Időszakunkban a nőszőfüvek nagy többségének és pár másik fajnak a kivételével hazai orchideáink már elvirágoztak és általában a termésképződésük is befejeződött. Az orchideafélék egyik jellegzetessége, hogy magjaik nagyon aprók, emiatt is nagyon könnyűek, és hihetetlen nagy számban képződnek.
Az élővilágban az utódokról való gondoskodás tekintetében alapvetően két stratégia létezik. Egyesek nagyon kevés utódot hoznak a világra, amelyeket azonban jelentős, sokszor hosszú ideig tartó törődéssel gondoznak. Ezek az ú.n. K-stratégista fajok, mint pl. a barna medve. A másik csoport, az ú.n. r-stratégisták ellenben a jóval nagyobb számú utódjukat sokkal kisebb mértékű szülői gondoskodással óvják. Ez utóbbiak közé tartoznak az orchideák is.
A foltos ujjaskosbornak pl. növényenként közel 200.000 magja fejlődhet. A hazai kosbor-félék magjainak mérete 0,35 és 1,5 mm között változik, tömegük pedig annak köszönhetően, hogy a maghéjon belül 60-98%-ban levegő található, rendkívül csekély (átlagosan 10 mikrogramm). Emiatt rendkívül jó a lebegőképességük, így a szél segítségével viszonylag nagy távolságra eljuthatnak. Ez is a magyarázata annak, hogy egyes orchideák pionír-fajként gyakran hódítanak meg olyan másodlagos termőhelyeket, mint pl. a felhagyott homokbányák, útpadkák, romos területek. Az ilyen jellegű élőhelyeken való megtelepedéshez azonban nagy szerencse szükséges, ugyanis az apró magvakban nincs hely tápszövetnek. A talajba kerülő mag vízfelvétele után az embrió mindössze néhány osztódáson tud átesni, majd a növekedése leáll, és csak abban az esetben folytatódik, ha a megfelelő, vele szoros együttélést (szimbiózist) kialakító gomba „rátalál”. Végső soron, ezen „szerencse-faktor” miatt is van szükség a magok szokatlanul jelentős mennyiségére.
Szöveg és kép: Nagy Gábor
A cikk borítóképét készítette: Gór Ádám