A Mecsek erdeiben április közepén már valóságos hangverseny zajlik. Az énekesmadarak szinte egymást túllicitálva vesznek részt a tavaszi koncertben.

Az öreg tölgyesekben hangosan szólnak a léprigók, a bükkösökben felhangzik az örvös légykapók finom éneke, a patakvölgyekben az ökörszemek hangosan csengő strófái hallatszanak, és szinte mindent betölt az erdei pintyek csattogó éneke. Legtöbbször a hang gazdája könnyen felfedezhető, hiszen az éneklő hímek gyakorta ülnek ki jól látható helyekre. Ám vannak olyan fajok, melyeket az énekük után is nehéz megtalálni. A fakuszok is tipikusan ilyen madarak. Elképesztő rejtőszínük miatt szinte belesimulnak a fakéregbe, és amíg nem mozdulnak meg, bizony sokszor nehéz észrevenni őket. Áprilisban megkönnyíti a dolgunkat a nászviselkedésük, hiszen a revírfoglalás időszakában a hímek nem csak énekelnek, hanem előszeretettel kergetik a tojókat. Ilyenkor a párok fáról-fára röppennek, és csavarvonalban kúsznak fel a fatörzseken, miközben a hímek hallatják szép éneküket. A Mecsekben mindkét faj költ. A rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla) a gyakoribb, míg a hegyi fakusz (Certhia familiaris) a ritkább fészkelő. Terepi határozása a tollazati hasonlóság miatt nem egyszerű, de az énekhangjuk árulkodó. Az éneklő hímek leleplezik kilétüket.

Hegyi fakusz

A fakuszok Magyarországon védett fajok. Természetvédelmi értékük 25. 000 Ft.

Szöveg és fotó: Völgyi Sándor

A cikk borítóképét készítette: Potyó Imre (Fakusz pauza)