Hasselblad X1D II 50C – vérfrissítés

2019.08.08.

A felbontás maradt 50 megapixel, a háttérben dolgozó elektronika azonban megújult, nem csak gyorsabb működési sebességet, hanem nagyobb felbontású keresőt, megnövelt hátsó LCD-t és új csatlakoztatási lehetőségeket is hozva a maximális képminőségre vágyó felhasználóknak.

A Hasselblad 2016 nyarán új szintre emelte a középformátumú fotózást azzal, hogy bejelentette a világ első nagy szenzoros tükör nélküli kameráját. Az elgondolás logikus volt, a középformátumú világban még nagyobb a tükör, még több helyet foglal a tükörakna és még nehezebb a pentaprizma, mint a full-frame gépeknél, így a nyereség is tetemesebb, ha ezeket mind kihagyják a játékból. Az igaz, hogy az X1D 50C a középformátumú világban a kisebbiknek számító 33×44 mm-es szenzorméretre épült, azonban még ez is jóval nagyobb, mint egy full-frame lapka, nem is beszélve arról, hogy az új vázhoz új sorozatú objektívek is érkeztek, amelyeken a H betűs logó garantálta a maximális képminőséget. A kategóriában meglepően kicsinek és könnyűnek számító kamera azoknak is lehetővé tette a feljebb lépést, akiket eddig visszatartott a középformátumú rendszerek nagy mérete és tömege, valamint a DSLR-ekéhez képest mindenképp kicsit körülményesebb kezelés. No és persze az ár. Az X1D 50C jóval olcsóbb volt, mint a Hasselblad más kamerái. A hordozható középformátum sokak fantáziáját megmozgatta, voltak azonban az X1D 50C-nek olyan gyengeségei, amelyeket minden review szóvá tett. Ilyen volt például a nagyon hosszú feléledési idő és a DSLR-hez szokott fotósok számára hosszú expozíciókésés és az egyébként is kissé lusta működés. Az X1D 50C bejelentése óta történt azonban más is. A Fujifilm is belépett a tükör nélküli középformátumú piacra a saját megoldásával, két résztvevő pedig már versenyt, és ezen belül árversenyt is jelent. Bár sokan azt várták, hogy a Hasselblad a következő X-sorozatú kameráját már 100 megapixeles felbontással fogja elkészteni, inkább az X1D 50C-t frissítették, pont azokon a pontokon, ahol az a legtöbb kritikát kapta. Maga az 50 megapixeles szenzor változatlan maradt, új azonban az elektronika, így lényegesen gyorsabb a működés, a korhoz igazították az EVF felbontását és néhány szolgáltatást. Nem utolsó sorban jelentősen csökkentették az árat. Míg az első változat 3,2 millió forintért került annak idején az üzletekbe, a második változat már alig több, mint 2 millió forintért vásárolható meg. Hasselblad X1D II 50C

Újdonságok

Kívülről szinte változatlan a kép, a monoblokk aluváz ezüst helyett grafitszürke színt kapott, a beépített GPS miatt kicsit változott a vakupapucs melletti rész és a hátoldalon immár 3 colos helyett 3,2 colos a érintőképernyő. A gombok alatt újdonság az apró kontroll-LED, ami azért került oda, mert az új változat immár támogatja az USB-C aljzaton keresztüli töltést is, így bármikor, szinte bármilyen forrásból energiával láthatjuk el a kamerát. Ha a keresőbe nézünk, jól látható a felbontás növekedése is. A 2,36-ról 3,69 millió képpontra növekedő pixelszám ugyan nem éri el az jelenlegi iparági csúcsot, az 5,7 milliót, de mégis látványos ugrást hoz, már csak azért is, mert nagyítása is növekedett egy kicsit. A többi változás már a belsőt érinti, de itt is van, ami a keresővel kapcsolatos. Az elődnél kicsit konzervatív módon a menüt csak a hátoldali képernyőn lehetett megjeleníteni, erre immár a keresőben is lehetőség van. Ez jól jön ha extrém erős környezeti fényben kell módosítani a beállításokat. Hasselblad X1D II 50C

Élőkép használatakor 60 kép/s-ra növekedett a képfrissítés, így a gyors mozgások is jóval egyenletesebben látszódnak. Az új elektronikus platformnak köszönhetően közel 50%-al lett gyorsabb a feléledési idő, ami nagyon jót tett a felhasználói élménynek, de még így több másodperc, ami nagyon messze van attól, mint amit a kisebb szenzoros kameráknál megszokhattunk. Növekedett a sorozatfelvételi sebesség is 2-ről 2,7 kép/másodpercre, és ezzel összhangban csökkent a keresőben a black out idő is. A kezelőfelület is gyorsabban reagál a beavatkozásokra, csökkent az expozíciókésés is. A tesztelés alatt az automatikus élességállítás idejében nem tapasztatunk lényegi változást, talán egy kicsit gyorsabb is lett, mint az elődnél, de nagyon kicsi a változás. Az elkészített képekkel kapcsolatos lényegi fejlesztés, hogy immár a teljes felbontású és teljes értékű JPEG mentés is megtalálható az opciók között, így ha épp arra van szükség akkor RAW+JPEG helyett választhatunk csak JPEG mentést is. A teljes felbontású JPEG képek egyébként nagyon jól jönnek a szortírozásnál és ellenőrzésnél, a nagyjából 110 MB-os RAW képekhez képest ugyanis tartalomtól függően csak 6-24 MB-osak, így jóval gyorsabb velük a munka. Gyorsult a kártyára mentés is, az új elektronika támogatja az UHS-II buszsebességű SD kártyákat is.

Hasselblad X1D II 50C

Értékes újdonság még, hogy a Phocus Mobile 2 nevű iOS app segítségével USB vagy WiFi kapcsolaton keresztül immár iPad-ről is teljes értékűen vezérelhetjük a kamerát és iPad-en is lehetséges a képek feldolgozása, ami nagyon kényelmes és rugalmas módja a munkának, különösen, ha külső helyszínen dolgozunk. Ehhez azonban kizárólag az iPad Pro és a 2019-es iPad Air modellek használhatók.

Hasselblad X1D II 50C

További jellemzők

A kamera két legfontosabb és legértékesebb tulajdonsága, a kis méret és tömeg, valamint a képminőség változatlan maradt. Nagyon kényelmes, hogy nem kell nagyobb és nehezebb dolgot a kezünkben tartani, mint egy klasszikus DSLR, így a Hasselblad X1D II 50C ideális eszköz lehet akár street fotózáshoz is. A Hasselblad a klasszikus középformátumú utat követve az objektívekbe építi a zárszerkezetet. A megoldás előnye, hogy – mint minden más központi zárnál – az összes expozíciós időhöz lehetőség van a vakuvillantás szinkronizálására. Így akár külső téren, 1/2000 másodperces expozíciós időt használva is vakuzhatunk HSS mód nélkül. A legfontosabb jellemző azonban a képminőség. Ez ugyan változatlan maradt az elődmodellhez képest, de korántsem jelent szégyenkeznivalót. A full-frame méretnél több, mint másfélszer nagyobb szenzor az XCD objektívekkel olyan részletgazdagságú képet ad, ami felülmúlja az aktuális csúcsfelbontású, de kisebb érzékelős modellekkel elérhetőt. Az XCD objetkívpaletta egyébként immár kilenc tagú és nem hiányzok belőle semmilyen gyújtótáv sem. A 21, 30, 45, 65, 80, 90 és 135 mm-es fix gyújtótávolságú modellek mellett egy 120 mm-es makró és első zoomként a rendszerben egy 35-75 mm-es alap is megtalálható, továbbá az XH Lens Adapter segítségével a tükrös szisztémához fejlesztett HC és HCD objektívek is használhatók.

Hasselblad X1D II 50C

Rendszerben gondolkodva

Bár nem tartozik szorosan az X1D II 50C vázhoz, a Hasselblad lényeges lépést tett az X-rendszer továbbfejlesztésében és bővítésében. Az eredetileg 2014-ben bejelentett CVF-50c hátfalat is frissítette. A új CFV II 50C egy ízig-vérig retró kinézetű, de belül az ismert 33×44 mm-es 50 megapixeles szenzorral felszerelt hátfal, amely tökéletesen illeszkedik a céget híressé tevő 500-as sorozatú filmes kamerák hátuljára. Az igazi újdonság azonban, hogy nagyon jól érezve a design-vonalat, egy apró kameravázat (907x) is készítettek amelyet a CFV II 50C vázra kell illeszteni és amely XCD objektíveket fogad. A cég célja szemmel láthatóan az, hogy a 33×44 mm-es, avagy croppos szenzorméretre is kifejlesszen egy teljes ökoszisztémát, amelyben az XCD objektívekre támaszkodva kényelmesen megfér egymás mellett a kompakt tükör nélküli váz és egy külön hátfalas rendszer. Itt pedig élhettek azzal a hatalmas lehetőséggel, hogy az említett hátfal kompatibilis lehet akár egy több, mint 50 éves 500-as sorozatú vázzal és a cég azóta készített szinte valamennyi objektívjével.

Hasselblad X1D II 50C

Véleményünk

A frissítés nagyon jót tett a kamerának, a gyorsabb sebesség, a nagyobb felbontású kijelző, a továbbfejlesztett csatlakoztathatóság és távvezérlés mind értékes fejlesztések. Alapjaiban azonban az eredeti X1D 50C kulcsjellemzőit kapjuk, képminőség vagy a kontrasztérzékelős autofókusz változatlan. Így a jelenlegi X1D 50C tulajoknak csak akkor érdemes a cserén gondolkodniuk, ha valamelyik új funkció vagy fejlesztés kritikusan fontos a számukra. Az új belépők azonban jobb helyzetben vannak, hiszen egy gyorsabb rendszert kapnak kedvezőbb áron. Azok se keseredjenek el viszont, akik a 100 megapixeles tükör nélküli vázra várnak, egészen biztos, hogy már annak a kamerának is folyik a fejlesztése.

Akiknek ajánljuk
Akik a legjobb képminőséget keresik a legkisebb méretben
Akik rendelkeznek már Hasselblad rendszerrel
Akik utazás közben is a maximumra vágynak
Akik sokat fotóznak szabad térben vagy külső helyszínen
Akik sokszor használnak meglévő fény mellett vakut
Akik egy sokkal egyszerűbb középformátumú rendszerre vágynak

Akiknek mást ajánlunk helyette
Akik sokszor fotóznak mozgó témákat
Akik inkább a klasszikus DSLR-szerű kezelést szeretik
Akik elvárják a gyors és sokmezős AF-rendszert

Akiknek 50 megapixelnél is nagyobb felbontásra van szükségük

Tesztfotók és 100%-os részleteik

Hasselblad X1D-50c
Hasselblad X1D-50c
Hasselblad X1D-50c
Hasselblad X1D-50c
Hasselblad X1D-50c
Hasselblad X1D-50c