Kalandozások nemzeti parkjainkban – Kiskunsági Nemzeti Park II.

A nőszirmoktól az orchideákig – tavaszi színkavalkád a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A Kiskunsági Nemzeti Park változatos élőhelyei sokszínű növényvilágnak adnak otthont. Ebben a cikkben csak néhányat emelünk ki közülük, melyek miatt tavasszal érdemes kimozdulni otthonról egy kellemes kirándulásra.

Kora tavasszal, lombfakadás előtt még elegendő fényt kap a kiskunsági keményfás, tölgy-kőris-szil ligeterdők aljnövényzete, így itt februárban már megindul az élet. A hóvirágokat, csillagvirágokat követően a keltikék, ibolyák, salátaboglárkák, bogláros szellőrózsák képeznek színkavalkádot, melyet a száraz gyepek virágba borulása kísér. A tél végén, március elején nyíló tarka sáfrány és az egyhajúvirág után egyre több virág bontogatja szirmait a homoki- és löszsztyeppeinken.

A nyolc hazai nősziromfajból hat a Kiskunságban is megtalálható

A szikes pusztákba ékelődő löszös magaslatok szegélyében (többek között Tiszaalpár, Pusztaszer, Fülöpszállás közelében, Apaj és Tass külterületén) áprilisban virágzik a nevéhez hűen mindössze 10-15 cm magas apró nőszirom (Iris pumila). Virágai leggyakrabban lilák vagy sárgák, de fehér, világoskék, barnásvörös vagy vajszínű is lehetnek. Nem szikesekhez kötődő löszgyepekben is számos szép populációját találjuk a fajnak Kunpeszér, Érsekhalma-Nemesnádudvar, Baja, Röszke térségében.

A nagyobb termetű nőszirom fajokat májusban figyelhetjük meg. A mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) élénksárga virágai már messziről vonzzák a szemet. Nem válogat az élőhelyekben, a kiszáradó árkok, csatornák szélén éppúgy megtalálható, mint természetes élőhelyein, a mocsárréteken, sásréteken, vízállásokon. Többek között láthatjuk Lakiteleken a Tősfürdő és a tőzegbányatavak közötti réten, de a Kontyvirág tanösvényről a Sulymos-kilátóhoz kanyarodva a kilátó körül egészen közelről megcsodálhatjuk.

A lápréteken tenyésző szibériai nőszirom (Iris sibirica) kék virágai is rendkívül látványosak. Szép állományait találjuk a kunadacsi temetődomb körül a Kosbor tanösvény mentén, vagy Petőfiszálláson, a Pálosszentkút Kegyhely mellett. A láprétek és enyhén szikes rétek száraz gyepek felé mutató szegélyében élő fátyolos nőszirom (Iris spuria) már kisebb egyedszámban van jelen a Kiskunságban, de például a Böddi-széken is előfordul.

Dr. Nagy Edit – Nőszirmok

Festékanyag a gyökérben

A Duna–Tisza köze homokbuckáin jellemző növény a homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria). Érintetlen, vagy kevésbé zavart évelő, nyílt homokpusztagyepeinken sokfelé előfordul, de élőhelye taposásra és bolygatásra érzékeny. Tavasszal előbb tőlevelei, majd április-májusban kék virágai jelennek meg.

Eleink már régen felfedezték, hogy a növény gyökere festékanyagot (alkannin) tartalmaz. Ahogyan magyar neve is mutatja, vastag, mélyre nyúló karógyökerének sötétpiros nedvét juhok szőrének jelölésére használták, de ezen túl is igen széleskörű volt a felhasználása: élelmiszerek, kozmetikumok, kelmék, bútorok színezésére egyaránt használták, illetve a kozmetikai ipar még ma is felhasználja termesztett példányait, pl. szappanok színezésére. A gyökér őrleményéből készített macerátum (olajos kivonat) lúgos környezetben lilás, míg savas közegben rózsaszínes árnyalatot ad a készítményeknek. Latin neve ugyancsak festőnövény mivoltára utal, az al-henna arab szóból származik. A népi gyógyászat hasmenés és bőrbántalmak ellen alkalmazta, miután azonban belsőleges használata májkárosító lehet, ma már nem javasolják fogyasztását.

A báránypirosító szára és levele szürkészöld. Az érdeslevelűek családjába tartozik, ennek megfelelően levele sűrű, fehéres-szürkés serteszőrös. Hajtásai általában heverőek, ritkábban felemelkedőek. Virága élénk sötét-égszínkék, a bimbók gyakran lilásak. Jellemzően április közepén kezd nyílni, de gyakran már április elején kékleni kezd néhány homokbucka. Viszonylag hosszan nyíló faj, akár május közepéig-végéig találkozhatunk virágaival, ha például bejárjuk a Fülöpházi-buckavidéken található Báránypirosító tanösvényt.

Dr. Kalotás Zsolt – Báránypirosító

Az orchideáknak nem kedvez az aszály

Számos olyan növényünk van, amelynek virágzása az adott évi, nem megfelelő mennyiségű csapadék esetén, ha el nem is marad, de igen csekély mértékű a teljes állomány egyedszámához képest. Kifejezetten jellemző ez az orchideák számos fajára, és nem csak az üde élőhelyeken élőkre, de a szárazgyepi fajokra is. Az idei tél gyakorlatilag számottevő csapadék nélkül múlt el, és a cikk írásáig a kora tavaszi esők sem érkeztek meg. Ha így marad, a hazai orchideafajok virágzása sem lesz olyan látványos, mint a számukra ideális években, de azért így is többfelé találkozhatunk vele.

Az orchideák – magyar megnevezéssel kosborok – virágai igencsak eltérőek lehetnek szín-, alak- és méret szempontjából egyaránt, felépítésük viszont alapvetően egységes. Virágaikat két körbe rendeződött, körönként 3-3 lepellevelet számláló, kétoldali részarányosság jellemzi. A belső lepellevelek része a mézajak is, amely a többi lepellevélnél rendszerint nagyobb, és általában színesebb, erősebb mintázatú is, gyakran karéjos szerkezetű. Ez a megporzó rovarok leszállóhelye, ugyanis a hazai orchideáknál a rovarmegporzás jellemző. A virágporuk nyálkaszerű, a rovarok fejére vagy előtorára tapadó pollencsomag.

Kolon-tavi archívum – Méhbangó

A megporzó rovarokat többféleképp vonzzák a növények: nektárt termelnek, táplálék ígéretével vagy szexuálisan tévesztik meg őket. Vannak önmegporzó fajok is, mint például a fokozottan védett, kis egyedszámban jelen levő méhbangó (Ophrys apifera). Némelyek erősen illatoznak is, a poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophora) sem véletlen kapta ezt a nevet, ha megszagoljuk, érezhetjük a rovar jellegzetes szagát. A megporzás után az orchideák tokterméseiben több ezer, nagyon apró méretű mag fejlődik, amit a szél könnyen, messzire szállít. A csíranövény kifejlődése után az orchideáknak gombapartnerekre van szükségük fennmaradásukhoz, melyet egész életük során fenntarthatnak. Hazánkban minden orchidea védett!

Az agárkosbor (Orchis morio) a Kiskunság legkorábban nyíló orchideája. A Duna-Tisza közén elsősorban homoki sztyeppréteken, illetve a szikesekbe ékelődő löszös magaslatokon találkozhatunk vele április közepe táján. Ha szórványosan is, de szinte a teljes Kiskunságban előfordul, így érdemes nyitott szemmel járnunk.

Ha orchideákat szeretnénk látni, májusban és június első felében érdemes végigjárni a Kolon-tó déli oldalán található, Páhi településről induló Kolon-tavi Orchideák tanösvényt, amely nyolc kilométeren át vezeti a látogatókat a Páhi-réteken és a Közös-erdő szélén. A Páhi-rétek mozaikos láp- és mocsárrétjein ebben az időszakban egyértelműen a kosborok a sztárok (10 faj is megtalálható itt), de rajtuk kívül persze sok más természeti értékkel is találkozhatunk túránk során.

Kolon-tavi archívum – Agárkosboros gyep

Szelek szárnyán terjed

Tavasz végén emblematikus látvány a homokbuckákon a szélben lágyan ringó árvalányhajmező. A pázsitfűfélékhez tartozó növény beporzása a szél segítségével történik, így nincs szükségük látványos, színes, rovarcsalogató virágzatra. A mindenki által ismert, napsütésben fénylő, borzas-selymes képlet a szemtermést (magot) beborító toklász – ami nagyon leegyszerűsítve a virágtakaró levelek redukált maradványa. A hosszan megnyúlt toklász alul sodort, kopasz, míg a felső, hosszabb része általában szőrös.

Mindössze két olyan faj van, amelyiknél ez a felső rész is kopasz: egyik az igen ritka szálkás árvalányhaj, másik a száraz élőhelyeken gyakori, nyár derekán termést érlelő kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata).

A többi hat hazai árvalányhaj fajunk toklászának felső része puha szőrű – ők az un. tollas árvalányhajak. A hosszú, két részre osztható képlet szerepe a mag terjesztése: a tollas szálka a mag röptetését, messzebbre jutását segíti, míg a csavarodott-sodort alsó rész a hegyes csúcsú szemtermés földbe szúródása után „betekeri” azt a talajba. A Kiskunságban a leggyakoribb a homoki árvalányhaj (Stipa pennata), jóval ritkább a pusztai árvalányhaj (Stipa pennata).

Kaszai Erzsébet – Fonalak

Nem idevalók és agresszíven terjednek

Szót kell ejtenünk arról is, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság hazánk inváziós növényfajok által egyik leginkább veszélyeztetett területe. Egyes tájidegen özönfajok már sok évtizede jelen vannak a Kiskunságban, annyira, hogy szinte már hazai fajnak gondoljuk őket, míg mások az elmúlt években érkeztek és a szemünk előtt zajlik a térhódításuk.

Ezek a fajok a gazdasági, egészségügyi, közérzeti hatások mellett a biológiai sokféleségre, és ezen keresztül a teljes ökoszisztémára is erős negatív hatást gyakorolnak. Száraz homok- és löszterületeinken a legnagyobb károkozók a selyemkóró, a fehér akác és a mirigyes bálványfa. A második vonalat az átoktüske, ezüstfa, ördögcérna, valamint a száraz és üde erdőkben egyaránt terjedő nyugati ostorfa, kései meggy képviseli; de gyorsan terjed a kertekből kiszökött kokárdavirág, és a Kiskunságban először mindössze 3 évvel ezelőtt észlelt észak-amerikai homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) is.

Az üdébb gyepeken és ártereken az aranyvessző fajok, a kivadult őszirózsa-fajok, a zöld juhar, az amerikai kőris, a cserjés gyalogakác, a fákra és cserjékre liánszerűen felfutó, mindent benövő parti szőlő és süntök jelent problémát, illetve egyre gyakoribbak az ország egyéb részein már jelentős kártétellel bíró óriáskeserűfű fajok.

Egy másik potenciális inváziós faj a könnyen megjegyezhető nevű buckalakó partirozs (Leymus arenarius). Ennek a fajnak több változatát ültetik kertekbe, főleg a Kiskunságban, mivel nagyon jól tűri a meleg, száraz termőhelyeket, illetve a tápanyagban szegény talajokat. Többek között ezen tulajdonságai miatt könnyen kivadul a környező homoki gyepekbe.

Az inváziós fajok elleni védekezés érdekében szemléletváltásra van szükség, hiszen nem csak a már megjelent, elszaporodott fajok visszaszorításával, ökológiai hatásainak vizsgálatával kell foglalkozni, hanem a megelőzéssel, az előzetes kockázatelemzéssel is. A legtöbb inváziós növényfaj esetében sajnos nem is álmodhatunk arról, hogy teljes mértékben eltüntetjük őket, de megfelelő irtási módszerek és területkezelés alkalmazásával – legalább a legsérülékenyebb fajoknak otthont adó közösségekben – kordában tarthatók.

Ravasz Balázs – Árva alkony

Írta: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság