Színesre festi a Kis-Sárrét legelőit az őszi kikerics
2021.10.11.A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének változatos gyepein szeptember közepétől számos helyen tömegesen virágzik az őszi kikerics.
Ősszel csupán a virágok vannak a felszín fölött, s élénk lilás-kékes-pirosas színükkel gyönyörű díszei a sárréti legelőknek. Kövér, húsos levelei tavasszal bújnak elő.
Az őszi kikerics elsősorban domb- és hegyvidékek legelőin, kaszálórétjein fordul elő, ott viszont tömegesen, ezért nem is áll természetvédelmi oltalom alatt. Békés megyében azonban csak a Kis-Sárréten él jelentősebb állománya, elsősorban Geszt, Körösnagyharsány és Biharugra határában. A napokban elvégeztük a növény állományának felmérését.
Több mint 60 folton találtuk meg az őszi kikericset, de emellett szálanként is sokfelé előfordul. Legszebb állományai a körösnagyharsányi Sovány-háton, Miska-réten, valamint a geszti Baglyosi-legelőn találhatók. Erősen mérgező növény, ezért a legelő állatok elkerülik. A régi gyomnövényes könyvekben még legelőgyomként tartották számon. Kis-sárréti nagy létszámú előfordulása egyébként annak is bizonyítéka, hogy az államhatár túloldalán található domb- és hegyvidékek hatása az alföldi területeken is érzékelhető. Több olyan növény- és állatfaj telepedett meg a Kis-Sárréten, ami nem igazán jellemző az Alföld vidékére. Az őszi kikerics is ezek közé a fajok közé tartozik.
A cikk borítóképét készítette: Kádár Ferenc (Kikerics)