ForrásMásfél fokÍrta: Lehoczky Annamária – Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.

Évek óta határviták kereszttüzében áll a Matterhorn szomszédságában megbújó olasz étterem, mert egészen egyszerűen eltűnt a határvonalat jelölő jéggerinc. Az alpesi gleccserek kiterjedése a 19. század közepe óta nagyjából felére csökkent, és zsugorodásuk üteme megháromszorozódott az 1970-es évek óta. A jéggerincek és gleccserek mentén rajzolt határvonalak ezért egyre inkább eltolódnak, és a „mozgó határ” új jogi megállapodást igényelt az alpesi országok között. A globális klímaváltozás hatására szerte a világban a térképek módosítására van szükség, és a területviták miatt több országban a geopolitikai konfliktusok kiéleződésére számíthatunk. Chile és Argentína, valamint India és Pakisztán határvonalán is vannak gleccserek, ahol a geopolitikai helyzet jóval törékenyebb, mint Európában.

Az alpesi hó- és jégtömegek fokozatos eltűnésével nemcsak kedvenc síterepeink zárhatnak be hamarosan, de a gleccserek és a jéggerincek felolvadásával az országhatárok is elmozdulhatnak. Az olasz-svájci határ mentén, a 3480 méteren lévő Rifugio Guide del Cervino tipikus olasz hegyi étterem (és szálló) státusza már évek óta határviták kereszttüzében áll. A problémát az okozza, hogy

az étterem közelében levő határvonalként kijelölt jéggerinc egyszerűen eltűnt.

Mivel az alpesi országok határai sok esetben a hegygerinceken húzódó vízválasztó vonalakkal esnek egybe, a gleccserek és jéggerincek alakjának változásával ezek a vonalak is átrajzolódnak. Amikor egy gleccser elvékonyodik vagy teljesen eltűnik, akkor az alóla kibukkanó sziklagerinc lesz az új vízválasztó vonal, így a vízválasztó vonal függőleges irányban mozdul el. Ha hátrál a gleccser és ezáltal változik az alakja, akkor a vízválasztó vonal a felszín mentén tolódik el. Amikor pedig egy jéggerinc tűnik el, ha a közelben van magasabban fekvő sziklagerinc, akkor nagy eséllyel az lesz az új határvonal.

Ahogy az „örökfagy” uralta régiók a globális felmelegedés hatására egyre inkább olvadnak, velük együtt az országhatárok is eltolódnak, ami további bonyodalmakhoz vezethet.

Ha a zord hegyi körülményekkel 1984 óta dacoló olasz éttermet átugorná a határ, akkor arra már svájci törvények és adók vonatkoznának. Sőt, a svájci vámellenőröknek jóvá kellene hagyniuk minden doboz tésztát és kávécsomagot, amelyet Olaszországból felvonóval hoznak az étterembe. Lucio Trucco tulajdonos szerint rengeteg vendég épp a tészták miatt jön, nincsenek is svájci ajánlatok az étlapon. Szerinte a hely továbbra is Olaszországhoz tartozik, a svájci hatóságok azonban mérések alapján az ellenkezőjét állítják.

A “Rifugio Guide del Cervino” olasz étterem-szállás az olasz-svájci határon (forrás: Wikimedia)

Egyre bizonytalanabbak a jéggel rajzolt alpesi határok

Az alpesi gleccserek tömege a 19. század közepe óta hozzávetőlegesen felére csökkent, és zsugorodásuk üteme nagyjából megháromszorozódott az 1970-es évek óta. Azonban egészen a közelmúltig – a hó- és jégtömegek gyarapodásának és olvadásának évszakos lüktetésén kívül – a jéggerincek és gleccserek által kijelölt országhatárok nem mozdultak el látványosan. Lehet, hogy Svájc terjeszkedett kicsit itt, míg Olaszország terjeszkedett kicsit ott, de mindössze kisebb hófoltok forogtak kockán, ami egyik országot sem érdekelte különösebben.

Az étteremtulaj visszaemlékezése szerint a változások 2003 óta gyorsultak fel igazán, amikor az egész Európán végigsöprő hőhullám az Alpok olyan magasságaiban is olvadást eredményezett, ahol egyébként az nem volt jellemző. Azóta szinte minden év a rekord meleg esztendők közé sorolható, ráadásul a magashegyi régiók erősebben melegednek, mint globális átlagban a bolygó felszíne. Az IPCC Külön Jelentése szerint az Alpokban található gleccserek térfogatának akár fele is elveszhet 2050-re, és ha nem mérsékeljük a globális éghajlatváltozást, gyakorlatilag az összes közép-európai gleccser eltűnhet a század végére.

Az alpesi megoldás: modernkori limes, mozgó határok

Az 1990-es években a határok térképezésért felelős olasz katonai intézet, az Istituto Geografico Militare is felfigyelt az Olasz-Alpok határvonalainak bizonytalanságaira, és azok aktualizálását javasolta. Hosszas tárgyalások után végül sikerült törvénybe iktatni a „mozgó határ” új, pontosabb definícióját, amelyet megállapodásban ismertek el az olasz és osztrák kormányok 2006-ban, valamint az olasz és svájci felek 2009-ben. (Franciaország nem írt alá ilyen megállapodást, ugyanis nem akarta kockáztatni a második világháború utáni területi nyereségét a vízválasztó olasz oldalán.)

Habár a „mozgó határ” fogalma jogi szempontból precedens nélküli, a fogalom nem ismeretlen a történelemben. A császárkori Római Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan az újabb és újabb elfoglalt területeket egy megerősített védelmi határvonallal, a limes-szel óvták meg a barbár törzsek támadásaitól. Azonban amíg a megerősítés meg nem történt, sok esetben a limes egy konkrét határvonal nélküli peremzóna volt a valóságban. A latin szerzők ezért a limes szót tág értelemben a megjelölt vagy megerősített határszakasz megnevezésére használták – melyet gyakorta újra kellett rajzolni a térképeken.

Ahogy a római hadseregek előrenyomulásával és visszavonulásával együtt hullámzott a limes, úgy lüktet ma a jéggel rajzolt „mozgó határ” is.

2008 óta az Istituto Geografico Militare kétévente terepi felméréseket végez, hogy észlelje az esetleges új eltolódásokat a magashegyi határvonalakon, és frissítse a hivatalos állami térképeket. Az intézet jelentős határeltolódásokat észlelt az olasz-osztrák határon lévő Similaun-hegy közelében az Ötztali-Alpokban, és ennek szorosabb nyomon követésére az „Italian Limes” projekt 2014-ben tavasztól őszig méréseket végzett a Grafferner-gleccser 1,5 kilométeres szakaszán. Az adatokat a 3300 méteren telepített mérőeszközök automatikusan egy rajzoló szerkezetre küldték, ami valós időben ábrázolta a mozgó határt. A művészeti installációt 2014-ben a Velencei Biennálén mutatták be először.

Mindez jól illusztrálja, hogy még

az olyan állandónak feltételezett természeti-társadalmi konstrukciók, mint az országhatárok is sérülékenyek lehetnek a hosszú távú éghajlati és ökológiai változásokkal szemben.

A „mozgó határ” fogalmát tágabb kontextusban feltáró és az „Italian Limes” kutatás eredményeit összefoglaló könyv szerint korunk globális éghajlatváltozása máris megkérdőjelezi a nyugati kultúrában rögzült territórium és országhatár fogalmainkat.

Olasz-osztrák határvonal 1929-ben a Piz Lat Mathaun ormain

Kiéleződhetnek a geopolitikai ellentétek

Az alpesi régión túl a Föld más területein is problémás lehet a jégolvadás miatti határeltolódás, sőt, még komplexebb geopolitikai kihívásokkal is számolni kell. Például Chile és Argentína, valamint India és Pakisztán határvonalán is vannak gleccserek, ahol a geopolitikai helyzet jóval törékenyebb, mint Európában. Kasmír tartomány régóta területi vita tárgyát képezi két atomhatalom, Pakisztán és India között – így ha a gleccserek elolvadnak és a regionális édesvízellátás veszélybe kerül, akkor a konfliktusok jelentősen kiéleződhetnek.

A szárazföldi jégtakarók és gleccserek olvadása nemcsak a hegyvidékeket rajzolja át, de az emelkedő tengerszint egyre növekvő területeket rabol el tengerparti országoktól.

Louisiana állam másfél óránként egy focipályányi földterületet veszít el partvidékéből (hosszútávú átlagban). India és Banglades évtizedekig harcolt egy lakatlan homokturzás birtoklásáért (egyesek kőolaj-lelőhelyet sejtettek alatta), mely 1970-ben egy trópusi ciklon után jelent meg a partok mentén, majd 2010-ben elnyelte az emelkedő tengerszint. A kelet-angliai Covehithe-nél évente több métert hátrál a part a tenger javára. A Climate Central interaktív térképén különböző időskálákon láthatjuk az elöntés várható mértékét (ha nem történik megfelelő védekezés) a világ bármely tengerparti zónájában.

térképkészítők nehezen képesek tartani az ütemet a globális változások mértékével: a hegyvidéki olvadás és a tengerpartok gyors pusztulása mellett az északi-sarkvidéki jégtakaró zsugorodása és az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási események, valamint természeti katasztrófák (pl. hurrikán, áradás, földcsuszamlás) okozta felszíni változások lekövetése új kihívásokat jelent.

Az arktiszi jégtakaró esetében a térképkészítők már különbséget tesznek az állandó (a nyári időszakot is átvészelő) és időszakos tengeri jégborítás között, így jelezve annak éves szintű dinamikus változását, és hosszútávú fogyatkozását. A jég olvadásával egyenesen arányosan – paradox módon – felértékelődik az Arktisz természeti, politikai és gazdasági szerepe, ami egyben komoly biztonságpolitikai kihívást is jelent a térségre nézve, mivel egyre több ország (Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Norvégia, Izland, Dánia) jelenti be igényeit a területre.