Jó hír a védett vízimadaraknak a Duna egykori árterén

2019.11.12.

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: MTI; Fotó: Adobe Stock

Két természetvédelmi területet hoznak rendbe: a dávodi Földvári-tavat és a karapancsai erdei tavakat.

Mindkét Bács-Kiskun megyei terület uniós támogatásból újul meg, 300 millió forintos támogatással. A dávodi Földvári-tó a Dunáról egykor lefűződött folyókanyar, medermaradvány, amely jelenleg egy öt tóegységből álló élőhelyrendszert alkot. Nagy számban fészkel itt vörös gém, törpegém, kis kócsag és nagy kócsag, illetve a közelben fészkelő rétisasok és barna kányák táplálkozóterülete is. Védett természeti értékei közé tartozik a sulyom, a tavirózsa és a tündérfátyol. A Földvári-tónál vidra is előfordul.

vorosgem

Vörös gém (Ardea purpurea)

Nem messze találhatóak a karapancsai erdei tavak: a különálló tóegységek itt is korábban lefűződött morotvatavak, holtág-maradványok, de a legnagyobb nyílt vízfelület emberi beavatkozás eredményeképpen jött létre. Gazdag a madárvilág, de él itt tavi denevér, vidra és mocsári teknős is. Azért jelentős, mert az ilyen nagy vízfelületek zárt erdőtömbben nagyon ritkák.

A European otter floats in the water

Vidra (Lutra lutra)

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság most felújítja a vízutánpótlást biztosító műtárgyakat, kitisztítja a csatornákat, és kotrást is végez, a Földvári-tó egyik tóegységében pedig bioremediációs kezeléssel javítja a tó állapotát. Ez azt jelenti, hogy mikroorganizmusokkal és/vagy növényekkel csökkentik a szennyezőanyagok koncentrációját.

A cikk borítóképét készítette: Máté Bence („Ellenfényben„)