Ritka madárvendég a Kolon-tónál

2022.12.05.

November végén egy sarki búvár bukkant fel a Kolon-tónál, az elmúlt napokban több madarász is megfigyelte. Ezzel a madárfajjal Magyarországon leginkább a Dunán és a Balatonon találkozhatunk, a Kolon-tónál a mostani feltűnés a második adat róla.

Mint kollégánktól megtudtuk, a sarki búvár körülbelül egy hete, november végétől tartózkodik a Kolon-tavon, látták az Öreg-vízen és a Nagy-vízen is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatbázisa szerint Magyarországon a leggyakoribb búvárfaj, azonban még így is csak szórványos átvonuló és téli vendég. Elsősorban a Dunán, a Balatonon és más nagyobb vízfelületeken találkozhatunk vele október és május között, legnagyobb számban a tengeren tölti a hideg hónapokat, de a be nem fagyó folyókon is megkísérli a telelést.

Kolon-tavi vendégeskedése valószínűleg annak köszönhető, hogy az itt elvégzett élőhely-rekonstrukció során nyílt vízfelületeket és a tó egykori állapotára jellemző élőhelyeket lehetett visszaállítani. A nyílt víz pedig kiváló táplálkozóhelyet kínál a sarki búvárnak – igaz, sajnos “búvárkodnia”, nagyon lemerülnie a jelenlegi alacsony vízállás miatt nemigen kell a halak után. A sarki búvárról a mostani felbukkanás a második adat a Kolon-tónál (több madarász is látta), néhány évvel ezelőtt egy nászruhás példányt figyeltek meg itt (a mostani már téli tollazatatát viseli).

sarki búvár_Bodor Ádám

Bodor Ádámnak sikerült megörökítenie a Kolon-tóhoz érkezett sarki búvárt

Egyébként a faj Eurázsia és Észak-Amerika boreális és sarkköri területein elterjedt. A nagyobb, halban gazdag tavakon költ. Fészkét a parton vagy szigeten építi növényi anyagokból. A tojások száma 2, ritkán 3. A fiókák 25-30 nap alatt kelnek ki. Egy pár nagy területet birtokol, amit harciasan védelmez a betolakodóktól. Főként halakat zsákmányol, melyeket a víz alatt úszva ejt el. Akár két percig is odalent maradhat, ez alatt nagy távolságokat képes megtenni.