Páratlan látványt kínál nyár derekán az idős fákkal teli erdő vagy éppen egy parkban álló hatalmas tölgyfa környéke. Alkonyatkor ugyanis e fák mellett a nagy szarvasbogarak látványos viaskodását leshetjük meg. A szarvasbogárnak a holt faanyag a fő tápláléka, amelynek lebontása nélkül bolygónk termőréteg nélküli élettelen pusztasággá válna.

Az akár 10-12 centi­méterre is megnövő hímek jellegzetes agancsszerűen megnagyobb­odott rágóikkal egymásnak feszülnek, és próbálnak sebeket ejteni a vetélytársukon – írja a magyarmezogazdasag.hu.

A dulakodás célja a nőstényekhez való közelférkőzés, a párosodás lehetőségének elnyerése. A küzdelmek hevességéről letépett lábfejek, átlyukasztott szárnyfedők is tanúskodnak. Bár kíméletlennek tűnhet e csata, ám a természet ily módon biztosítja, hogy a legkiválóbbaknak lehessenek utódaik. Időnként egy-egy kisebb példány is hasznot húz a „nagyok” harcából: míg a nagy szarvasbogár-daliákat leköti a küzdelem, addig ők okos csellel élve, hátulról cserkészik be a nőstényeket, és szerencséjük lehet.

A hímek nappal kevésbé rejtőznek el, mint a nőstények, megpillanthatjuk őket fatörzseken, ágakon vagy a földön haladva. Fákról rajtolva csaknem 2 kilométert is képesek repülni, szaporodásra kész nőstények után kutatva.

Ne vigyük haza a nagy szarvasbogarakat! Még akkor se, ha úgy tervezzük, hogy néhány fotó elkészítése után szabadon eresztjük. Ezzel ugyanis életük ötévnyi fejlődési periódusát és a túlélésért vívott küzdelmüket tehetjük értelmetlenné.

Fotó: magyarmezogazdasag.hu

Lakóhelyünk néhány száz vagy akár két kilométeres körzetében ugyanis szinte bizonyos, hogy nem lelnek maguknak szaporodótársat, valamint az utódok életben maradásához alkalmas területet sem, mivel

a nagy szarvasbogarak túléléséhez humuszban és elhalt faanyagban gazdag élőhely kell. E vidékek meglelésében egyébként a nőstényeké a kulcs­szerep. Kézenfekvő megoldás számukra ott maradni, ahol maguk is kifejlődtek.

A nőstények a párosodást követően mindössze néhány száz métert képesek szárnyaik segítségével megtenni. Ha e területen belül nem lelnek alkalmas élőhelyet az utódaiknak, életük hiábavalóvá vált. Ha sikerrel járnak, 30-40 centiméter vagy akár egy méter mélyre is beássák magukat a földbe a korhadó faanyag mellé. Előkészítik, felaprítják az utódaik számára a táplálékul szolgáló faanyagot, majd 50-100 petét raknak le. Ezután indul el a lárvák ötévnyi fejlődési ideje.

A hímek elpusztulnak a párosodás után néhány nappal. A nőstények az utódaiknak való táplálék-előkészítés után többé nem látják a napvilágot. Szerencsés esetben az utódjaik se kerülnek a felszínre lárva vagy báb alakjukban. Ha a kertünkben mégis kifordítanánk őket az ásónkkal, ne bántsuk.

A növényekben nem tesznek kárt, sőt, fontos szerepük van a biológiai körforgásban. A holt faanyag a fő táplálékuk, amelynek lebontása nélkül bolygónk termőréteg nélküli élettelen pusztasággá válna.

Ez a cikk és a témában további írások a Kistermelők Lapja 2020/8. számában olvashatók.

A cikk borítóképét készítette: Halmos Endre (Szarvas(bogár)bőgés naplementénél)