Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Gulyás Attila; Fotó: Gulyás Attila
A legtöbb kéktúrázó csak áthalad rajta, másoknak viszont a Bükk fővárosa. Nem utolsósorban pedig egy csodás, nagy falu, amelynek határában akár heteket lehetne eltölteni anélkül, hogy egy-egy látványosságával kétszer találkoznánk.
Aki előre tervezni a kirándulásait, könnyen köt ki olyan forgalmas, sok látványosságot összpontosító helyeken, mint a Csobánc teteje, vagy a szilvásváradi Szalajka-völgy: vizek, sziklák, panorámák, épített különlegességek sorakoznak egymás mellett, amikért mindig megéri kimozdulni. A nagy látnivaló-sűrűségnek persze megvan a maga hátránya: a folyamatosan jelen lévő tömeg, ami az érintetlen természetet is karnyújtásnyi távolságon kívül tartja.
Hol lehetnének kicsit ritkább, de bejárható távolságon belüli különlegességek? Ezeket bizony sokszor fel kell fedezni! Nagyszerű lehetőség erre a kéktúra végigjárása, ami a legszebb vidékekre kalauzol el, domboldalról domboldalra kiváltva az emberből az elhatározást, „ide még visszajövök”. Dédestapolcsány kiváló közlekedésével, boltokkal és szálláshelyekkel tökéletes az Északi-Bükk alaposabb megismeréséhez.
Dédestapolcsány és az Upponyi-hegyvidék az Örvény-kőről
A Kéktúra a legelső, 1938-as bejárása óta végighalad a Bán-patak völgyének középső szakaszán, ahol akkor még két falu, Dédes és a szomszédos Bántapolcsány terült el, utóbbi déli határában a kiváló termőföldjéről ismert, szűkülő völgyel. Ugyanitt 40 évvel később a Másfélmilló lépés Magyarországon sorozat stábja már a Lázbérci-víztározó víztükrét, a Bükk felé pedig az egyesült Dédestapolcsányt találta.
Felfedezőút a falu körül
A falu két részre osztottsága a mai napig látható: Miskolc felől érkezve a távolsági buszjáratok első megállója a két falurész közötti Gagarin utca, ahol leszállva egyszerre tárul elénk Dédes legújabb, közelmúltban épült házsorainak látványa, a túloldalon pedig Bántapolcsány száz éve változatlan képe. A hátteret az előbbi mögött a Bükk-fennsík meredek, északi oldala, utóbbi fölött az Upponyi-hegység nem kevésbé látványos, de alacsonyabb, erdős dombjai adják.
Bántapolcsány, templom tér
Érdemes is a utóbbi, a legközelebbi erdős dombok felé elindulni, hogy minél hamarabb a lehető legmesszebb jussunk a légkondicionált busztól és a friss városi emlékektől. Bántapolcsány apró főterén az ide illő csendben jól megfér egymással a több mint háromszáz éves templom a tér százéves házsorával, és a HelloWood csapatának hat évvel ezelőtt épült fa installációjával.
Tapolcsányi pincék
A legközelebbi dombok tövében, két szinten sorakoznak az egykori kiterjedtebb szőlőműveléshez tartozó pincék, amiket ma már csak hétvégi háznak használnak, a teraszaikról viszont a kis magasság ellenére irigylésre méltó a panoráma a falura és a Bükkre.
Ember és természet a Lázbérci tó körül
Innen már alig két perc séta a Lázbérci-víztározó. A tóparton tett első lépések viszont még nem a Kéktúra ösvényéről ismerős, horgászokkal és kiépített pihenőkkel teli parton, hanem a Bán-patak torkolatának vadonjában haladnak. Az emberek helyett itt még gólyák, gémek, sőt, néha vidrák lakmároznak a tó halaiból.
Madárfigyelés a tó távoli öblében
A víz túlsó partján már a Kéktúra útvonala és burkolt út fogad, ez a pihenő, horgászó, túrázó látogatók birodalma, ami a kiépített pihenőkkel és nyírt füves felületeivel akár Budapest belterületén is lehetne, „csak” a háttér más…
Tapolcsány, régi szőlőhegy
A tó Dédestapolcsány felőli végén a völgy kitágul, és feltárul a Bükk északi oldalának panorámája, ami az egész táj képét meghatározza. Érdemes itt egy kis, száz méteres kitérőt tenni a házak mögötti domboldalra, az egykori bántapolcsányi szőlőhegyre is. A hasonló, ma is változó, zárt lombkorona nélküli erdőszegélyek a környék állatainak talán legfontosabb menedékei, ahol a baglyoktól a menyéteken át a cincérfélékig szinte „mindenki” otthonra talál.
Dédestapolcsány nyugatról
A falu nyugati oldalának dombjai közt maradva, jelzetlen utak vezetnek a hullámzó dombok alatt, miközben mindig más és más perspektívából látszik a lassan közeledő Bükk, és a távolodó Upponyi-hegység, tövében a Lázbérci-tó egyre kisebb kékjével. A sorban az utolsó magaslat a Garanda, Dédes egykori szőlőhegye, ahol ma is jól láthatók az ember jelenlétének utolsó nyomai, a néha ma is használt kaszálók, öreg gyümölcsfák, és zöldellő, ligetszerű részek.
A Bükk-fennsík, középen a dédesi várheggyel
Néhány facsoporttal odébb a domb egyszerre véget ér, és már csak az alattunk elterülő Bán-patak völgye választ el a Bükktől. Itt szintén jelzetlen ösvények közül választhatunk a leereszkedéshez. Túlságosan jobbra, Nagyvisnyó irányába tartani nem érdemes, itt sajnos mindegyik ösvény nehezen járható.
A Bán-patak völgye és a Serényi kastély
A nagyvisnyói, majd a tardonai országutakat keresztezve, már a Dédestapolcsány déli határa feletti dombtetőn járunk. Jelzett út továbbra sincs, látnivalók annál inkább! A hosszában belátható Bán-patak völgyének képét a domb tövében álló Serényi-kastély zárja le. A sokáig szociális otthonként működő műemlék egyelőre elfogadható állapotban van, évek óta eladó, bár eddig nem sok változás történt körülötte.
Leszáll az éjszaka
A tardonai dombok közt
Tardona felé, magasabbra kapszkodva, egyre teljesebb lesz a kilátás a Bükk északi oldalára. A hegyek tövében végig meghatározó elem a távoli, festői fekvésű Mályinka falu, viszont ezen az egyetlen, 450 lakosú településen kívül nincs is más lakott hely ebben az irányban, közel hétkilométeres körzetben. És ez a leglátványosabban éjszaka, a fényszennyezés hiányából látszik.
Dédestapolcsány, egykori homokbánya
Keskeny ösvényen, majd annak a végén túl, edőn, mezőn vezet az út az egykori homokbányához, jobboldalt a hetedik kép helyszínéül szolgáló dédesi szőlőheggyel. Innen már egyszerűbb út vezet a kopár dombokon, a gyorsan leszálló éjaszakában pedig érdemes az égboltra pillantani.
Bár a bükki Csillagoségbolt-park területén kívül járunk, a városok fénye itt is egészen távoli.
Dédestapolcsány és Mályinka
Az út legmagasabb pontja a Tapolcsány fölötti adótorony tövében, már majdnem végigérve a falu körüli útvonalon. Lent Dédestapolcsány, mögötte balra Mályinka, jobbra, a látóhatáron túl pedig a harminc kilométerre fekvő Eger fényei. Késő van, mégsem érdemes sietni, sőt, egy utolsó utáni állomás is vár.
Visszatérés a Lázbérci tóhoz, egy kis hallgatózáshoz
Visszatérés a Lázbérci-tóhoz, az igazán tágas csend birodalmába. A horgászok rég hazamentek, csak az időnként közel merészkedő erdei állatok neszeit hallani. Holdtalan éjszakán ide már tényleg csak a csillagok fénye jut el, értékelhető kép készítéséhez még a drága fényképezőgépen is mindent maximumra kell állítani, de nem akar elég lenni…, talán nem is baj.
Ma éppen csak érintettük Dédestapolcsányt, majd körbejártuk. És bő egy nap még erre is éppen hogy elégséges volt, miközben további több tucat hasonló helyszín szerepel még a kéktúra utáni „ide még visszajövök”-bakancslistán. Ez pedig azt jelenti, hogy szerencsére a legkevésbé sem maradok különleges célpontok nélkül a következő évekre, és talán lesz alkalom ide is visszatérni.
A cikk először 2017 augusztusában jelent meg.
