Egy dán–brit kutatócsoport szerint az eddigi legpesszimistább előrejelzéseknél is gyorsabban olvadhat Grönland három legnagyobb gleccsere, amelyek elegendő fagyott vizet tartalmaznak ahhoz, hogy 1,3 méterrel emeljék a világ tengereinek szintjét.

A Nature Communications című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányában a kutatócsoport történelmi felvételeket és más adatok seregét használta ahhoz, hogy kiszámítsa, mennyi jéggel lett szegényebb a Jakobshavn Isbrae, a Kangerlussuaq és a Helheim gleccser a 20. században. A kutatók kimutatták, hogy a Jakobshavn Isbrae több mint 1,5 trillió tonna jeget veszített 1880 és 2012 között, míg a Kangerlussuaq és a Helheim 1,4 trilliót, illetve 31 milliárdot 1900 és 2012 között. A jégolvadás több mint nyolc milliméterrel növelte globálisan a tengerek szintjét – írták a kutatók.

Shfaqat Abbas Khan a dán Műszaki Egyetem részéről elmondta, hogy a műholdas megfigyelések előtti időkben készült fényképek segítettek a kutatóknak a múlt század jégveszteségének megállapításában.

„A 19. és 20. századi történelmi mérések fontos információkat tartalmazhatnak, amelyek jelentősen javítják az előrejelzéseket”

– magyarázta az AFP francia hírügynökségnek. 2000-ig a tengerszintek emelkedését az olvadó gleccserek és az óceánok melegedő vizének tágulása okozta.

Grönlandi gleccserolvadások 1880 és 2018 között – Fotó: nature.com

Az elmúlt két évtizedben azonban a világ legnagyobb jégmezői, a grönlandi és az antarktiszi vált a tengerszint-emelkedés legnagyobb forrásává.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) kutatóinak előrejelzése szerint 2100-ra mintegy 30-110 centiméterrel emelkedhet a tengerszint az üvegházhatású gázok kibocsátásától függően. Az IPCC kibocsátási forgatókönyve szerint, ha semmit nem teszünk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért a 21. században, akkor a globális hőmérséklet több mint 3 Celsius-fokkal növekszik az iparosodás előtti időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a három gleccser olvadása 9,1-14,9 milliméterrel emelné a tengerszintet. A brit és a dán kutatók tanulmányukban felhívták a figyelmet arra, hogy ez a hőmérséklet-növekedés négyszerese a 20. századiénak, amikor a három gleccser már nyolc milliméterrel növelte a tengerek szintjét.

„Alábecsülték a legpesszimistább forgatókönyvet. A jégveszteség háromszor-négyszer nagyobb lehet a korábban becsültnél a három gleccser esetében” – mondta Khan.

Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmány készítői arra a megállapításra jutottak, hogy az üvegházhatású gázok folytatódó kibocsátása miatt az Antarktisz és Grönland jégpáncéljának olvadásával csaknem 40 centiméterrel nőhet meg a világ tengereinek szintje az évszázad végéig.