A korábban becsültnél jelentősen több szén-dioxidot nyelnek el az óceánok

2020.09.09.

Az Exeteri Egyetem friss eredményei alapján a fosszilis tüzelőanyagokhoz kapcsolódó kibocsátásunk mintegy 10 százalékával egyenértékű az a szén-dioxid-mennyiség, amennyivel a korábbi modellek tévedtek az óceánok szénelnyelő képességének számításakor.

A jelentős különbséget az magyarázza, hogy a korábbi számítások nem vették tekintetbe a vízfelszín és a mélyebben elterülő víztömegek hőmérséklete közti különbséget, pedig ez a víz szén-dioxid-megkötő képességét erősen befolyásolja – derül ki a Science Daily portálon megjelent ismertetőből.

A tanulmányban a kutatók az 1992 és 2018 közötti évekre vonatkozóan kalkulálták a légkörből az óceánba jutó üvegházgáz mennyiségét, eredményeik alapján pedig bizonyos helyszíneken és időpontokban a szén-dioxid-áramlás mértéke a korábban becsült érték kétszeresét is elérte.

Az emberiség által kibocsátott szén-dioxid mennyiségének fele nem marad a légkörben, hanem az óceánok és a szárazföldi növénytársulások kötik meg  –hangsúlyozta az Exeteri Egyetemen dolgozó Andrew Watson professzor.

A kutatás elkészítése során a hőmérséklet-különbségeket műholdas adatok segítségével építették be a klímamodellekbe. A kutatók szerint az így kapott eredmények megbízhatóságát támasztja alá, hogy az elmúlt évtizedek során más eljárással, kutatóhajókkal végzett vizsgálatok hasonló mértékűre tették a tengerekbe kerülő szén-dioxid mennyiségét.