Egy tengeri olajkúton pihenni leszállt, vándorló zengőlegyeken vizsgálták meg, miféle virágpor van a testükre tapadva.
A zengőlégy igazi adu ász, nemcsak beporzóként kiváló, de számos fajuk lárvakorában a katicákhoz fogható tetűfalóként segíti a kertészek munkáját. Az egészen közönséges és gyakori ékfoltos zengőlény (Ephisyrphus balteatus) részlegesen vándorló faj, bár ez sokunk számára nem tűnik fel, mivel hazánkban egész évben gyakori (még télen is láthatunk napozó példányokat).
A lárvája kikelésétől bebábozódásáig mintegy 400 levéltetvet fal fel, így e téren is óriási tiszteletet érdemel. Északabbi régiókban viszont nagyobb tömegben vándorolnak el a téli időszakra. Egy ilyen vándorlást használtak ki az Exeteri Egyetem kutatói.
Az Északi-tenger egyik olajfúró szigete. A zengőlegyek ilyeneken szálltak le pihenni. Forrás: Wikimedia Commons
A zengőlegyek a széljárást kihasználva vándorolnak, akkor kelnek útra, ha a kívánt iránynak megfelelő szél fúj. A vizsgálatban júniusban délről észak felé tartó, illetve később az északról délre irányuló vándorútjukon megpihenő egyedek szerepeltek. Az Északi-tenger egy olajfúró szigetén, a skót partoktól 200 kilométerre a pihenni leszálló zengőlegyeket fogták be és vizsgálták meg.
A szakemberek akkor fogtak bele a begyűjtésbe, amikor radarméréseken is látszott a tömeges migráció. Az ékfoltos zengőlégy mellett a gyakori mezeilégy (Eupeodes corollae) is képviseltette magát a vándorok közt. Az egyes legyecskéket kémcsőbe terelgették, majd érintés nélkül vizsgálták őket, hogy elkerülhessék a szennyeződést. A pollenszemcséket később szedegették le a testükről, majd már az egyetemi laborban vizsgálták, azonosították azokat.
A cikk borítóképét készítette: Szalai Benedek (Vörös szemek)
