A régi közmondás szerint „szaván fogják meg a harist”, vagyis saját magát árulja el, leplezi le a hangjával. Rejtőzködő életmódja miatt ritkán kerül szem elé ez a fokozottan védett madarunk – most itt az alkalom, hogy jobban megismerjük.
Száz évvel ezelőtt még nedves rétjeink gyakori madara volt a haris. A határban dolgozó, arató, kaszáló emberek jól ismerték messze hangzó, érdes, recsegő hangját, mely nemcsak a kora nyári éjszakákat töltötte be: költési idejének kezdetén, május végén-június elején sokszor nappal is felharsant a jellegzetes kéttagú „reszelés” a magas fűből. Hangja éppen annyira hozzátartozott a tájhoz, mint az alkonyati tücsökciripelés és a békésen legelésző, kolompoló juhnyáj.
A 19-20. században, a modern mezőgazdaság technikai „forradalmát” megelőzően Európa nagy részén fészkelt haris. Az intenzív gazdálkodás térhódítása mindenütt látványosan „megtizedelte” az állományokat – egyszerűen azért, mert az új gyakorlat gyökeresen változtatta meg az élőhelyek képét, eltűnt a korábbi tájra jellemző mozaikosság, a gyepek egy részét feltörték, az üde réteket lecsapolták, ami szinte az összes gyepterülethez kötődő állat- és növényfajt károsan érintette.
A BirdLife International adatbázisa szerint a haris világállománya 3–7 millióra tehető. A becslés bizonytalanságát az adja, hogy a világállomány gerincét adó oroszországi és kazahsztáni populációkról csak hozzávetőleges adatokkal rendelkezünk, és több más európai államban is hiányoznak a teljes, országos léptékű felmérések.
A haris elterjedési térképe (Forrás: BirdLife International)
Annyit biztosan mondhatunk, hogy a haris európai szinten veszélyeztetett madárfajnak számít, a hosszú távú trendek alapján a populációk igen ingadozó képet mutatnak, több nyugat-európai országban a védelmi intézkedések ellenére is tovább csökken a haris állománya.
Magyarországon viszonylag stabil, 500–2000 költőpárt számláló állomány él, amely azonban térben és időben jelentős változatosságot mutat. A legerősebb haris-állományt Északkelet-Magyarországon, a Bodrogközben találjuk, ahol még nagy kiterjedésben maradtak fenn a faj számára alkalmas élőhelyek.
Mezőőr, fürjkirály
A haris a guvatfélék családjába tartozik, életmódját tekintve azonban nem kötődik annyira a vizekhez és mocsaras területekhez, mint közeli rokonai. A vízityúk, a vízicsibék és a szárcsa jellemzően a növényzettel szegélyezett, mélyebb vizű élőhelyeket részesítik előnyben; a haris sokkal inkább „szárazföldi” madár, az üde, vizenyős réteken, zsombékosokban, mocsárréteken érzi jól magát. Szárazabb években megfelelő élőhely hiányában gabonatáblákban is fészkelhet. Angol neve, a Corn-crake („gabona-haris” / „gabona-guvat”) arra utal, hogy gyakran tűnik fel szántóföldi kultúrákban is. Német nyelvterületen helyenként a Feldwächter, azaz „mezőőr” kifejezést használják a madárra; jóval ismertebb és sokat sejtető, beszédes elnevezés a „réti csikorgó” (Wiesenknarrer), legtöbbször azonban egyszerűen „fürjkirály” (Wachtelkönig) névvel illetik. A valóságban a fürj és a haris nem áll rokonságban egymással, azonban régen úgy tartották, hogy a vonuló fürjcsapatokat haris vezeti – innen tehát az elnevezés.
A haris táplálkozása meglehetősen változatos: a nedves réteken előforduló gerinctelenek teszik ki táplálékának nagy részét: rovarokat (legyet, szöcskét, sáskát, hangyát), csigákat és gilisztákat zsákmányol, néha kisebb gerinceseket (gyíkokat, békákat, kisemlősöket) is elfogyaszt. Emellett növényi táplálék, főként fűfélék és gyomnövények magjai, valamint zöld növényi részek, levelek is szerepelnek az étrendjében. Elsősorban éjszaka aktív; táplálékszerzés közben mindig a növényzet takarásában marad, nagyon ritkán figyelhető meg nyílt területen. Zsákmányát a talajról és a növények leveleiről szedegeti. Afrikai telelése során hasonlóan rejtett módon táplálkozik.
Strindberg és a haris
Ezt a közepes termetű, jól megtermett fürjre emlékeztető madarat csak kevesen pillanthatják meg. Rokonaihoz hasonlóan kiválóan rejtőzködik, szinte észrevétlenül mozog a sűrű növényzet között. Testalkatának köszönhetően akadálytalanul képes haladni a fűszálak kusza tengerében: teste magas, oldalról lapított, a csőr felé egyre keskenyedő ék alakot képez. Tollazatának színe szintén a rejtőzködést szolgálja: a nyakon és háton hosszanti irányban lefutó sárgás-barnás mintázat révén teljesen beleolvad környezetébe. A többi guvatféléhez hasonlóan a haris is nehezen szánja magát repülésre. Ha megriasztják, akkor is csak rövid távot tesz meg a növényzet felett, s inkább a rét sűrűjében keres újra menedéket. Azt lehet tehát mondani, hogy a haris szinte láthatatlanul él közöttük, s ha nem hallatná jellegzetes recsegő hangját, talán azt sem tudnánk, hogy létezik. Nem csupán rejtett élete, hanem vonulási stratégiája is az ismeretlenség ködébe burkolja ezt a különös madarat. Ennek nyomán érthető, hogy még a 20. század elején is annyi találgatás és feltételezés vette körül a harist. August Strindberg svéd drámaírót idézzük:
„– Nos,Brehm egy pár pacsirtával számol minden egyes hold szántóföldön vagy réten; ha két holdanként számítunk egy-egy pár harist,akkor az országban tavasszal 5 millió haris van! A tojó 7-12 tojást rak nyáron, így őszre 35 millió haris van az országban. Nem kellene észrevenni őket, amikor átrepülnek a tengerszoros felett?
– Nem tudom megmagyarázni. Egy rosszul repülő madár nem képes átrepülni a tengerszoroson. Lehetséges, hogy megkerülik a Botteni-öblöt?
– Nem, mivel folyókon is át kell kelniük, és valaki csak látná őket, ahogy a lemmingeket is. Azonfelül Angliában 70 millió haris van ősszel, ők nem mehetnek szárazföldön.
– Akkor valami csoda történik.”
(részlet Strindberg: A Blue Book [Egy kék könyv], The Miracle of the Corn-crakes [A harisok csodája] c. fejezetből, egy tanár és diákja között zajló beszélgetésből. A mű 1907 és 1912 között keletkezett.)
Egy ritka pillanat – fényes nappal mutatkozó haris (Fotó: Kozma Attila)
Sok más madárhoz hasonlóan a haris is éjszaka vonul, a nappali órákat pedig pihenéssel és táplálkozással tölti. Telelőhelye Délkelet-Afrikában található, Zaire, Botswana, Zimbabwe, Zambia vidékein. Nemrégiben néhány műholdas jeladóval ellátott madár meglepő adatokat szolgáltatott a kutatóknak a vonulás sebességét illetően: a 6-7 ezer km-es távolságot egyes madarak meglepően gyorsan, akár 8 nap alatt is képesek voltak megtenni! Ez kb. 800 km repülést jelent naponta (azaz éjszakánként). Összehasonlításképpen: a molnárfecske „rekordja” napi 1080 km, ami szintén igazi csúcsteljesítmény egy kis termetű madártól.
A haris területigénye – igaza volt-e Brehmnek? A természetvédelem lehetőségei ma
Mai mértékegységben számolva nem egészen 1 hektár (8094 m2) nagyságú költőterületet (revírt, territóriumot) feltételez a fentebb idézett szöveg harispáronként. A haris területigénye a kutatások alapján 3-4 hektárra becsülhető, azaz ideális esetben ekkora zavarásmentes területre van szükség egy-egy fészekalj érdemi védelméhez. A természetvédelmi gyakorlatban 50 m vagy 100 m sugarú kört (vagyis 0,8 ha – 3,1 ha területet) jelölnek ki védőzónaként a haris-család számára. A védőterületek kijelölése az éneklő hímek helye alapján történik, ugyanis a fészek jellemzően az általuk használt „recsegőhely” közvetlen közelében található, és ezt a területet aktívan védelmezik fajtársaikkal szemben.
Így néz ki egy jellegzetes haris-élőhely: bokorfüzekkel tarkított nedves rét a Tarna mentén (Zabar község belterülete). A terület adottságai miatt a hím itt mindössze 1-1,5 ha nagyságú revírt tartott. (Fotó: Lantos István)
Sok más madárhoz hasonlóan a hím nem vesz részt a fiókák felnevelésében: a tojásrakást követően továbbáll, és újabb párosodásra kész tojót keres magának. A kotlás és a fiókák táplálása tehát teljes egészében az anyamadárra hárul. A szakirodalom poligámiának (többnejűségnek) nevezi ezt a jelenséget, amelynek legismertebb példáit a tyúkfélék családjában találjuk. A jelek szerint a haris szintén sikeresen alkalmazza ezt a szaporodási stratégiát.
Kaszálatlanul hagyott védőzóna a haris-revírek körül az Ipoly-völgyben (Litke, Csádalj). (Fotó: Juhász Tamás)
A haris fészke meglehetősen egyszerű: egy földbe kapart mélyedés a sűrű növényzet takarásában, melyet a pár közösen bélel ki levelekkel és finom növényi szálakkal. A fészek általában 3–12 tojást rejt, melyen a tojó 16–19 napig kotlik. A harisfiókák fészekhagyóak, vagyis a kikelést követően (miután felszáradtak) azonnal követik a tojót. Önállóan is képesek táplálkozni, de a tojó kb. egy hónapos korukig vezetgeti őket, amíg a fiatal madarak röpképessé nem válnak. A család nagyjából 3 hektáros területen mozogva szerzi be táplálékát.
Fiókáit vezetgető haris (Forrás: Islay Birds blog)
A kaszálások időzítése tehát létfontosságú a harisállomány szempontjából. Az volna az ideális, ha azokon a területeken, ahol haris fészkel, legalább július végéig nem történne kaszálás. A zavarás ugyanis mind a kotlási, mind pedig a fiókanevelési időszakban kritikus veszélyforrás, mivel földön fészkelő és talajon mozgó madárfajról beszélünk. A repülni nem tudó fiókák és a tojásos fészekaljak egyaránt elpusztulnak a munkák során. A haris hatékony védelmében tehát a gazdálkodók tájékoztatásának, a velük való párbeszédnek és kapcsolattartásnak kitüntetett szerepe van. A célzott agrár-környezetvédelmi programok szintén segítséget jelenthetnek azáltal, hogy támogatják a haris számára is megfelelő gyepgazdálkodási módszerek alkalmazását.
Madarászok a világban – akik nem csak szaván fogják…
A bevezetőben már idézett közmondásnak létezik egy másik változata, miszerint „Madarász a harist szaván fogja meg.” Ha a természetvédelmi célú territórium-térképezésre gondolunk, ma is megállja helyét a mondás. A haris-revírek felmérése ugyanis a dürgő, recsegő hímek hangja alapján történik. A haris kiáltása ideális körülmények között akár 1,5 km távolságra is elhallatszik, tehát viszonylag könnyű észlelni az éneklő madarat – pontos helyét megtalálni már annál nehezebb…
Napjainkban bizonyos vidékeken sajnos másképpen is fognak harist: a mediterrán régióban ma is „divat” a vonuló madarak csapdázása, hálózása vagy éppen lelövése – bár a törvény (elvileg) tiltja. Az ínyencek számára azonban semmi sem drága, ha különleges (egyben tradicionális) madarakból készült ételekről van szó, a kereslet pedig szépen élteti a piacot. Ezen a téren a haris nincs egyedül: válogatás nélkül fogják és gyűjtik be énekesmadarak százával egyetemben.
Egyiptomi életkép: öt fürj és öt haris eladó (Forrás: IMPEL-ESIX)
Szerencsére vannak olyan emberek is, akik nem kulináris élvezetként tekintenek a harisra. A védelmi intézkedések eredményessé tételéhez szükséges, hogy minél több és pontosabb információval rendelkezzünk a harisok költésbiológiájáról, területhasználatáról, vonulási szokásairól. A gyűrűzésekből viszonylag kevés adat nyerhető, viszont a modern technológia egy új,az előbbinél sokkal hatékonyabb lehetőséget adott a kutatók kezébe. Magyarországon és több európai országban is zajlottak, zajlanak ún. rádió-telemetriás vizsgálatok, melynek keretében műholdas jeladókat helyeznek fel a madarakra, hogy nyomon tudják követni élőhely-választásukat, valamint fényt derítsenek a vonulás részleteire, feltárják a telelőhelyen bekövetkező változásokat és a harisokra leselkedő veszélyeket.
