A tudomány (nem) tárgyalható – Avagy mi történt a bonni klímatárgyalásokon?

A 2018-as lengyelországi COP24 klímatanácskozás óta Bonnban gyűltek össze először az országok, hogy a decemberben elfogadott szabálygyűjtemény függőben maradt részleteit egyeztessék. Az úgynevezett Párizsi Szabálykönyv a Párizsi Megállapodás 2020-tól kezdődő végrehajtásának konkrét szabályrendszerét és módját írja le. Már csak alig fél év, és az évvégi COP25 klímatanácskozás maradt arra, hogy mindent véglegesítsenek a tárgyaló felek. Lássuk, miben léptek előre Bonnban!

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) időközi ülésszakain a tárgyalásokat segítő szakértői szintű testületek és tematikus munkacsoportok találkoznak, hogy előrelendítsék a tárgyalásokat az év végi COP-ra. Ebben az évben június 17 és 27 között gyűltek össze a UNFCCC Titkárságának székhelyén Bonnban, hogy a szabálykönyv kérdéses részleteit egyeztessék a COP25 előkészületeként. Előző cikkünkben felelevenítettük, hogy hol is hagyták abba a tárgyalásokat a COP24-en Katowicében, valamint a klímatárgyalások első hetének legégetőbb témájáról is beszámoltunk. (Itt pedig bővebben elolvashatsz arról, mi az a COP, és miről szól a Párizsi Megállapodás.) Most lássuk a legfontosabb bonni eredményeket!

Az IPCC éghajlati jelentés – „tudomásul véve”, bármit is jelentsen az

A bonni tárgyalások egyik leghevesebb vitája az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által közreadott legfrissebb éghajlati jelentés körül zajlott, ugyanis Szaúd-Arábia néhány ország (köztük az USA és Oroszország) támogatásával nem volt hajlandó elismerni a jelentés tartalmát, s beépíteni azt a döntéshozói folyamatba. Ebben a jelentésben ugyanis a nemzetközi tudományos közösség részletesen bemutatta, hogy milyen hatások várhatók 1,5 vagy 2 °C-os globális melegedés esetén, világossá téve, hogy már a 1,5 °C-os globális hőmérséklet emelkedés is bizonyos nemzetek, mint például a kis szigetállamok, puszta létét veszélyezteti a várható tengerszint-emelkedés miatt.

Az első heti vita bőven átnyúlt a második hétre is, majd végül egy rendkívül leegyszerűsített, „gyenge” szöveg elfogadásával ért véget, ami megköszöni a tudományos közösség munkáját, és „tudomásul veszi” a különböző nézeteket – viszont a tudományos jelentés szilárd „elismerése” nem szerepel benne. Alden Meyer, a Union of Concerned Scientists politikai igazgatója szerint a jelentéssel szembeni ellenállás motivációja, különösen a kőolaj nagyhatalom Szaúd-Arábia esetében, világos. Meyer így fogalmazott a CarbonBrief-nek: „Kétségbeesetten próbálják megakadályozni, hogy a jelentés bármilyen módon befolyásolja a klímatárgyalásokat és a nemzeti szintű klímaterveket… mert ennek nyilvánvalóan hatása van a jövőbeli olajkeresletre.”

A vita végső kimenetelét sok ország és nem-kormányzati szervezet (NGO) felháborodással fogadta. A záró plenáris ülésre az Environmental Integrity Group tagjai és Svájc főtárgyalója „Science is not negotiable”, azaz szó szerinti fordításban „A tudomány nem tárgyalható” pólóban érkeztek. Ian Fry, a kis csendes-óceáni szigetállam, Tuvalu főtárgyalója zárófelszólalásában ismét hangsúlyozta, hogy számukra a globális felmelegedés nagyon is közeli egzisztenciális fenyegetés, ezért a jelentést „el kellene fogadni és nem tárgyalni”.

Az Environmental Integrity Group tagjai „A tudomány nem tárgyalható” feliratú pólóban érkeztek a záró plenáris ülésre (Forrás: IISD/ENB | Kiara Worth) http://enb.iisd.org/climate/sb50/images/27jun/ENB_SB50_27June19_KiaraWorth-19.jpg

Karbonpiaci mechanizmus – újat és jobbat, de hogyan?

A karbonpiacra vonatkozó rész volt az egyetlen olyan tétel a szabálykönyvben, ami teljes mértékben üresen maradt Katowicében. A jelenleg érvényben lévő karbonpiaci mechanizmust a Kiotói Jegyzőkönyvvel hozták létre Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (Clean Development Mechanism, CDM) néven. Ennek segítségével a fejlett országok kibocsátáscsökkentési vállalásaik egy részét megtehetik úgy, hogy kibocsátáscsökkentési projekteket (pl. erdősítés, tiszta energia) finanszíroznak fejlődő országokban. Ez egy rendkívül összetett gazdasági-politikai téma, amiről az országok véleménye is széles skálán mozog, nem csoda tehát, hogy ennek tárgyalása lassan halad. Ráadásul a Tiszta Fejlesztési Mechanizmust eddig is sok kritika érte, ezért mindezeket a gyengeségeket ki szeretnék küszöbölni az új rendszerben. Ilyen gyengeség például a néhol előforduló kétszeres beszámítás, azaz amikor az eredményezett kibocsátás-csökkentést mind a beruházó ország, mind a projekt célországa elszámolja saját nemzeti karbon-büdzséjében. Továbbá elemzők szerint sok tiszta energia projekt ezen mechanizmus nélkül is megvalósult volna, tehát jelen formájában a Tiszta Fejlesztési Mechanizmusnak nincs jelentős hatása a globális kibocsátás-csökkentésre.

A bonni tárgyalások végére elkészült egy minden lehetséges opciót összegyűjtő vázlat az új karbonpiaci mechanizmusról, azonban a legvitásabb részei még mindig megoldatlanok. Ráadásul Brazília, az Arab Csoport és India tovább kívánnák vinni a Kiotói Jegyzőkönyv által szabályozott rendszerben gyűjtött karbonkrediteket a Párizsi Megállapodás új rendszerébe. Ezt azonban bizonyos országcsoportok (pl. Afrikai Csoport) és nem-kormányzati szervezetek határozottan ellenzik, ugyanis ezáltal a karbonkreditekkel rendelkező országok elodáznák a szükségét annak, hogy igazi kibocsátáscsökkentési lépéseket tegyenek meg.

Fiatal küldöttek (YOUNGO) flashmobbal hívják fel a figyelmet a globális éghajlatváltozás egészségügyi kockázataira a bonni klímatárgyalásokon (Forrás: UNFCCC) https://www.flickr.com/photos/unfccc/albums/72157709079202332/with/48119315412/

A kibocsátás-csökkentési vállalások növelése – vegyes üzenetek

A Climate Action Tracker elemzése alapján tudjuk, hogy a jelenleg benyújtott vállalások (Nationally Determined Contribution, NDC) nem elegek a Párizsi Megállapodásban kitűzött célok eléréséhez. Ezért a Megállapodás végrehajtásának kezdetéig, tehát 2020-ig az államoknak felül kell vizsgálniuk vállalásaikat, s lehetőleg növelni azokat. Az IPCC éghajlati jelentése szerint ugyanis alig 11 évünk maradt, hogy a világ országai drasztikus kibocsátáscsökkentési intézkedéseket tegyenek, különben valószínűleg lehetetlen lesz a globális melegedés mértékét 1,5 °C alatt tartani. A jelentés azt is világossá tette, hogy ehhez a globális üvegházhatású-gázkibocsátást legalább 45 %-kal kell csökkenteni 2030-ig. Ezen szándék megerősítésére António Guterres, az ENSZ főtitkára szeptemberre egy klímacsúcsot (Climate Action Summit) hívott össze New York-ba, ami „a vállalások növeléséről és a pénzügyi források mozgósításáról fog szólni” – mondta el a főtitkár a COP24 megnyitóján Katowicében.

A World Resources Institute szerint 30 fejlődő ország máris megígérte, hogy kibocsátás-csökkentési vállalásait növelni fogja, azonban ezek épp nem azok az országok, amelyek erősen iparosodott gazdaságuknál fogva jelentősen hozzájárulnak a globális üvegházgáz kibocsátáshoz. Míg Bonnban javában folytak a klímatárgyalások, Brüsszelben az Európai Unió tagállamai a 2050-re szóló klímasemlegességi tervezetről szavaztak. A kezdeti optimizmussal ellentétben végül nem sikerült megegyezni az ambiciózus tervről, mert azt négy tagállam, Lengyelország, Csehország, Észtország és Magyarország megvétózta. (Ennek gazdasági és politikai hátteréről korábban írtunk.) Az elvárttal ellentétben, a klímavédelemben élen járó EU ezzel bizony nem az ambíció jelét küldte a nemzetközi közösségnek, habár még év végéig ez változhat. A tárgyalások ideje alatt az Egyesült Királyság viszont bejelentette, hogy 2050-re klímasemlegessé válik. Habár a nagykibocsátó USA továbbra is klímaellenes álláspontot képvisel, és a június végi G20 találkozón elutasította a Párizsi Megállapodást támogató nyilatkozat aláírását, Kína és Franciaország megerősítette elkötelezettségét az NDC ígéreteik frissítésére.

Tanácskozás a hosszútávú éghajlati finanszírozásról Bonnban (Forrás: UNFCCC) https://www.flickr.com/photos/unfccc/albums/72157709079202332/with/48119315412/

Károk és veszteségek – pénz, pénz, pénz

A „károk és veszteségek” közé sorolhatók az éghajlatváltozás miatt bekövetkező elkerülhetetlen természeti-gazdasági-társadalmi károk, mint például a tengerszint-emelkedés miatti partpusztulás vagy a szélsőséges időjárási események (pl. hurrikánok) okozta pusztítás. Ebben az ügyben különösen érezhető a fejlett-fejlődő érdekellentét, ugyanis a fejlődő térségek elegendő erőforrás híján sérülékenyebbek az éghajlatváltozás hatásaival szemben, míg ők járultak hozzá legkevésbé annak előidézéséhez. Azonban mivel sok esetben nehéz eldönteni, hogy a szélsőséges időjárási események előidézéséhez milyen mértékben járult hozzá az éghajlatváltozás, ezért a fejlett országoknak komoly fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben kell anyagilag kompenzálniuk a bekövetkezett károkért és veszteségekért.

A „károk és veszteségek” kezelésére 6 évvel ezelőtt a COP19-en létrehozták a Varsói Nemzetközi Mechanizmust (Warsaw International Mechanism). Ennek első hivatalos felülvizsgálatára a következő klímatárgyaláson, a COP25-ön kerül sor, amihez Bonnban egy segéddokumentumot (Terms of Reference) dolgoztak ki. A finanszírozás továbbra is a legnagyobb vitát generáló kérdés, ugyanis a fejlődők szeretnének egy elkülönített pénzalapot erre a célra, míg a fejlettek szerint az alkalmazkodásra szánt pénzek egy részét kellene erre fordítani. A most elkészült dokumentum már utal „forrásokra”, ezzel kaput nyitva azok későbbi részletes kidolgozására.

A COP25-öt vendégül látó Chile aláírással erősíti meg szándékát Bonnban. Bal oldalon: Carolina Schmidt, chilei környezeti miniszterasszony, a COP25 elnöke; jobb oldalon Patricia Espinosa, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény ügyvezető titkára. (Forrás: UNFCCC) https://www.flickr.com/photos/unfccc/albums/72157709079202332/with/48119315412/

Hogyan tovább?

Sok technikai kérdés nyitva maradt még a következő, Chilében rendezett 25. COP-ra. Például továbbra sem sikerült megállapodni egy közös időkeretben a kibocsátás-csökkentési és egyéb klímavédelmi nemzeti tervek kommunikálására a nemzetközi közösség felé. Jelenleg van olyan ország, akinek 5, s van, akinek 10 évre szól a vállalása, viszont 2030-tól ezt egyesíteni szeretnék. Más, például a mezőgazdaságot érintő összetett ügyekben (Koronivia Joint Work on Agriculture) sem volt jelentős előrelépés. A következő klímatárgyalás sikere az országok önkéntes kibocsátás-csökkentési vállalásainak felülvizsgálata mellett azon is múlik, hogy a chilei elnökség képes lesz-e világos célokat állítani a COP25-re. Addig két újabb IPCC külön jelentés is napvilágot fog látni, melyek a földhasználattal, valamint az óceánokkal és a krioszférával, azaz a Földön található hó- és jégtakarókkal fognak foglalkozni. Kérdés, hogy ezek megfelelő fogadtatását és döntéshozatalba való beépítését mennyiben tudja majd támogatni az COP25 elnöksége és persze maguk az országok.

Szerző: L. A.