Először költenek batlák a Gácsháti-halastavakon

2020.07.17.

A Körös-Maros Nemzeti Park működési területén fekvő Gácsháti-halastavakon új költőfaj jelent meg az idén: a batla.

A batla egy különleges testfelépítésű és színezetű, már-már egzotikusnak tűnő madár. A kanalasgém mellett a batla a másik íbiszféle hazánkban. Színe csokoládébarna, de tollazatában, irizáló foltokként, a napsütés hatására a lila és a zöld színek is megjelennek. Testfelépítéséből következtetni lehet arra, hogy a sekély vizű élőhelyek, mocsarak lakója, ezeket a helyeket használja táplálkozásra, fészkelésre, fiókanevelésre.

A múlt század 20-as éveiben csak a Kis-Balaton környékén mintegy ezer példány fészkelt, az ezredfordulóra azonban ez a szám drasztikusan lecsökkent. A 2000-es évek első évtizedében már csupán 2-20 pár költött az egész országban. Az állomány mára némi emelkedést mutat, a batla megjelent már az alföldi élőhelyeken is.

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén jelen van fészkelőként az utóbbi néhány évben. A Köröstarcsa határában fekvő Gácsháti-halastavakon 2020-ban regisztráltuk először költését. A fészkelési időszakban 3 pár mozgott a területen, de végül csak egy pár költését sikerült biztosan megállapítanunk. A fészekből egy fióka repült ki. A batlák általában négy tojást raknak, de a gémtelepek más költőfajaihoz hasonlóan az ő fészekaljuk is rendkívül kitett az időjárásnak.

Az öt tóból álló Gácsháti-halastavakon található a Körös-Maros Nemzeti Park második legnagyobb gémtelepe (a legnagyobb a Biharugrai-halastavakon van). Egyebek mellett nagy és kis kócsagok, vörös, szürke, kanalas- és üstökösgémek, továbbá bakcsók költenek itt és talán a jövőben egyre több batla is ezt a tórendszert választja majd fészkelőhelyül.

A cikk borítóképét készítette: Szomju László (Májusi eső)