Hegyvidéki bagolyfaj került kézre Baján

2021.11.11.

Áramütést szenvedett uráli bagoly (Strix uraliensis) került kézre Baja mellett 2021. november 6-án, amely a faj első bizonyított megjelenése Bács-Kiskun megyében.

A sérült madarat egy középfeszültségű vezetékszakasz közelében találta egy helyi vadász röpképtelenül, ám viszonylag jó kondícióban. Miután biztonságba helyezte, értesítette a Magyar Madártani Egyesület helyi csoportján keresztül Igazgatóságunk Természetvédelmi Őrszolgálatát, a természetvédelmi őr pedig beszállította a Szegedi Vadasparkba további vizsgálatokra és gyógykezelésre. Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója arról tájékoztatott minket, hogy a bagoly egészségi állapota kielégítő, a szárnya sérült. A röntgenvizsgálat traumás elváltozást nem mutatott ki, a vizsgálat alapján a sérülés oka áramütés volt. 7-10 nap múlva lehet arról biztosat mondani, szabadon engedhető lesz-e.

uráli bagoly

A természetvédelmi őr érkezéséig biztonságos helyen helyezte el a madarat a megtaláló. Fotó: Tamás Ádám

Az uráli bagoly hegyvidéki faj, nem véletlen hát, hogy ez az első adata Bács-Kiskun megyében, alföldi megtelepedése nem is várható. Baján feltehetően egy fiatal, kóborló példány járt. Impozáns megjelenése a macskabagolyra emlékeztet, de annál nagyobb. Hazánk második legnagyobb termetű bagolyfaja, csak az uhu előzi meg méretben. Testhossza 50-59 cm, szárnyfesztávolsága 110-125 cm, bár e jelentős méretek mellett testsúlya mindössze 1 kg körüli. Feje kerek, szemei feketék, arca világos szürkésbarna, csőre sárga vagy narancsszínű. Nincsenek tollfülei, mint az uhunak.

bagoly emberrel

Hazánk második legnagyobb termetű bagolyfaja

E szórványos költőfaj hazánkban elsősorban az öreg, odvas fákban bővelkedő középhegységi erdőkben fészkel (az Északi-középhegységben, azon belül is elsősorban a Zemplénben, Bükkben és a Mátrában). Állományát 160-280 párra becsülik a szakemberek, erősen függ az erdei rágcsálók gradációjától.  Szívesen elfoglalja a kihelyezett költőodúkat, vagy egerészölyv, holló gallyfészkét is. Fiókáit agresszíven védelmezi, ilyenkor nem ajánlatos a közelébe menni, mert még az emberre is rátámadhat. Március-május között, aki hegyvidéki öreg erdőben kirándul és bagolyfiókát talál a földön, jobban jár, ha minél előbb elmegy a helyszínről, elkerülve egy váratlan uráli bagolytámadást.

Az uráli bagoly hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a működési területén rendszeresen gyűjti az adatokat a középfeszültségű vezetékeken történő madárpusztulásokról, melyeket az áramszolgáltató felé is továbbít, jelezve a különösen veszélyes, intézkedést igénylő szakaszokat. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. technológusai madárvédelem területén évek óta együttműködnek az Igazgatóságunk munkatársaival. A komplett szabadvezetéki szakaszok esetében nem kevés fejtörést és egyeztetést igényel a hatékony madárvédelmi megoldások kidolgozása és megvalósítása. Az elmúlt években több szakaszon is végeztek már madárbarát beavatkozásokat, ugyanakkor még sok vár átalakításra.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közelmúltban jelentős összeggel, több millió Ft-tal támogatta a Szegedi Vadaspark vadállatmentő tevékenységét, melyet az intézmény röntgengép vásárlására fordított. Ez nagy segítséget jelent a nemzeti parkokkal együttműködésben végzett madármentésben, amelyben a lakosság segítségére is számíthatnak.

A cikk borítóképét készítette: Szerencsi Gábor (Hóesésben)