A jégmadarak a halfogás során nagy erővel a vízbe csapódnak, ám eközben nem szenvednek agykárosodást – egy új kutatás feltárta, minek köszönhető ez.
A Communications Biology folyóirat számolt be nemrégiben egy amerikai kutatásról, amelyben a jégmadárfélék evolúcióját vizsgálták. A mi jégmadarunknak világszerte vannak rokonai, nagyrészt, de nem kizárólag hasonló életmóddal, egyes fajaik szárazföldi rovarokat fognak, mások madarak ragadozói. Arra volt kíváncsi a kutatócsoport, hogy a halászathoz szükséges testi változások hátterében milyen evolúciós változások és miféle gének állnak, az eredményeket a chicagói Field Museum ismertette.
Forrás: FIELD MUSEUM / RICHARD TOWELL
Aki már ugrott vízbe, tudja, meglepően keménynek érezhető a felület, ha nem megfelelő szögben érkezik bele az ember.
„A jégmadaraknak ahhoz, hogy az ismert módon fejest ugorhassanak a vízbe, más tulajdonságokat is ki kellett fejleszteniük evolúciójuk során ahhoz, hogy az ugráskor ne szenvedjenek agykárosodást” – mondta Shannon Hackett, a kutatócsoport rangidős tagja.
Az már korábbi kutatások során kiderült, hogy a halász életmódú jégmadárfélék nem közeli rokonai egymásnak, ez pedig azt is jelenti, nem egy közös ősben és nem csupán egyetlen alkalommal alakult ki ez az életmód sem köreikben. Ez tudományos szempontból még izgalmasabbá teszi a jégmadarakat.
Talán nem túl ismert, de a kacagójancsi (Dacelo novaeguineae) is a jégmadárfélékhez tartozó madárfaj. Forrás: iNaturalist
A cikk borítóképét készítette: Kaszás Gergő (Zápor)
