Rádiós nyomkövetéssel mérték fel, miként tájékozódnak az ismeretlen helyre szállított házi méhek.
A repülés hőskorában, amikor még nem volt rádió és semmiféle valós idejű segítség a navigációhoz, a pilóták a táj azon elemeit használták, amelyek egyenes vonalúak voltak – utak, vasutak, csatornák és hasonlók. Egy nemrégiben, a Frontiers in Behavioral Neuroscience szakfolyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint a mézelő méhek (Apis mellifera) hasonló alapon tájékozódnak az őket körbevevő tájban: a mezsgyehatárokon, csatornán, folyón és utakon keresztül jegyezték meg, merre van a kaptáruk.
A házi méheknek ahhoz, hogy hazataláljanak, jó memóriára van szükségük, s emellett arra is, hogy többféle módon képesek legyenek felismerni a táj és a hazavezető út jellegzetességeit, akár a Nap állása, akár az égbolt polarizációja, akár egyes illatok alapján. Német kutatók végeztek vizsgálatokat arról, hogy a tájat miként is használják a navigációhoz a mézelő méhek, ehhez számos méh torára miniatűr transzpondereket (a radarjelre válaszoló jeladókat) ragasztottak, majd radarral mérték, merre repülnek ezek az egyedek.
Az első öt képkockán az egyes méhek eredeti lakhelyének képe, a hatodikon pedig az a helyszín, ahová átszállítva őket a vizsgálatot elvégezték. Sárga IRC jelzéssel az öntözőcsatornákat látjuk, kék ötszög jelzi a méhkaptárak helyét, az utolsón pedig a piros csillag azt, ahol szabadon engedték az állatokat. Forrás: Frontiers in Behavioral Neuroscience
