Enyhén csökken az erdőirtás az Amazonas brazíliai részén

2021.09.13.

Második hónapja csökken az erdőirtás mértéke az Amazonas-medence brazíliai térségében az egy évvel korábbihoz képest, derült ki a brazil kormány által a napokban közzétett előzetes adatokból.

2021 augusztusában 918 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki, 32 százalékkal kevesebbet, mint amennyit múlt év augusztusában irtottak ki az Inpe nemzeti űrkutatási ügynökség adatai szerint.

2021 januárja és augusztusa között az erdőirtás 1,2 százalékkal – 6026 négyzetkilométerrel – csökkent.

Az enyhe csökkenés ellenére idén mintegy kétszer annyi területen vágták ki az erdőt, mint 2018. január–augusztusi időszakában, azaz Jair Bolsonaro elnök hivatalba lépése előtt.

Fotó: CIAT/Neil Palmer

Az erdőirtás 2019-ben Bolsonaro beiktatása után gyorsult fel újra, az új államfő ugyanis hivatalba lépése után szinte azonnal enyhített a környezetvédelmi rendelkezéseken.
Az elmúlt hetekben azonban több jel is arra utalt, hogy a Bolsonaro-kormány lépéseket tesz a felgyorsult erdőirtás megfékezésére. Megduplázták például a környezetvédelmi költségvetést, és azt tervezik, hogy mintegy 700 új környezetvédelmi terepmunkást alkalmaznak – jelentettek be augusztusban Joaquim Pereira Leite környezetvédelmi miniszter.

A folyamatosan nagy területen folyó erdőirtás segíti az erőtüzek kialakulását, a kivágott fák gyúlékonnyá válnak.

Az amazóniai erdőtüzek augusztusban ugyan enyhe csökkenést mutattak az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, de még így is a történelmi havi átlag fölött vannak immár a harmadik egymást követő évben az Inpe adatai szerint. Legutóbb ilyen nagymértékű erdőtüzeket az Amazonas brazíliai vidékén 2010-ben jegyeztek fel.