Hazánk leggyakoribb, ám veszélytelen kígyófaja a vízisikló, amely a Körös-Maros Nemzeti Park tájainak is elterjedt lakója. Július végén, augusztus elején rakja le tojásait, melyekből szeptemberben kelnek majd ki az aprócska állatok.
Neve ellenére a vízisikló nem feltétlenül kötődik a vízfelületekhez, nedves és száraz gyepeken is megél. Szaporodásának érdekes jellemzője, hogy bár a párzás általában május második felében zajlik, a nőstények a tojásokat csak a nyár második felében rakják le. Ehhez általában egy laza talajú, nyirkos, árnyékos, védett helyen lévő üreget (talajszinti fák odva, vízóraakna, vakondtúrás) választanak, ahol viszonylag egyenletes a hőmérséklet és a tojások védve vannak az időjárás viszontagságaitól. A nőstények általában 6-15 tojást raknak, s azokat nem melegítik, hanem a természetre bízzák további sorsukat.
Fotó: Szegedi Fruzsina
A tojásokból szeptember végén, október elején kelnek ki a kis siklók, melyek alakra úgy néznek ki, mint a felnőttek, de csupán 5-6 centiméter hosszúak és vékonyabbak, mint egy ceruza. A faj jellemző bélyege a nyakszirtfolt, egy sárga kis félhold, melynek alapján jól felismerhető és nem téveszthető össze a hazánkban élő két mérgeskígyó-fajjal.
Az aprócska vízisiklók a kikelés után azonnal önállóak, s rögtön munkához is látnak: kapkodják a kisméretű rovarokat. Ősszel meglehetősen sokat esznek, hogy felkészítsék szervezetüket a téli álomra.
Fotó: Szegedi Fruzsina
A vízisiklók az emberre nem veszélyesek. Ha támadást észlelnek, akkor a kloákán át kibocsátott bűzös váladékukkal próbálják elhárítani a veszélyt, esetleg holtnak tettetik maguk.
A cikk borítóképét készítette: Lóki Csaba (Szomjas sikló)
