Rekordkicsi az ózonlyuk

2019.10.25.

Idén volt a legkisebb az ózonlyuk kiterjedése a Déli-sark fölött, mióta felfedezték az ózonréteg ezen elvékonyodását a nyolcvanas években, a jelenség azonban nem egy átfogó természetes folyamat része.

A NASA szerint az ózonlyuk rendkívül kis mérete az idei évre jellemző szokatlan sztratoszferikus időjárással áll összefüggésben – számolt be a Sky News alapján az Index.

A legnagyobb méretű ózonlyukat 2001-ben jegyezte föl a NASA a Déli-sark fölött, ekkor közel 30 millió négyzetkilométer volt a kiterjedése. Az ózonréteg elvékonyodásáért felelős klórozott és fluorozott szénhidrogének betiltását követően megállt az ózonlyuk növekedése, majd folyamatosan szűkülni kezdett.

Az ózonréteg a nagyjából 25-35 kilométerrel a föld felszíne fölött található sztratoszféra ózonban gazdag része, amely kiszűri az élő szervezetekre káros ibolyántúli sugarakat – Fotó: NASA/JPL

Idén a lyuk legnagyobb kiterjedése mindössze 15 millió négyzetkilométer környékén volt, s bár ez nagyon jó hír, a NASA hangsúlyozza, hogy kevés ráhatásunk volt a dologra. A jelenség mögött ugyanis a sztratoszféra időjárásának változása áll.

Melegebb időben kevesebb felhőzet keletkezik a sztratoszférában a sarkvidékek fölött, utóbbiaknak pedig kulcsszerepük van a sztratoszféra ózontartalmának természetes változásában.

A magas hőmérsékletnek köszönhetően lassult a sztratoszféra ózontartalmának kimerülése, és ezáltal radikálisan csökkent az ózonlyuk mérete.

Susan Strahan, a NASA atmoszférakutatója elmondta: ez egy nagyon ritka esemény, amit még nem egészen értenek a tudósok sem, de abban biztosak, hogy normál időjárási körülmények között az átlagos érték körül alakult volna az ózonlyuk mérete, tehát nem valami általános folyamatról van szó.