holtágak partján üldögélve tapasztalhatjuk meg milyen is lehetett, amikor még hétköznapi esemény volt, amint egy-egy napozását éppen befejező mocsári teknős a vízbe löki magát, vagy amint egy tekintélyes szárnycsapásokkal közelítő rétisastól elégedetlen ’kvak-kvak’ hanggal riad meg néhány rubinszemű bakcsó.

A Körösök és a Maros folyóvölgye és ártéri erdei ma még a korábbinál is jelentősebb zöld folyosóknak számítanak. Nemcsak, hogy fontos élőhelyei különböző értékes lágyszárú növényünknek, kétéltűnek, hüllőnek és madárnak egyaránt, de a fajok terjedésében, akár évszakokhoz kötődő helyváltoztatásukban is kiemelt útvonalat biztosítanak.

Fotó: Dr. Kalotás Zsolt (Dévaványa a túzokok birodalma)

Az ember több évszázados tájátalakító munkáját azonban valószínűleg a régió löszpusztagyepei és a hozzájuk kötődő növényi flóra és állatfauna sínylette meg legjobban. Ezért is számítanak a nemzeti park különleges jelentőségű részterületeinek a Csorvási löszgyep, a Tatársánci ősgyep, vagy a magyar földikutyák otthonaként is ismert Tompapusztai löszgyep. Ennek az élőhelytípusnak maradtak fenn még hadállásai az ország e területén meglehetős számban található halmokon, vagy kurgánokon (pl. Bekai-halom, Fekete-halom stb.). A halmok ökológiai szerepük felett régészeti jelentőséggel bírnak, ahogy ezt a Mágor-pusztán kialakított történelmi emlékhelyen is megismerhetjük.

Áprilisi ajándék

Mindannyian jártunk már úgy valamelyik ajándékunkkal, hogy a tréfás ajándékozó többszörösen becsomagolta a nekünk szánt meglepetést. Mi meg csak bontjuk, nyitjuk, hámozzuk, de csak egy újabb csomagoláshoz, vagy újabb leragasztott dobozhoz jutunk, míg végre megpillanthatjuk a valódi ajándékot. Az Alföld kincseinek felfedezése ennek épp ellenkezője. Ahogy megérkezünk, azonnal kitárul előttünk a világ. Egyszer csak ott találjuk magunk egy hatalmas kék félgömb alatt és tekintetünk a láthatár széléig vágtathat. Avatatlan szem úgy érezheti mindent lát, és mégsem lát semmit. Ez legalább annyira bosszantó érzést okozhat, mint az ötödik dobozban felfedezett hatodik doboz a fentebbi példában.

Fotó: Kovács Zsolt (Cigánycsuk)

A bosszankodást, pláne a csalódást, elkerülendő a puszta kincseinek megismerését nem is kezdhetjük alkalmasabb időben, mint áprilisban, esetleg május elején. A felmelegedő idő és a tavaszi csapadék egy csapásra öltözteti virágba a gyepeket, az utak szélét, a vizek partját, de még az erdők alját is. A madárvonulás derekán már tollas virtuózok sora énekel versenyt egymással. Ilyenkor még a máskor néma és mozdulatlan pusztából sem maradhat el a madárdal. Fújja a sordély, a mezei pacsirta, a cigánycsuk, a mezei poszáta és egy-egy jellegzetes „up-up” hanggal jelzi a búbos banka, hogy ő is megérkezett.

Fotó: Nagy Albert (Búbos banka)

Aztán késő délután felgördül a láthatatlan függöny és megkezdődik a tavaszi puszta semmihez sem fogható ünnepi előadása, a felfújt torokzacskójuktól, felborzolt és kiterített tollaiktól még hatalmasabbnak tetsző túzok kakasok tánca. Túzokdürgés van a Körös-Maros Nemzeti Parkban…

Fotó: Motkó Béla (Túzokdürgés van a Körös-Maros Nemzeti Parkban)