Két fácánfaj hímjei a fejékük miatt elveszítik a látóterük jelentős részét, így jóval kevesebbet látnak a külvilágból, mint a tojók.
Az aranyfácán (Chrysolophus pictus) és a gyémántfácán (Chrysolophus amherstiae) ázsiai madarak, és számos más madárhoz hasonlóan a hímek e fajoknál is színpompásak, míg a tojók beleolvadnak a környezetükbe. A hímek esetében a tojókért való versengés irányította a hivalkodó külső jegyek kialakulását, a tojóknál pedig a fészekalj biztonságos kiköltése és felnevelése a fő szempont.
Mindkét madár hím egyedei olyan fejéket viselnek, amit talán pepihez, vagy parókához hasonlítható fazonú, azonban jócskán belelóg a madarak szemébe. Egy, a Biology Letters folyóiratban nemrégiben közzé tett tanulmány azt tárta fel, mennyire is akadályozza voltaképp a látásukat e fejék.
Gyémántfácán. Forrás: iNaturalist
A kutatók hét madarat vizsgáltak meg (a madarakat magánállatkertekből kérték kölcsön), mindkét fajból hímeket és tojókat is. A madarakat egy puha szivacsból készült tartóba fogták be úgy, hogy az fejüket is tartotta, majd egyszerű szemészeti vizsgálóberendezéssel a szemükbe világítva megmérték, milyen irányban mekkora a látóterük. Megmérték külön-külön a két szemét, majd kiszámították azt a régiót, ahova mindkét szemükkel látnak, illetve azt, ahova egyikkel sem.
Kiderült, hogy a hímek fejéke az aranyfácánnál mintegy 30, a gyémántfácánnál mintegy 40 százalékkal csökkentette a látótér nagyságát a saját fajtárs tojókhoz képest. Különösen a látótér felső régiója volt hiányos – olyasmit képzeljünk el, mintha nagy simléderrel ellátott sapkában ülnénk a színház nézőterének első sorában és úgy próbálnánk a színpadot figyelni. A kutatók szerint ez a látótér-kitakarás akkor igazán előnytelen, ha a madár épp táplálékot csipeget a talajról, így nem könnyen látja meg a közeledő ragadozót.
