Az enyhe időjárás hatására újra nyüzsgő madárvilág népesíti be a Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő kardoskúti Fehér-tavat.

Korábban hosszú heteken át be volt fagyva a tó vize, ráadásul köd borította a tájat, ezért a madarak is elmentek, néma csend uralta a környéket. A jelentős enyhülés következtében azonban kiolvadt a jég, s jelentős esők is érkeztek, így mára a tófelület vízborítottsága megközelíti a 70 százalékot. Ideális körülmények alakultak ki tehát a vízimadarak számára.

A madarak nagyon gyorsan reagáltak a megváltozott körülményekre, rövid időn belül újra benépesítették a Fehér-tó környékét. A vizet újra birtokba vették a nagy lilikek, számuk mára már meghaladta a kétezret. Csapataikban nyári ludakat és vörösnyakú ludakat is felfedezhetünk.

A récefajok már nászruhás tollazatban ékeskednek. A nagyobb példányszámban előforduló tőkés és csörgő récék mellett fütyülő és nyílfarkú récék is képviseltetik magukat. Láttunk egy bütykös ásóludat is (tojót), amely egyébként nem ritka errefelé, de ebben az időszakban kevésbé jellemző. Újra megjelentek a darvak a Fehér-tavon, számuk jelenleg 200 példányra tehető.

Érdekességképpen egy tojó kisbukó is szem elé került. Ennek a fajnak csupán egyetlen, húsz évvel ezelőtti adata ismert a területről. A kis bukó rendszeres őszi-téli átvonuló és téli vendég hazánkban, de csak a mélyebb, édesvizű tavakon, folyókon jelenik meg, ahol elsősorban apróbb halakat zsákmányol.

A fotókat Verseczki Nikoletta készítette.

A cikk borítóképét készítette: Daróczi Csaba (Riadalom)

Bütykös ásólúd
Récék és ásóludak
Nagy lilikek