A hegy lábánál élő lakosok betörnek a hegy védelme érdekében létrehozott nemzeti park területére, és kivágják a fákat.

Betiltották a fakitermelést a Tanzániában lévő Kilimandzsáró Nemzeti Parkban, Afrika legmagasabb hegyének védelme érdekében.

A tilalmat Damas Ndumbaro természetvédelmi és turizmusért felelős miniszter jelentette be a parkban tett hivatalos látogatása alkalmával, aki a tilalom betartására sürgette a Tanzániai Nemzeti Parkok (TANAPA) igazgatóságát.

A hegyet és erdőit az 1910-es években vadrezervátummá nyilvánította az akkor német gyarmati kormányzat, majd 1921-ben erdőrezervátum lett.

1973-ban a hegynek a faövezet feletti (2700 méter) részét nemzeti parkká minősítették, és 1977-ben nyílt meg a látogatók számára. A parkhoz az erdőövezet hat sávja is hozzátartozik. Az UNESCO 1987-ben vette fel a világörökségi listára.

A hegyen mintegy 2500 növényfaj él, ebből 1600 a déli lejtőkön, míg az erdőövezetben közel 900.

Fotó: pixabay.com/jmarty20

„Meg kell védenünk a Kilimandzsárót és környezetét” – mondta a tanzániai miniszter. Arra szólította fel a TANAPA-t, hogy segítse a hegy környezetében élőket, indítson fatelepítési és más környezetvédelmi, például méhészeti projekteket.