Leginkább az autók, vonatok és repülők szén-dioxid-kibocsátása van fókuszban, pedig a hajózás is komoly gondot jelent: a forgalmazott áruk csaknem 90 százalékát vízen szállítják. A hatalmas üzemanyag-igényű hajók komoly CO2-terhelést jelentenek a környezetre, melynek kezelésére az ammónia hozhat megoldást.
2008-ban a Nemzetközi Tengerhajózási Szervezet (IMO) azt tűzte ki célul, hogy 2050-ig lefelezi szén-dioxid-kibocsátását. A fosszilis tüzelőanyagok alternatívájaként ammóniát használna, mivel az nem tartalmaz szenet; a csípős szagú gáz vígan éghet a motorban, és képes azt szén-dioxid kibocsátása nélkül működtetni.
Mivel az ammónia tiszta energiát biztosít, több vállalat is alternatív üzemanyagként tesztelés alá veti.
A Man Energy Solutions jelentette, hogy ammóniára állított motort telepít az egyik hajójára. A vállalat szerint az első modell kvázi kettős lesz, lehetővé téve a hajó számára, hogy az ammónia opció mellett hagyományos üzemanyaggal is közlekedhessen. Eközben a norvég székhelyű Eidesvik is ammóniával üzemelő hajókba kíván beruházni, és 2023-ig ammóniával működő cellákat telepít minden hajójára.
„Az ammónia az arany középút” – véli dr. Tristan Smith, a University College London professzora. „Nem túl drága tárolni, és nem túl drága előállítani” – tette hozzá.
Ha a hajózási ipar az ammóniát használja üzemanyagforrásként, akkor a „tisztaságának” megőrzésére még oda kell figyelni. Az ammónia ugyanis nitrogén-oxidokat termel, amelyek mérgezők lehetnek. Létezik azonban már olyan technológia, amely meg tudja tisztítani az oxidokat, mielőtt azok felszabadulnának.