Holló – Az embereket évezredek óta foglalkoztató, titokzatos géniusz

A közönséges holló csupán nevében közönséges, intelligenciájában és alkalmazkodóképességében még véletlenül sem az. Az egyes példányok nemcsak kommunikálni tudnak egymással, hanem nagy hangutánzók is. A holló a jég hátán is megél, majdnem szó szerint mindenevő. A művészeti alkotásokban a halál madaraként ábrázolják, fészekrakási és utódgondozási szokásait tekintve viszont a holló akár a családi harmónia szimbóluma is lehetne.

A holló elnevezésének eredete

A holló – vagy hosszabb nevén közönséges holló – tudományos neve Corvus corax, amely egy latin és egy görög szóból tevődik össze. Míg ugyanis latinul Corvus elnevezéssel illetik a madarat, a görög nyelv szótárában a holló a κόρακας (latinos átiratban corax) szócikk alatt található. A legtöbben azonban nem tudományos, hanem köznapi nevén emlegetik, és míg az olasz corvo megnevezés hasonlít a latinos alakhoz, az angolok a raven, a franciák a corbeau, a németek pedig a Rabe szót használják, amikor az éjfekete színű madárról beszélnek. Mi, magyarok a holló nevet adtuk a művészetekben gyakran misztikus tulajdonságokkal felruházott, rejtélyes szárnyasnak. Az elnevezést pedig őseinktől kaptuk, akik a vészjósló hangja miatt ragasztották rá éppen ezt a madárra. A holló a magyar nyelvben tehát eredetileg hangutánzó szó.

A holló a magyar nyelvben vészjósló hangja után kapta a nevét. Fotó: Canva

A holló testfelépítése

A holló külső jegyei

A holló a madarak osztályába, ezen belül a verébalakúak rendjébe és a varjúfélék családjába tartozik. A fajnak tizenkét ismert alfaját különböztetjük meg, melyek külső jegyeiket tekintve nemigen térnek el egymástól, ám a genetikai kutatások rámutattak arra, hogy ennek ellenére az egyes alfajoknak meghatározó genetikai különbségeik vannak. A közönséges holló a varjúfélék családján belül a Corvus nembe tartozó egyéb fajok legjellegzetesebb tulajdonságaival, vonásaival bír.

A holló csőre viszonylag nagy, enyhén ívelt, jóval nagyobb és erősebb a varjakénál. Farktollai hosszúak, farka ék alakban kerekített, szivárványhártyája sötétbarna. Tollazatának színe fekete, ám jobban megnézve a sötét szín kékesen fénylik. A fiatalabb hollóké fakóbb színekben játszik, a toroknál lévő szakállszerű tollazat azonban életkortól függetlenül megfigyelhető. A holló általában egyenes vonalban repül, miközben erőteljes szárnycsapásokat végez. Sok időt tölt a levegőben, amikor azonban leszáll, megfontolt, kimért lépésekkel közlekedik.

A holló méretei

A közönséges holló az egyik legnagyobb varjúféle, és az énekesmadarak közül is magasan kiemelkedik termetével. Súlyát tekintve a verébalakúak rendjében élen jár, a legnehezebb testsúlyú verébalakúként tartják számon. Egy kifejlett közönséges holló testének hossza 56 és 70 cm között van, szárnyfesztávolsága akár 150 cm is lehet, míg testtömegének maximuma meghaladhatja az 1,5 kg-ot. Az egyes példányok méretei az élőhelyük éghajlatának függvényében némileg eltérhetnek. Például a Grönlandon élő hollópopuláció tagjai többnyire termetesebbek és nagyobb csőrűek a melegebb időjárású tájakon élő rokonaiknál.

A holló termetével magasan kiemelkedik az énekesmadarak közül. Fotó: Canva

A holló táplálkozása

A közönséges holló igazán könnyen alkalmazkodik élőhelyéhez, ugyanis táplálkozását tekintve mindenevő életmódot folytat. Az, hogy a holló éppen mivel tömi meg a begyét, elsősorban az aktuális évszaktól, illetve élőhelyének adottságaitól függ. A közönséges hollót gyakran láthatjuk vadászat közben, ilyenkor többnyire rovarokat, apróbb emlősöket, hüllőket, kétéltűeket, esetleg kisebb madarakat zsákmányol. Emellett azonban a hollót dögevőként is számon tartjuk, hiszen energiaszükségletét előszeretettel fedezi elpusztult állatok teteméből.

Ha semmilyen állati eredetű táplálék nincs a láthatáron, a holló a növényi eledelre is ráfanyalodik. Elsősorban a gabonafélék magvait kedveli, de gyümölcsöket és bogyókat is fogyaszt. Akkor pedig, amikor ilyen jellegű eleséget sem talál, a sirályokhoz hasonlóan az emberek szemetében kutat némi elfogyasztható maradék után. Ínséges időben viszont olyan is előfordul, hogy az állatok ürülékéből kotorássza ki a megemésztetlen részeket. A hollók nem mellesleg elég intelligensek ahhoz, hogy tudják, ilyen időszakok bármikor beköszönthetnek. Hogy ez ne érje őket váratlanul, a begyűjtött táplálékból gyakran elraktároznak későbbre is. Máskor más állatok élelemraktárai után kutatnak, ahol aztán nagy fosztogatást rendeznek. Ez utóbbi főleg a téli időszakban fordul elő, ilyenkor a legtöbb holló a táplálékhiány hatására valóságos tolvajjá válik.

Növényi táplálékot fogyasztó holló. Fotó: Canva

Varjú vagy holló? – Különbségek

Ahogy ezt már említettük, a holló – a szarkával, a szajkóval és a csókával egyetemben – a varjúfélék családjába tartozik, rokonságukat pedig nehéz is lenne titkolniuk, hiszen az avatatlan szem talán észre sem veszi köztük a különbséget. A varjúfélék családján belül a holló és a varjú is a Corvus nembe sorolandó, nem árt azonban tudnunk, hogy még az egyes varjúfajok is különböznek egymástól. Hazánkban ezek közül a vetési, a kormos és a dolmányos varjú honos, 1928-ban azonban egyetlen alkalommal egy rendkívül ritka havasi varjú is átrepülte az országhatárt.

Ha tehát körültekintőbb összehasonlítást végzünk a holló és a varjú között, számos különbséget felfedezhetünk. Az egyik legmeglepőbb talán az, hogy a holló és a legtöbb varjú tollazatának színe eltér egymástól. Gondolhatnánk, hogy ez badarság, hiszen még az óvodások is tudják, hogy mindkét madár fekete, ez a kérdés azonban nem válaszolható meg ilyen egyszerűen. Míg ugyanis a közönséges holló tollazata sűrűbb és fényesebb, valamint kékes és zöldes árnyalatok vegyülnek a kormos színbe, addig a legtöbb varjú tolla mattfekete, egyes fajai viszont éppen világosabbak, szürkésebb színezetűek, némelyiken még fehéres jegyeket, nyakfoltot is láthatunk.

A színeknél nyilvánvalóbb különbségeket fedezhetünk fel, ha a holló és a varjú méretét és testalkatát tanulmányozzuk. A holló ugyanis nagyobb, erőteljesebb testfelépítésű, mint az apró és karcsú varjú. Átlagos súlya 600 és 1300 gramm közé tehető, míg a varjúé maximum 600 gramm lehet. Csőr és láb tekintetében a holló az erősebb, vastag, robosztus lába akár egy dióhéj megtörésére is alkalmas lehet, csőrének ívelt formája pedig szintén elüt a varjúétól, amely inkább egyenes vonalúnak mondható.

A holló csőre ívelt formájú. Fotó: Canva

A holló rendkívüli intelligenciája

A megjelenésbeli különbségek körvonalazása után ideje röviden szólni arról is, hogy miben hasonlít még egymásra a holló és a varjú. Mindkettőről elmondható, hogy a madarak között rendkívülinek számító intelligenciával, alkalmazkodóképességgel, valamint összetett viselkedési mintázatokkal rendelkezik. A holló azonban még az utóbb említett tulajdonságokban is túltesz a varjún, ugyanis az összes madár közül neki van a legnagyobb méretű agya. Ezt a táplálkozásával kapcsolatosan taglalt találékonysága remekül alátámasztja, hiszen a holló nagyszerű problémamegoldó, illetve többnyire kiváló megérzések, intuíciók vezérlik cselekedeteiben.

Mindezt remekül illusztrálta az a kutatás, amelynek keretében a szakemberek olyan hollókat vizsgáltak, amelyeknek ülőrúdjához egy zsineget erősítettek. A zsineg másik végére egy húsdarab került, a kérdés pedig az volt, vajon mennyire lesznek találékonyak a madarak az eleségszerzés stratégiájának a kidolgozásában. Az eredmény magáért beszél: ötből négy holló láthatóan átgondolt és emiatt hatékony megoldással állt elő. Ezek a példányok feljebb húzták a zsineget, majd egyik lábukkal ránehezedtek a felhúzott részre, hogy csőrükkel könnyebben hozzáférjenek az eleséghez. Ugyancsak a holló leleményességéről ad tanúbizonyságot az a megfigyelés, miszerint a madár gyakorta mutatja az utat a ragadozóknak nagyobb méretű állati tetemek felé. Mindezt korántsem önzetlenségből teszi, hanem azért, mert tudja, hogy megfelelő szövetséges nélkül nem lenne képes feltépni az elhullott állat testét, így inkább beáldozza a zsákmány egy részét, cserébe legalább ő is hozzáférhet a döghúshoz.

Ahogy már fentebb írtuk, a holló a fosztogatásban is jeleskedik, mivel azonban pontosan tudja, hogy ezzel a praktikával a többi, bármi áron túlélni kívánó hollótársa szintén előszeretettel él, előfordul, hogy gyakori tartózkodási helyétől igen messze rendezi be élelemraktárát. Máskor a holló csupán színleli, hogy eleséget halmoz fel valahol, ezzel a trükkel ugyanis könnyedén átejtheti a készletei után érdeklődő társait. És ami igazán alátámasztja a holló fejlett intelligenciáját, az az, hogy a fiatal egyedek még szórakozni is szoktak. Amikor nem kell aggódniuk a túlélésükért, képesek élvezni egymás társaságát, és játékot kezdeményeznek. Kedvelik például a levegőakrobatikát, a farkasok heccelését, illetve tél idején a havas lejtőkön is szeretnek csúszni egyet-kettőt.

Hóban játszó hollók. Fotó: Canva

A holló a hangutánzás nagymestere

A holló – bizonyos papagájokhoz hasonlóan – a hangok utánzására is képes. A holló saját hangja is jellegzetes. Ha ismétlődő „klong-klong”, „rok-rok” vagy „krúg-krúg” hangokra leszünk figyelmesek, szinte bizonyos, hogy egy holló jár a közelben. Emellett azonban az ébenfekete tollazatú madarak – akárcsak a többi varjúféle – a környezetük hangjait is könnyedén visszaadják. Bizonyos példányok nagyszerűen imitálják a kutyaugatást, mások viszont még „beszélni” is megtanulnak, ugyanis képesek utánozni egy-egy emberi szót, mondatot.

Ilyen például a Hortobágyi Madárpark egyik állandó lakója, Negró, akiről több ízben hírt adott már a média, ennek kapcsán beszélő hollóként vált ismertté. Negrót vélhetően ember nevelte fel, ezért tanult meg „beszélni”, a madárkórházként működő parkba pedig azért került, mert ivaréretté válva a szabadban ön- és közveszélyessé vált. Az emberi gondozás hatására önmagáról is emberként kezdett el gondolkodni, aki pedig nem szimpatikus neki, azt megtámadhatja.

De mire szolgál a holló hangutánzó képessége?

A holló hangskálája igen széles. Az egyes hangokat javarészt nem öncélúan hallatja, hanem különféle funkciókkal használja őket, például a társaival folytatott kommunikáció során. Ha kiáltozásra hasonlító hangokat hallunk tőlük, akkor egyrészt figyelmeztethetik társaikat valamire, másrészt harcra készülhetnek valamilyen ellenségesnek tűnő másik állat ellen, de a vadászatukat szintén kísérheti ez a hangjelzés. A holló énekesmadárnak számít, mivel füttyögni is szokott, máskor a csőrét csattogtatja, amikor pedig egy egyedül maradt hím vagy tojó az elrepült társát hívja, ezt a hangot utánozza, hogy révegye a visszatérő hollót arra, hogy felé vegye az irányt.

Siker koronázta a holló vadászatát. Fotó: Canva

A holló hangját gyakorta összetévesztik a varjúéval, mert mindkettő rekedtes kiáltozáshoz hasonló. Fontos különbség azonban, hogy utóbbi rövidebben és magasabb fekvésben „szólal meg”, valamint károg, azaz vészjóslóan azt rikoltja, „kár-kár”, míg rokona, a holló mélyebben képezi a hangokat.

A holló szaporodása

A holló évente csupán egyszer költ, a fészekrakást viszont már nagyon korán, enyhébb időjárás esetén akár már februárban megkezdi. A fészekrakás során igazi összhangban zajlik a munka a tojó és a hím holló között: a hím épít, a tojó pedig kitartóan hordja neki az építőanyagot, amely főként vékonyabb gallyakból áll. A fészek belsejét a hím többnyire fűvel béleli ki. Munkáját nagy gonddal végzi, hiszen az elkészült fészket nem csupán egy költés erejéig használják, hanem sokszor éveken, évtizedeken át.

A tojó egy évben 4–6 tojást rak. A tojásokon körülbelül 20 napig kotlik, miközben a hím holló rendületlenül táplálja, beszerzi és hordja neki a fészekbe a táplálékot. Miután a hollófiókák kikelnek a tojásokból, a hollópár még pár napig a saját testével tartja melegen őket, majd közös erőbedobással felváltva szállítják nekik az ennivalót. Végül, nagyjából másfél hónap múlva a fiókák elhagyják a családi fészket. Kirepülnek, hogy megkezdjék önálló életüket.

Éhes hollófiókák. Fotó: Canva

A holló elterjedése

A közönséges holló – fentebb már vázolt – rendkívüli alkalmazkodóképessége miatt szinte bármilyen éghajlati viszonyok között megél. Éppen ezért hollóval nemcsak Európában, Észak-Amerikában és Eurázsiában találkozhatunk, hanem az északi sarkkörön és Észak-Afrikában is, sőt a Mount Everest magasabban fekvő vidékein járva szintén az utunkba kerülhet egy-egy példány. Hazánkban egy időben lecsökkent a számuk, ám az elmúlt időszakban újra növekedni kezdett. A közönséges holló nálunk országszerte általánosan elterjedtnek mondható, nagyobb számban a Duna-Tisza közi és tiszántúli erdőkben, valamint a Zalai- és a Somogyi-dombság ártéri erdeiben rakja fészkeit.

A holló kultúrában betöltött szerepe

A holló alakja igen gyakran előfordul a különböző művészeti ágakban. Mindez az ókori görögöknek köszönhető, ugyanis a görög mitológiában a holló Apollón madaraként jelenik meg, akit a költészet, a zene, a tánc és általában véve a művészetek isteneként tiszteltek. Érdekes egyébként, hogy már az ókorban is tisztában lehettek a holló intelligenciájával, a mitológiai történet ugyanis ravasz, agyafúrt és hazug természetű madárként rajzolja meg a holló alakját, aki ügyeskedésével magára is haragítja Apollónt.

Kulturális téren amúgy nemcsak Apollónnak nincs túl jó véleménye a hollóról, hanem igazából az egész emberiségre elmondható, hogy alapvetően negatív dolgokat társít az éjfekete madárhoz. A holló alakját tehát nyugodtan együtt lehet emlegetni a fekete macskáéval, a denevérével, a kígyóéval vagy éppen a pókéval, hiszen ha előkerül valamilyen művészeti alkotásban, szinte biztos, hogy a halállal, a pusztulással vagy az elmúlással említik egy lapon. Mindez talán abból fakad, hogy a régi nagy háborúk során a csatatereken fekvő holttesteket csapatostul lepték el a döghúsra éhező hollók, emiatt pedig Svédországban sokáig úgy tekintettek a madárra, mint valami szellemre, akit vonz a halál szaga. A holló alakja tehát nem véletlenül ihlette meg a hátborzongató történeteiről ismert amerikai költőt és novellistát, Edgar Allan Poe-t, akinek A holló című méltán híres versében a madár vészjósló, örök kárhozatot hozó démonikus lényként jelenik meg.

Hollók egy temetőben. Fotó: Canva

A fentiek ellenére a holló szimbólumának hazánk történelmében azért jócskán kijutott a jóból is, hiszen egyik legnépszerűbb uralkodónk, Mátyás király a hollót választotta címerállatául. Az igazságosként elhíresült Mátyás életében a holló jelképe olyannyira fontos szerepet játszott, hogy kódexeit – a holló latin megnevezése alapján – corvináknak hívták, könyvtárát pedig Bibliotheca Corvinianának nevezték. A Mátyás király alakjával összeforrt, gyűrűt tartó hollóval egyébként ma is találkozhatunk, ha betérünk a Budapest VIII. kerületében található Corvin mozi egyik vetítésére, hiszen a vetítőtermekben a vásznat keretező oszlopokat ez a faragott szimbólum díszíti.

Létezik-e a szólásban emlegetett fehér holló?

Ritka, mint a fehér holló – szokták mondogatni tájainkon, amikor valami olyasmire céloznak, aminek bekövetkezésére, megvalósulására igen csekély az esély. Ebben a régről ránk maradt, de még napjainkban is gyakran hangoztatott szólásban sok igazság van, ugyanis a közönséges holló tollazatának színe genetikailag meghatározottan fekete, tehát nem fordulhat elő köztük olyan példány, amelynek fehér színe lenne.

Kivéve persze akkor, ha az érintett egyed génmutációval jön világra, ilyenkor ugyanis megeshet, hogy egy-egy hollófióka albínóként kel ki a tojásból, és a festékanyaghiány miatt tollazata fehér, lába és csőre rózsaszín, szivárványhártyája pedig vörös lesz. Nem túl valószínű azonban, hogy egy ilyen albínó példányt sodor az utunkba a sors, hiszen ez a veleszületett rendellenesség súlyosan veszélyezteti a madár túlélési képességeit. Az albínó holló egyrészt nem tud ugyanolyan hatékonyan rejtőzködni, mint sötét színű társai, másrészt látászavar jelentkezhet nála, ennélfogva pedig a szabadban lényegében halálra van ítélve a természetes szelekció törvényei szerint.

Olyan is előfordulhat persze, hogy egy fehér holló nem albínó, ám fontos megjegyeznünk, hogy ebben az esetben nem teljesen fehér a színe. Az ilyen hollók leucizmusban szenvednek, ami azt jelenti, hogy a melanin pigment nem hiányzik teljesen a szervezetükből, mint ahogy az albínó egyedek esetében, hanem csak részlegesen. Ezek a hollók tehát még véletlenül sem hófehérek, inkább krémszínűek.

Bolygónk gazdag élővilágának óvása és megőrzése kiemelt téma volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón. A Your Planet elnevezésű kiállításon az érdeklődők megtudhatták, hogy miként tehetnek lépéseket egy fenntarthatóbb élet felé, hogy ilyen módon részt vegyenek a természet védelmében.

Írta: Tóth Menyhért