A természetvédelem csendes hősei

2019.08.05.

Július 31-én világszerte azokat a vadőröket ünnepeltük, akik sokszor életük kockáztatása árán vigyázzák az érintetlen természet és számos végveszélyben lévő faj utolsó mentsvárait.

A hegyi gorillák száma az elmúlt 30 év alatt megduplázódott – sőt, egy évtized óta egyetlen példány sem esett a vadorzók áldozatául, ez a siker, amit jól jelez a faj természetvédelmi státuszának kritikusan veszélyeztetettről veszélyeztetettre mérséklése – elsősorban a nemzeti parkban dolgozó vadőrök áldozatos munkáját dicséri – hangsúlyozta Johannes Refisch, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának munkatársa.

A válságövezetekben dolgozó őrök kockázatvállalásának és kitartásának hála Afrika-szerte kézzelfoghatóan csökkentek az emberek és vadállatok közti konfliktusok.

A kontinensen számos program dolgozik a természeti erőforrások felelős használatának elterjesztésén, ugyanakkor a helyi flóra és fauna megóvása szempontjából a terepen dolgozó szakemberek jelenléte is kulcsfontosságú.

Doreen Robinson, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója hangsúlyozza: a kormányzatok és nemzetközi szervezetek támogatásával megvalósulhat a közösségek és a vadőrök együttműködése –

ez lehet a garancia a természeti értékek megóvására, és egyben arra, hogy a vadállatok közelségének következményeit elsősorban elszenvedők egyben a jelenlétükkel járó előnyök legfőbb haszonélvezőivé váljanak.

Monja Randriamonja erdőőr Madagaszkáron küzd az illegális fakitermelés és az égetéses mezőgazdaság terjedése ellen – Fotó: Un Environment

Különösen nehéz szolgálatot végeznek a Kongói Demokratikus Köztársaság területén működő parkok – a Garama, a Virungam, a Maiko és a Kahuzi–Biega Nemzeti Park – munkatársai. Az elmúlt húsz év leforgása alatt csak a Virunga Nemzeti Parkban 200 őr vesztette életét a vadorzók ellen és a természet megóvásáért folytatott küzdelemben.