A csapadékban gazdagabb tavasznak köszönhetően idén a tavalyinál több partimadár költ a Körös-Maros Nemzeti Park területén található kardoskúti Fehér-tó környékén.
A nagy godák, piroslábú cankók, bíbicek már áprilisban revírfoglalásba kezdtek a környező kisebb-nagyobb vízállásokon. Megfigyeltük, hogy ha időközben az adott vízfelület kiszáradt, akkor máshová telepedtek át. Különösen a nagy godák esetében tapasztaltuk ezt. A legtöbb partimadár a tó délnyugati része melletti kiöntéseken kezdett fészeképítésbe.
Összesen 22 bíbicpár költ a területen. Egy részük még csak most rakta le a tojásokat, de bizonyára akadnak már olyanok is, amelyeknél fiókák vannak. A magas fűben azonban nehéz felfedezni a fiókákat. A legeltetést éppen a költés zavartalansága érdekében később kezdtük meg.
Nagy godákból négy, piroslábú cankókból pedig hét pár kezdett költésbe a Fehér-tó közelében. Érdekesség, hogy az egyik vizes területen egy pár gólyatöcsöt is találtunk, a tojó már kotlik a tojásokon.
A Fehér-tó vízborítottsága jelenleg is 100 százalékos.
A cikk borítóképét készítette: Jung István (Goda tánc)