Különleges fajokra bukkant egy család a hétvégén
2020.05.20.Pár napja még egy apácahantmadárról adtunk hírt, amelyet Kecskeméten a katonai repülőtér melletti Nyomás nevű területen észleltek. Bán Noémi és Bogner József 2020. május 18-án ugyanitt egy újabb ritka fajt, a vörösfejű gébics egy példányát azonosította és sikerült is jó fotókat készíteni róla.
A vörösfejű gébics rendkívül ritka kóborló, esetenként fészkelő faj hazánkban. Dél-Európában, valamint Közép-Európa néhány területén költ, ezen kívül Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában is megtalálható. Kerüli a zárt erdőket, inkább a sűrű, bokros hegyoldalakat, száraz pusztákat, félsivatagokat kedveli. Ún. vártamadár, azaz egy kiemelkedő pontról lesi rovarzsákmányát, amit leginkább talajon kap el. Rokonaitól, például a nálunk meglehetősen gyakori tövisszúró gébicstől eltérően nem jellemző rá, hogy élelmét tövisekre felszúrva raktározza.
Az alig 16 éves Bán Noémi hobbija a madarászás és a madárfotózás. A hétvégén éppen új kameráját tesztelte a Nyomáson, ami igen szerencsés választásnak bizonyult.
Közben a szülei (édesapja Igazgatóságunk informatikai csoportvezetője) sem tétlenkedtek, hogy teljes legyen a hétvégi, „családi ritkafaj-lista”. Ők a tarka pettyeskosbor egy példányára bukkantak a Nyárlőrinci-erdőben, melynek alföldi megjelenései meglehetősen szokatlanok.
Ez a kistermetű, mészkedvelő orchideafaj a sziklagyepeket, karsztbokorerdőket, füves lejtőket kedveli, kiskunsági felbukkanásai ezért kifejezetten említésre méltóak. Bán Csaba és felesége, Bánné Varga Klára Noémi (no és említsük meg a velük tartó Gesztenye nevű kutyát is) kifejezetten „erősek” a tarka pettyeskosbor megtalálásában, mivel öt évvel ezelőtt, 2015-ben szintén ők azonosították a faj egy példányát a kecskeméti Csalánosi-erdőben. Azt megelőzően csak 1995-ből volt egy adatunk a Kiskunságból, Miklapuszta északi részéről. 2017-ben Soltvadkert és Bócsa környékén találtak 15 tövet, valamint Miklapuszta déli részén egyet.
A Nyárlőrinci-erdő Natura 2000-es erdőssztyepp tölgyes, többször is tartogatott már nekünk meglepetéseket. Találtunk már itt szép szellőrózsa állományt, tavaly a vetővirág hatalmas új állományát, de a tarka pettyeskosborra nem számítottunk. Kíváncsian várjuk, Bán Csaba és felesége újabb öt év múlva hol bukkan erre a Kiskunságban ritka orchideára!
A cikk borítóképét készítette: Gór Ádám