Fontos lépés a Nagy Korallzátony megmentésében

2023.12.04.

Százezer bébikorall kihelyezésével igyekeznek segíteni a Nagy Korallzátony állapotának javulását ausztrál kutatók.

Az Ausztrál Tengerkutató Intézet (AIMS) számolt be a Nagy Korallzátonyra kerülő, mintegy százezer bébikorall nevelését, előkészítését és kihelyezését érintő folyamatokról. Ez a valaha végzett legnagyobb korallszaporítási próbálkozás, reméljük, a siker sem marad majd el!

Frissen megtelepedett korall lárva. Forrás: MUHAMMAD ABDUL WAHAD/AIMS

Az AIMS vezette népes, több tudományágat és intézetet képviselő csoport számára több évi tanuláson keresztül vezetett az út odáig, hogy ma már képesek a természetes korallszaporulatot segíteni.

A korallok ívási időszakában a hatalmas mennyiségben kibocsátott ivarsejtekből (lásd a videóban) gyűjtenek be, és mesterséges körülmények közepette igyekeznek „lombikbébikorallok” létrehozásával növelni a szaporodási sikert.

Az AIMS rendelkezik egy olyan létesítménnyel, ahol ez ma már nagy mennyiségben, nagy léptékben végezhető, így remény nyílik arra, hogy a korallfehéredéseket követően felgyorsíthassák a zátonyok gyógyulását.

Kerámiából készült koralltartókba ékelik be azokat a kicsiny betonlapocskákat, amelyekre már megtelepedett egy-egy bébikorall. Forrás: AIMS / MARIE ROMAN

Tovább az eredeti cikkre…