A tavaszi vadvirágos gyepek tarra vágása mellett az ősszel hulló levelek „gondos” eltakarítása az egyik legnagyobb csapás az élővilágra, melyet minden évben elkövetünk kertjeinkben. Ráadásul csupán egy berögzült szokás, hibás szemlélet alapján cselekszünk, amikor magunkhoz ragadjuk a gereblyét és a kukászsákot. Ideje lenne változtatnunk ezen a gyakorlaton és felismernünk, milyen káros hatású mindez kertünk ökoszisztémájára nézve.
Tisztaságmánia a kertben
Alapvető emberi igényünk, hogy az otthonunk rendezett és tiszta legyen, hiszen ez nagyban befolyásolja az életminőségünket. Azonban az ajtón kilépve gyakran ugyanezt a „rendet” szeretnénk látni a házunk körül is, de a tisztán tartott, rövidre nyírt fű, a bokrok és a fák alatt precízen kitakarított talajszint és a kukászsákba gyömöszölt őszi avar nem épp egy sokszínű, természetbarát élettér, hanem egy fajokban szegény, ember alkotta ökológiai sivatag ismérvei.
A talajra hulló falevél a természetes körforgás része. A biológiai sokféleséget, az élet fennmaradását szolgálja az erdőben, és tenné ezt a kertünkben is, ha hagynánk. Fotó: Pixabay
Az avar pótolhatatlan kincs, nem a kukában lenne a helye
A rövidülő nappalok és a hideg éjszakák hatására beindulnak azok a folyamatok, melyek során a téli nyugalomba vonuló fák, bokrok és évelő lágyszárúak elengedik elhasználódott lombjukat. Miután hónapokon át éltették a növényt, azt gondolhatnánk, hogy a földre hulló levelek megtették a magukét, idejük lejárt, és teljesen haszontalanok.
Nos, nagyobbat nem is tévedhetnénk!
A lehullott levél már halott ugyan, de az élővilág fennmaradása szempontjából nagyon fontos feladatok várnak rá. Állatfajok ezrei lelnek téli menedéket, táplálékot általa, emellett az avarréteg védi, regenerálja a talajt, serkenti a talajéletet.
Az ízeltlábúak és más parányi élőlények mellett számos kétéltű, hüllő, sőt kisemlős – például a sün – számára is nélkülözhetetlen az avar, amely – vastagon összegyűlve, vagy a földön heverő gallyakra, odvas fatuskókra, cserjék talajközeli ágaira sátorként borulva – ideális téli búvóhelyet biztosít.
A kertjeinkben népszerű vendégnek számító sün életben maradása is nagyban függ attól, hogy talál-e avart. Fotó: Pixabay
A lehullott őszi levél egy fontos körforgás eleme
Rengeteg rovarfaj, köztük az imádkozó sáska vagy a pirregő tücsök élete véget ér ősszel, de elmúlásuk nem veszteség: a petéik már biztos helyen pihennek, várva a majdani kikeletet. De mások életideje átível a fagyos időszakon, ezért számukra létszükség, hogy időben megtalálják a védett menedéket.
A poszméhkolónia sorsa megpecsételődik ugyan, amint jönnek a mínuszok, de a jövő nemzedékeit biztosító, megtermékenyített „királynők” túlélnek, ha sikerül megfelelő búvóhelyet találniuk kora tavaszig.
De a beporzásban kiemelkedő fontosságú – színezetükben méheket és darazsakat utánzó – zengőlegyek számos faja is kifejlett rovarként vészeli át a téli hónapokat. Ugyanígy a hétpettyes katica is nagy igyekezettel kutat biztos telelőhely után, versenyt futva az idővel.
A zengőlegyek rendkívül fontos beporzók. Ez a példány még az októberben virágzó borostyánon táplálkozik, de hamarosan menedéket kell találnia a tél hidege elől. Egy „kitakarított” kertben erre jóval kevesebb lehetőség adódik. Fotó: Kántás Zoltán
Ezek a kis élőlények ösztöneiknek engedelmeskednek, egy olyan földtörténeti idők során kialakult eseményhez alkalmazkodva, amely a mérsékelt övi klímánkon is minden ősszel megismétlődik. Ez az esemény a lombhullás, a jótékony avarréteg kialakulása, mely biztosítja a szükséges menedéket.
Vagyis csak biztosítaná, mert általában megszakítjuk ezt az életet szolgáló ősi körforgást.
Élővilág a kukába gyűrve: valóban ez a helyes megoldás?
Sajnos ezen a ponton lépünk közbe mi, „gondos” kertészek, kezünkben gereblyével vagy – a gépek szerelmesei – hangosan zúgó lombszívóval felfegyverkezve.
A téli nyugalomra készülő életről feltépjük a védelmet nyújtó takarót, zsákba, kukába gyűrjük a szemétnek nyilvánított őszi lombokat, védtelenül hagyva a talajt, megfosztva a regenerálódás lehetőségétől, szeméttelepre küldve kertünk élővilágának jelentős részét, szentjánosbogarakat, katicákat, lepkehernyókat. Így évről évre szegényesebbé tesszük a helyi biológiai sokféleséget, azaz a fajok változatosságát és az egyedszámot.
Sok településen alternatív megoldásként, komposztgyártási céllal lombgyűjtő zsákokat is osztogat az illetékes önkormányzat vagy a hulladékok kezelését végző cég. De a levelek ilyen célú elszállítása is rossz megoldás, hiszen az élővilág ezzel a módszerrel is súlyosan károsul. A faleveleket a kertünkben élő lebontó szervezeteknek helyben kellene komposzttá alakítaniuk az elkövetkező hónapokban.
Vajon hány katica, pók vagy lepkehernyó lehet ezekben a befülledt zsákokban? – A komposztálás céljából megvalósuló hulladékgyűjtés már nagy előrelépés ugyan, de az elővilág számára éppoly káros gyakorlat, mintha kukába kerültek volna a falevelek. Fotó: Kántás Zoltán
A negatív hatás a madarakat is eléri
Az őszi levelek eltávolításával az alapvető élelemforrásként szolgáló rovarok és egyéb gerinctelen fajok állományát is csökkentjük. Ennek következménye végiggyűrűzik a teljes táplálékláncon.
Az avarréteg felszámolása káros hatással van a következő év tavaszán nevelkedő énekesmadár-fiókákra is, hiszen így kevesebb táplálék jut majd nekik. Emellett a rigóknak is fontos, hogy hómentes időszakban a leveleket felforgatva az avarban tudjanak vadászni, de így megfosztjuk őket ettől a lehetőségtől.
A talajélet elszegényedése
A lehullott levelek nemcsak menedékül szolgálnak. A talajlakó állatok a nyári, gyakran aszályos időszakban a mélyebb rétegekbe húzódnak. Így tesznek a földigiliszták is, de az ősszel érkező csapadékosabb időjárás a felszínre csalja őket. Ekkor a friss avar terített asztalt jelent számukra.
A falánk kis állatok igyekeznek a föld alá húzni a faleveleket, mert ott biztonságosabb körülmények között táplálkozhatnak. A giliszták azonban nemcsak a humusz előállításában nélkülözhetetlenek, hiszen az avar feldolgozása közben szövevényes járataikkal a talaj fellazítását is segítik, ezzel növelve annak vízmegkötő képességét és a jótékony gázcserefolyamatok hatékonyságát.
A széthúzott avarréteg alatt jól látható a lebontó szervezetek – köztük kiemelten a giliszták – munkájának eredménye: a regenerálódó, laza, humuszban gazdagított, „élő” talaj. Fotó: Kántás Zoltán
Érdemes tehát tudatosítanunk, hogy amikor gereblyénkkel „rendbe tesszük” a portánkat, akkor ezzel meggátoljuk a talaj természetes regenerálódását, és csapást mérünk annak élővilágára is.
Az ősszel lehulló lomb tehát kincset érő áldás kertünk számára. Semmiképpen sem elégetni való vagy zsákba gyűjtendő szemét! Hiszen tökéletes mulcs, ideális komposztalapanyag, téli éléskamra és menedék.
A levelek elégetése a lehető legrosszabb – a legtöbb településünkön bírsággal sújtandó – megoldás. Rendkívül légszennyező, ráadásul nagyon sok élőlényt, köztük sünöket és kétéltűeket is máglyára küldhetünk vele. Fotó: Pixabay
De akkor mit tegyünk a falevéllel?
A járdákról érdemes eltávolítani a falevelet, hiszen eső után – csúszóssá válva – balesetet okozhat. Kertünk egyéb területein azonban többféle megoldás is kínálkozik a hasznosítására.
Megtehetjük, hogy a lehullott lombokat telkünk eldugottabb részein a bokrok, fák alá gyűjtjük több kisebb-nagyobb halomba. Ezzel már biztosítjuk a szükséges telelőhelyet az állatvilág számára. A nagy mennyiség miatt felesleges aggódnunk, mert tavaszra a kupac összeesik, majd a nyár folyamán még tovább zsugorodik. Ez idő alatt értékes komposzt lesz belőle, melyet felhasználhatunk akár a veteményesben is.
Természetvédelmi céllal összegyűjtött falevélhalom. Faágak, gallyak segítségével egy kis bejáratot és belső üreget is kialakíthatunk, kedvezve ezzel a sünöknek. Fotó: Kovács Péter
De emellett azt is megtehetjük, hogy a kertünk egyes részeit beborítjuk az őszi lombokkal. Ha elbírja a készletünk, akár 30–40 cm-es vastagságban is. Így már a létfontosságú talajéletet is nagyobb területen támogatjuk, és eközben az ízeltlábúak, rovarok számára szintén nagyszerű telelőhelyet kínálunk. A rigók is lelkesen fognak turkálni benne giliszták után kutatva. Öröm lesz megfigyelni őket a ködös téli napokon! A módszer hatalmas előnye, hogy a méregdrága mulcs (pl. fenyőháncs) árát is megspóroljuk, ha helyette ezt a kézenfekvő lehetőséget választjuk.
De a legjobb megoldás az, ha a kertünk egy részét átadjuk a természetnek. Itt a hulló levél tökéletes helye épp ott lesz, ahol földet ér.
A háborítatlan, avarral fedett, természetes területek tetszetős kontrasztot képeznek a „rendezett”, nyírt pázsittal. Fotó: Kántás Zoltán
A békén hagyott részeken idővel beindulhatnak azok a természetes folyamatok, amelyek révén kertünk változatos élettel gazdagodik. Kellő számú lombhullató fával és bokorral kis erdőszéli élőhelyet fog mintázni ez az értékes, különleges terület, ahol megcsodálhatjuk az élővilág sokszínűségét.
Évről évre újabb és újabb meglepetések fognak érni minket minden egyes évszakban, akár egy télire beköltöző sün, akár a szentjánosbogarak nyári fényjátéka képében.
És mivel egy természetes kert kevesebb munkát kíván tőlünk, mindezek megfigyelésére még szabadidőnk is marad.
