Jött, látott és máris visszament Afrikába az egyik jeladós kanalasgém

2021.06.17.

Az idei sem lesz jó év a kanalasgémeknek költés szempontjából, hasonlóan 2019-2020-hoz. Ennek hátterében a téli-kora tavaszi időszakot sújtó aszály, majd a májusi szokatlanul hideg, szeles időjárás és az özönvíz-szerű esőzések állnak. Az egyik, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által jeladóval követett egyed már vissza is vonult afrikai telelőhelyére.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel egyedi azonosítóval ellátott színes gyűrűk segítségével, hogy mi történik a kanalasgémekkel Magyarországon és a vonulási útvonalaikon.

2017 óta tizenhárom egyed – hét fiatal és hat öreg – kanalasgém kapott GPS-jeladót a hátára a Kiskunsági Nemzeti Park területein, ami új eredményeket szolgáltatott a kutatásnak. A jeladós vizsgálatok megerősítettek több feltételezést is, amit eddig a színes gyűrűs példányok viselkedéséből csak valószínűsíteni tudtunk: a kedvezőtlen években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek. Erre adott bizonyítékot a Csaj-tónál 2019-ben jeladót kapott, JP91 kódú öreg tojó kanalasgém.

– Tavaly ugyanez a jeladós példány július 7-én kezdte meg a vonulását. Idén ez a madár április közepe és május vége között tartózkodott a Kárpát-medencében, majd május 31-én Bosznia-Hercegovinába repült, onnan pedig egy rövid megállást követően Olaszországba, Manfredoniába vonult. Kedvező széljárást kihasználva június 14-én átrepült Tunéziába, ahol már a Gabesi-öbölben lévő telelőhelye felé tart – számolt be dr. Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki a hazai kanalasgém-kutatás koordinátora is.

jeladós kanalasgém

A jeladó alig pár grammot nyom, nem zavarja a madarat. Fotó: Daróczi Csaba

A kanalasgémek őszi vonulása jellemzően augusztus vége és október eleje között zajlik, ennek során elsősorban Tunézia és Olaszország vizes élőhelyeire húzódnak, de kis százalékban átrepülik a Szaharát is, és a Száhel-öv vizes élőhelyein telelnek. Az utóbbi években Magyarországon is sikeresen áttelelt néhány példány.

Dr. Pigniczki Csaba ismertette, hogy még csak nem is ez a legkorábbi időpont, amikor a kanalasgémek a telelőhelyeik felé veszik az irányt: a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban tavaly április közepén azonosítottak egy színes gyűrűs példányt, amelyet május közepén már Észak-Olaszországban fényképeztek le, vagyis ez a madár is szokatlanul korán kezdte a délnyugat felé tartó „őszi” vonulását. Nem példa nélküliek az ilyen esetek, többször is előfordult már, hogy a tavasszal még Magyarországon azonosított példányokat Olaszországban figyelték meg júniusban. Ezek az esetek kivétel nélkül száraz, aszályos években fordultak elő: a kanalasgémek egy része ezekben a kedvezőtlen években olyan döntést hoz, hogy nem bajlódnak a fiókák nevelésével, hanem saját túlélésükre koncentrálnak.

kanalasgémek

Fotó: dr. Pigniczki Csaba

A szakember azt is elmondta, hogy az idei évben várhatóan kevés lesz a felnövekvő fióka. Szerencsére voltak olyan költőpárok is, ahol a fiókákat megfelelően tudták táplálni a szülők, egy ilyen jó kondícióban lévő életerős fióka jeladót is kapott. Ez a fióka már kirepült, elhagyta a gémtelepet és várható, hogy a közeljövőben felfedezi a Kárpát-medencét, majd ősszel a Mediterráneum középső részét. Sok fióka viszont nem volt ilyen szerencsés: a szokatlanul hűvös, viharokkal és özönvízszerű esőzésekkel teli májusi időjárás vámot szedett közöttük, amihez még a táplálékhiány miatt fellépő éhség is párosult. A kanalasgémek jellegzetes formájú csőrükkel csak a „lábalható”, 40 cm-nél sekélyebb vizekben tudnak táplálkozni, képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürke gémek teszik. Emiatt az állományuk különösen megsínyli az aszályos időszakokat. .

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság hangsúlyozza, hogy a vízimadár-állományokat leginkább a téli és a tavaszi vizek megőrzésével lehet segíteni, ugyanis ezekben sok vízi gerinctelen élőlény, továbbá kétéltűek és adott esetben a halak is megtalálják a szaporodásukhoz szükséges életfeltételeket. A táplálékállatokkal teli vizek nem csak a kanalasgémek fiókanevelését segítik, de más fajoknak is kedvezőek.

A cikk borítóképét készítette: Benkő Erika (Kanalas)