Ezen a nyáron ritkább és alacsonyabb a löszgyepek vegetációja a Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin. Ez elsősorban azért van, mert az őszi-téli időszakban kevés csapadék hullott.
Nagyon sok olyan növényfaj van, amely erősen igényli az őszi csapadékot, abból képes jól fejlődni. Tavaly az ősz derekától alig volt csapadék a Dél-Alföldön, egyes fajok emiatt ki sem bújtak a földből. Ilyen például a selymes boglárka, amely idén egyáltalán nem jött elő.
A másik csoportot azok a löszpusztai fajok képezik, amelyek rosszul tűrik ugyan az őszi-téli szárazságot, de ha nyár elején kiadós esőket kapnak, akkor késleltetve, de elindul a virágzásuk. Ilyen a bakfű, a borkóró, a lózsálya, amelyek a Medárd utáni esőzések hatására virágzásnak indultak.
Vannak olyan fajok is, melyek gyakorlatilag nem reagálnak a csapadékhiányra. Ezek a legszárazabb élőhelyekhez alkalmazkodott növények: a hegyi len, a kék atracél, a hengeres peremizs és a kónya zsálya.
Az őszi-téli csapadékhiányra adott reakció jól mutatja, hogy az egyes fajok milyen élőhelyi környezethez szoktak az évezredek során. Magyarország dél-alföldi részének potenciális vegetációja az úgynevezett erdőssztyepp. A sztyeppi típusú fajok jobban tűrik a szárazságot, az erdőssztyepp-elemek viszont több csapadékot kívánnak.
Az őszi-téli csapadékhiány azonban nem okoz jelentős károkat a löszgyepekben. Ilyenkor csupán az történik, hogy a ritkább és alacsonyabb növényzetben előtérbe kerülhetnek olyan fajok, amelyek jól tűrik a szárazságot. Ha aztán újra csapadékos év jön, akkor megint más növényfajok kapnak erőre. A csuklyás ibolya például most kitűnően érzi magát, mert nem árnyékolja le a macskahere vagy az egyszikű növények.
Fotó: Balogh Gábor
Fotó: Balogh Gábor
