Prágai kirándulás Fujifilm X-Pro3 teszteléssel

2019.11.08.

Az elmúlt időszakban több fényképezőgép bejelentés is volt különböző gyártóktól, de az már biztos, hogy a Fujifilm minden alkalommal fel tudja kavarni az állóvizet. Idén szeptember első felében, amikor az első kiszivárogtatott kézi skicceket lehetett látni az új Fujifilm gépről már az felrobbantotta az internetet.

Szeptember 20-án Tokióból élő videóban a Fujifilm bejelentette az X-Pro3 fejlesztését és pár fontosabb adatot elárult a gépről. Amikor megfordították a gépet akkor lehetett látni, hogy a kézi rajzok valósak voltak, ekkor még több fotós figyelmét és vérnyomását tudták az egekig tornázni azzal hogy a hátsó LCD kijelzőt elbújtatták. Teljesen nem vették el. Alapból befelé van fordítva a hátsó kijelző, amit 180lehet lehajtani. Valamint egy kisméretű SUB kijelző került a hátoldalra.

Nem hagytak sok időt a további találgatásokra mert Október 23-án végleges specifikációkkal be is jelentették a Fujifilm harmadik Pro szériás gépét. Ekkor abban a szerencsés helyzetben kerültem, hogy a Fujifilm Magyarország jóvoltából engem is meghívtak egy október végi Prágai bemutatóra. Az eseményre a Fujifilm Magyarország kollégái, szakújságírók és Mónos Gábor X-Photographer társaságában utaztam a Cseh főváros felé. Az utazás jó hangulatban telt és természetesen többször szóba került utazásunk fő témája az új Fujifilm X-pro3, ki mit vár és remél az új géptől.

Megérkezésünk estéjén hivatalosak voltunk a Morva folyóra épített MANAS galériában a Fujifilm kiállítás ünnepi megnyitójára, ami az „X-Photographers Back in Black” néven egész november végéig megtekinthető Prágában. A galériában olyan egyedi képek láthatók X-Photographerek jóvoltából, amik kifejezetten erre a kiállításra készültek. Mindegyik kép a Fujifilm középformátumú GFX rendszerével készült.

 A meghívottak közt találkoztunk pár kiváltságos fotóssal, akiknek a nyakában egy új X-Pro3 díszelgett. Nem bírtunk tovább várni és elkérünk egy X-Pro3mat az egyik fotóstól igaz csak 3 percre tudta odaadni. Ez csak olaj volt a tűzre és még jobban vártam a másnapi bemutatót. Másnap reggel a esemény helyszíne szintén a Manas galéria volt, ahol egy átfogó technikai bemutatót hallgathattunk meg az új gépről. Fontosabb újítások az X-Pro3-ban:

A váz felső és alsó része titánból készül, aminek gépi és kézi megmunkálásáról egy rövid kisfilmet is megnézhettünk. Nem véletlen az anyagválasztás hiszen a Ti 45% könnyebb, mint a rozsdamentes acél, ugyanakkor ellenálóbb a külső fizikai hatásoknak és a korróziónak is.

Még egy fontos megjegyzés a külső tulajdonságot illetően, ez pedig a DURATECT Tm , ami egy speciális bevonat, ami a karcolásoktól és kisebb sérülésektől védi meg a gépet. Ebből a speciális bevonatból Duratect Silver és Duratect Black változat érhető el a „normál” fekete mellet. Fizikai méreteiben minimálisan változtattak a vázon. Gábor, aki évek óta X-Pro2 felhasználó véleménye szerint, ezek a minimális változtatás jobb fogást eredményeznek.

Az új X-pro3 gép az X-T3 ból jól ismert X-trans CMOS 4 szenzorral és feldolgozó processzorral van felszerelve. A fejlesztőknek viszont sikerült még jobb teljesítményt kicsavarni a már meglévő alapanyagból. Az AF rendszer még pontosabb és gyorsabb lett, még olyan „régi” objektívekkel is mint például az 56mm f/1.2 vagy a 35mm f/1.4. Az új AF még -6EV közti fényviszonyok közt is képes működni, de nem csak az AF teljesítményét tudták növelni az X-Pro3ban.

További újdonságok:

  • A multiexpos képek akár 9 képből is állhatnak
  • Beépített HDR mód
  • Focus Braketing (a képek összefűzése nem automatikusan történik, külön szoftver szükséges hozzá)

  • Új Classic negative filmszimuláció (legjobban az analóg SUPERIA filmhez hasonló hatás)

  • Clarity -5+5 értékkel módosítható gépen belül
  • Color Chrome hatásnak köszönhetően még élénkebbek lesznek a színek

  • Monokromatikus módok
  • Elérhető kimeneti formátum a 8 vagy 16 Bites TIFF
  • A sorozat felvételt 20 kép/s re turbózták fel.
  • Akkumulátor optimálisabb kihasználása körülbelül 370 kép EVF használata mellet

A szoftveres fejlesztések mellett természetesen fizikai fejlesztésekre is sor került.

Talán a legfontosabb kiemelni az X-Pro szériára jellemző OVF/EVF hibrid kereső rendszert. A harmadik generációban nagy hangsúlyt fektettek a még jobb EVF-re. Az elektronikus kereső egy 0.5 inch méretű 3.69m képpontos OLED kijelző 100 Hz frissítéssel. Az sRGB színtér 97% nagyobb lefedettségű, mint az X-Pro2 vagy X-T3 esetében a lehető legjobb színvisszaadás érdekében.

Az OVF azaz az optikai kereső tisztább és kevesebb torzítást biztosít.

A technikai rész után Tomasz Lazar X-Photographer élménybeszámolóját is meghallgathattuk az X-Pro3-ról. Mivel Tomasz fontos szerepet kapott a fejlesztés és a béta tesztelés során ezért bőven volt mit mesélnie. Tomasszal hamarosan készítünk egy interjút, ahol bemutatjuk azt az egyedi képsorozatot is, amit elsőként készített az X-Pro3mal.

Az előadások után végre mi is megkaptuk a magunk teszt-példányait. A rengeteg izgalmas újítás mellet engem az is érdekelt, hogy a klasszikus DSLR felépítésű gépekhez képest milyen egy rangefinder stílusú gép. Mennyire lesz kényelmes, mennyire tudom könnyen megszokni? Minden fényképezőgépnek van egy marketing szlogenje az X-Pro3-nál a PURE PHOTOGRAPHY azaz „tiszta fotózás”. Ezzel próbálják magyarázni az elrejtett LCD kijelzőt és hogy magára a fotózás élményére koncentrálj és ne az LCD-t nézegesd míg körülötted zajlanak az események. Így elhatároztam, hogy teszek egy kísérletet és igyekszem végig csak az EVF/OVF-et használni és nem nézem vissza az elkészült képeket. A másik fő célom a Classic Negatíve filmszimuláció használata volt. JPG-nél ez volt beállítva és mellé RAW képek is mentésre kerültek a dupla SD kártyára. A kellemes őszi időben körülbelül 3 óránk volt tesztelni a gépet Prága történelmi belvárosában sétálgatva. Az első pár képnél észrevettem, hogy az új filmszimuláció akkor adja ki igazán a karakterét, ha valamilyen vörös szín is látható a képen, ezért próbáltam ilyen témákat is „vadászni”.

Nagyon gyorsan elrepült a tesztelésre szánt időnk, de ez idő alatt csak két alkalommal hiányzott az LCD, mindkétszer a menüben kerestem valamit. Kizárólag ilyenkor nyitottam le az LCD-t rejtő hátsó panelt, ami a legmegosztóbb része az X-Pro3-as gépnek. Nekem kifejezetten tetszett ez a megoldás. Az új SUB kijelző a régi filmes gépek korszakát idézi, amikor a hátsó ajtón lévő kis keretbe lehetett tűzni a befűzött film címkéjét. Egy ilyen rangefinder géphez szerintem kifejezetten illik ez a kialakítás. A kis kijelző kétféle módban használható. Standard módban a beállított információk olvashatók le. Classic módban a korábban említett analóg hangulatot kapjuk vissza.

Véleményem szerint nagyon jól sikerült a Fujifilmnek a Pro széria harmadik változata. Biztos vagyok benne, hogy ezt a gépet olyan fotósok fogják kedvelni, akik hajlandóak kitörni a megszokott rutinból, és különc oldalukat szeretnék mutatni a világnak.

Szeretném még egyszer megköszönni a Fujifilm Magyarországnak, hogy meghívtak erre a bemutatóra. Felejthetetlen élmény volt kipróbálni ezt a fényképezőt.

Szerző & képek: Ürögi Csaba

A Fujifilm X-Pro 3 várható érkezése november vége. Részletekről érdeklődj az info@tripont.hu e-mail címen.