3,6 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Marosi PET Kupa résztvevői

2023.05.24.

Apátfalváról indult és Szegeden, a Tisza parti befutóval zárult a négynapos Marosi PET Kupa, amelynek összesített eredménye 607 zsák, 3,6 tonna súlyra becsült összegyűjtött hulladék. A győztesnek járó kupát és a Maros Hőse kitüntető címet a rutinos PETúnia csapata nyerte, akik évek óta kalózkodnak a Tiszán, a Tisza-tavon és a Bodrogon. A szervezők köszönetüket fejezik ki a folyómentésben közreműködő helyi csapatoknak és a folyóparti települések elkötelezett önkormányzatainak, vállalkozóinak, akiktől mindvégig óriási segítséget kaptak. Az esemény nem jöhetett volna létre a főtámogató Diageo nélkül.

Több mint tíz éve szervez hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszai PET Kupa, ezúttal egy újabb mellékfolyó takarítására vállalkoztak. A Maros menti települések környezetvédelem iránt elhivatott csoportjai évek óta dolgoznak a folyó megtisztításán, a PET Kupa most az ő segítségükre sietett, átadva a folyómentő tapasztalatokat. Izgalmas és kalandos evezésben volt részük nemcsak a szervezőknek, de még a folyóhoz szokott helyi csapatoknak is, hiszen a folyamatos esőzéseknek és áradásoknak köszönhetően a sebes folyású Maros ritka arcát mutatva adta fel a leckét a petkalózoknak. A szervezők a várakozáshoz képest több hulladékot észleltek: a közelmúlt áradásai újabb adagot tettek hozzá a korábbi szemétszigetekhez. Nap közben tisztult a folyó és az ártéri erdő, majd partra szállva a Maros mentén sem maradhattak el a PET Kupa közkedvelt, kulturális értékeket bemutató sétái, és szórakoztató programjai: szerveztek PETathlon ügyességi versenyt, és PETaSztárt, ahol saját „rendezésű” előadásokkal kápráztatták el egymást a résztvevők. A verseny központi táborhelyét Makón rendezték be a szervezők: az alföldi város és annak kihagyhatatlan termálfürdője, a Hagymatikum maradandó élményt nyújtott a petkalózoknak.

Hulladékszigetekből sem volt hiány az idei versenyen. Fotó: Jurkovics Milán

Izgalmas befutó

A teljes versenyprogramot négy csapat evezte végig, a főtámogató Diageo vállalati csapata a nulladik versenynapon gyűjtötte a helyiekkel együtt a hulladékot. A mezőnyt a PET Kupa 5 ország 1 folyó programjának szerb tanárokból álló csapata, valamint a PET Kupa nélkülözhetetlen, tapasztalt folyómentőkből és önkéntesekből álló segítői erősítették.

A Marosi PET Kupa záró napján a Deszk és Szeged közötti folyószakaszt tisztították meg a résztvevők. Az utolsó kilométereken dőlt el, hogy ki lesz a győztes: a végig vezető, veterán kalózokból álló PETúnia, vagy a három szervezetet képviselő, helyi ASZE-BGRG-MOHOSZ. Végül a PETúnia győzedelmeskedett a legtöbb hulladék összegyűjtésével, akik ezzel nemcsak a dobogó legfelső fokára állhattak fel, hanem az egy főre jutó szemétszedésben is az élen végeztek, megszerezve a Maros Hőse díjat.

Óriási köszönet és elismerés a résztvevő csapatoknak:

1. helyezett és Maros Hőse díj: 9220 peták/PETúnia veterán csapat

2. helyezett: 8590 peták/ASZE-BGRG-MOHOSZ vegyes csapat természetbúvárokból, diákokból és horgászokból (ASZE Természetbarát szakosztály, Bethlen Gábor Református Gimnázium,  Magyar Országos Horgász Szövetség)

3. helyezett: 6715 peták/Marosi Nomádok – Apátfalva civil szemétszedő csapata

4. helyezett: 2320 peták/Maros Vízisport Egyesület – MVSE – Makó

A hulladék jelentős része visszakerül a körforgásba

A 3,6 tonnára becsült összegyűjtött hulladéknak kb. 80%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, aminek java részét a határon túlról hozza a folyó. A hulladékok között hűtőt, TV készülékeket, szigetelőanyagokat, műanyag székeket, fémhordókat, autókarosszéria darabokat, gumicsónakokat és veszélyes hulladékot (festéket, rovarirtót, olajos flakonokat) is találtak a résztvevők. A 36 folyamkilométeres távon evezve 100-150 méterenként bukkantak fel uszadékfával vegyes pillepalack hulladékszigetek, amiket elsősorban a part mentéről kidőlt fák fogtak fel. A közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően, a PET Kupa civil szervezetként, működésének több mint tíz éve alatt a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát. Az összegyűjtött és különböző frakciókra szétválogatott hulladék nagyobb része, – kb. 60%-a – újrahasznosul.

Tamás Zsolt versenyigazgató boldogan mutatja milyen egy kitisztított sziget. Fotó: Varga Tamás

Folyómentő Horgonyhely létesül Makón

A helyi szemétgyűjtő akciók támogatására a PET Kupa szervezői – a Diageo támogatásának köszönhetően -, Folyómentő Horgonyhelyet hoznak létre Makón, a Kalandpark mellett. A horgonyhely célja, hogy bázisként szolgáljon a vízi és ártéri takarítási  akciók során, zsákokat, kesztyűket biztosítson az önkénteseknek. Feladata az is, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a PET Kupa tevékenységeit kiállításokkal, foglalkozásokkal, továbbá a folyómentésben részt vevő önkénteseknek pihenési, feltöltődési lehetőséget nyújtson. A Horgonyhely kialakítására a makói Maros Vízisport Egyesület biztosította a területet. A közeljövőben kihelyezik azt a konténert, amelyben tárolhatóak a hulladékgyűjtéshez szükséges felszerelések, hogy minél több önkéntes kezdhessen saját szervezésű folyómentő akcióba a Marosnál.

Megtiszteltetés számunkra, hogy támogathattuk a Marosi PET Kupát, és a makói Horgonyhely telepítésével a jövő petkalózainak munkáját is segíthetjük. Ez egy igazán példamutató kezdeményezés, amely hatásos módon hívja fel a figyelmet a probléma súlyosságára, és a természeti értékeink védelmének fontosságára

– mondta Ábrahám Gergely, a Diageo kelet-európai vállalati kapcsolatok igazgatója.

Forrás Greendex