ForrásMásfél fok; Szerző: Kis Anna – Meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa, a Másfél fok egyik állandó szerzője.

A COVID-19 okozta lezárások rásegítésével, de az Európai Unió elérte a 2020-ra kitűzött céljait, azaz, 20%-kal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás az 1990-es szinthez képest, továbbá 20%-kal nőtt a megújuló energiaforrások aránya és az energiahatékonyság is 20%-kal javult. Az eddigi törekvések viszont nem elegendőek arra, hogy az EU 2050-re klímasemleges legyen, ehhez a következő három évtizedben az eddiginél sokkal gyorsabb ütemű üvegházgáz-kibocsátás csökkentést kell megvalósítani. A megújuló energiaforrásokkal sem állunk elég jól, bár ezek aránya az energiamixben évente átlagosan 0,7%-kal nőtt 2005–2020 között, de a következő évtizedekben ennél is nagyobb mértékű növekedésre lenne szükség. A 2050-es klímacélok betartásához átfogó és mély változások kellenek az épületek felújítása, a hűtés/fűtés biztosítása, a szállítás, a közlekedés, a föld- és erdőhasználat terén egyaránt.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése szerint a 2020-as év valódi előrehaladást mutatott az EU klíma- és energiacéljai felé: ebben szerepe volt a több éves, fenntarthatóságra irányuló munkának is, de a keserédes siker igazán a koronavírus járvány okozta lezárásoknak köszönhető.

Az előzetes becslések szerint 2020-ra a megújuló energiaforrások aránya elérte a 21,3%-ot a teljes energiafogyasztásban, azonban ehhez az európai energiahasználat csökkenése is hozzájárult.

Az EU-ban az elmúlt hét évben az üvegházgázhatású gázok kibocsátása a 2020-as cél alatt maradt (a 2017-es év kivételével). 2019 és 2020 között kb. 10%-kal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás, 2018 és 2019 között azonban ez az érték csak 4% volt. Becslések szerint 2020-ra 34%-os csökkentést sikerült elérni a nettó emisszióban (tehát túlteljesítettük a 20%-os célt). A jelenleg tervezett politikák és intézkedések hatására 2030-ra viszont csak 41%-os csökkenés következhet be – azaz a legalább 55%-os cél teljesítéséhez további lépések kellenek minden szektorban.

2030-ig tehát jóval meredekebb üvegházgáz-kibocsátás-csökkentésre lesz szükség, hogy elérjük az 55%-os célt (az 1990-es szinthez viszonyítva).

A 2030-as célok eléréséhez a végső energiafelhasználásban évente átlagosan 9 Mtoe (millió tonna olaj-egyenérték) csökkentésre lenne szükség az EU-ban. Összehasonlításképp: 2005 és 2020 között ez az érték 7 Mtoe volt és ebben benne van a COVID hatása is!

A 2030-ra kitűzött célok teljesítése kritikus fontosságú, hogy egyáltalán legyen esély a 2050-es nettó zéró kibocsátás-ígéretek betartására. Átfogó és mély változásokra lesz szükség az épületek felújítása, a hűtés/fűtés biztosítása, a szállítás, a közlekedés, a föld- és erdőhasználat terén egyaránt.

Az energiahatékonyság növelése mellett elengedhetetlen, hogy a célok elérése a fenntarthatósággal együtt történjen meg. Azaz integrált és rendszerszintű megközelítésre van szükség, hogy például a megújuló energiaforrások telepítésének következtében ne csökkenjen a biodiverzitás.

Jó hír, hogy az EU-27 országaiban a földhasználat és az erdőgazdálkodás (még) nettó üvegházgáz elnyelőnek számít,

azaz több üvegházhatású gázt nyel el, mint amennyit kibocsát. 2019-ben ezen természetes szénelnyelők kapacitása 249 Mt szén-dioxid-egyenértékű volt, ami az EU teljes üvegházgáz kibocsátásának kb. 7%-a. Az elmúlt években azonban ezek a nyelők zsugorodni kezdtek; 2030-ra várhatóan kb. 8%-kal csökken a természetes szénelnyelők területe.

A 2050-es klímasemlegességi cél, majd az azt követő években a nettó negatív kibocsátási szintek (azaz nemcsak, hogy alig bocsátunk ki, hanem ennél több üvegházgázt vonunk ki a légkörből) eléréséhez pedig éppenhogy növelni kell a nyelők méretét. Ez jelentheti a természetes nyelőket (erdők és bizonyos felszíntípusok), de a különböző szén-kivonó technológiákat is, utóbbiak azonban jelenleg gyerekcipőben járnak, jövőbeli nagyskálájú alkalmazásuk még kérdéses.

Gyorsan nő a megújulók aránya, de a növekvő energiafogyasztás szinte zárójelbe is teszi

A megújuló energiaforrások aránya az enerigamixben 2005–2020 között évente átlagosan 0,7%-kal nőtt. A 2030-as eredetileg 32%-os cél (az Európai Bizottság azóta ennél ambiciózusabb célokat tűzött ki) eléréséhez azonban ennél nagyobb1,1%-os átlagos évi növekedésre lenne szükség ebben az évtizedben.

Az energiaforrások megváltoztatása mellett pedig a hatékonyság növelése is fontos, mivel ezzel általánosságban csökkentjük az energiafelhasználást. Magyarországon a megújuló energiaforrások részesedése az energiamixben 2013-ban volt a legnagyobb (ekkor 16,2%-ot tett ki), azóta azonban ez csökkent és 2019-ben 12,6%-on állt meg.

Ennek oka az ország energiafogyasztásának emelkedésében keresendő, ami lehagyta a megújuló energiaforrások arányának növekedését.

Hazánkban a villamos energia terén ugyan nőtt a megújulók aránya, de a fűtés/hűtés esetén csökkent és a nettó eredmény a megújulók kisebb részesedéséhez vezetett 2013–2019 között.

2020-ban viszont megfordulni látszik a változás iránya: 13,9%-ot ért el a megújulók részaránya a hazai energiafogyasztásban, az összes energiaforrást tekintve; a növekedés elsősorban a bioüzemanyagoknak és a napenergiának tulajdonítható. Magyarországon idén több hónapban is növekedett a napelemek által termelt villamos energia mennyisége a 2021-es év azonos időszakához képest (pl. júliusban 32,1%-kal).

A megújuló energiaforrások részaránya 2010 és 2020 között Magyarországon. Forrás: MEKH

A legjelentősebb kibocsátó szektorok: energia, ipar, közlekedés

2020-ban az EU-27-ben a legnagyobb kibocsátás a különböző szektorok közül az energia-ellátáshoz (pl. energia és hőtermelés, olaj és gáz kinyerés és finomítás, szénbányászat) köthető, annak ellenére, hogy 2005 óta ezeken a területeken a totális kibocsátás 43%-kal csökkent.

Ehhez hozzájárult például, hogy 2005–2020 között a villamos energia megújuló energiából származó aránya 16%-ról 37%-ra nőtt, ahogyan az is, hogy a szén-dioxid kibocsátás árát meg kell fizetni (2005 óta kibocsátáskereskedelmi rendszer van az EU-ban (ETS), azaz a kibocsátóknak meg kell vásárolni a szén-dioxid kvótákat). Az EU tagországait tekintve az energia-ellátási szektorban a legnagyobb csökkenés Luxemburgban valósult meg (de itt eleve alacsony volt a szektor kibocsátása); a legkisebb pedig Cipruson.

Az ipari tevékenységhez köthető kibocsátás (2020-ban ez az EU-27 kibocsátásának kb. ötöde volt) 27%-kal csökkent 2005–2020 között. A legnagyobb mértékű csökkenés Észtországban történt, ami a COVID-19-cel, az enyhe téllel, és az olajpala szektor magas árak miatti hanyatlásával magyarázható. Máltán viszont növekedés lépett fel az emisszióban, a hűtőgépekben és légkondicionáló berendezésekben használt fluorozott szénhidrogének miatt.

Jelentős emisszió forrás az EU-27-ben a közlekedési szektor is. 2020-ban 14%-os csökkenés lépett fel a kibocsátásokban 2005-höz képest (ez is a COVID-19 hatásának köszönhető). Nagymértékű erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az általános csökkentéshez megfelelően hozzájáruljon ez a szektor is. 2035-től minden, az EU-ban regisztrált új autó zéró-emissziójú kellene, hogy legyen.

2005 és 2020 között Finnországban és Svédországban csökkent a kibocsátás, Lengyelországban viszont nőtt, az autók, buszok és nehézgépjárművek miatt. A járványhelyzetből kifolyólag 2020-ban a közlekedésből származó kibocsátás jelentősen csökkent, és ez a repülésekben különösen meglátszott (2020-ban 54%-kal alacsonyabb volt az emisszió mint 2019-ben) – de ez a csökkenés feltételezhetően csak átmeneti; a légiközlekedés vissza fog térni a 2019-es szintre a következő években.

A nemzetközi repülőgépes utazásokból eredő kibocsátások 38%-kal nőttek 2005–2019 között és ez a projekciók szerint továbbra is növekedni fog, csak lassabb ütemben. A tagállamok közül a legkisebb mértékű növekedést (3%) Magyarországon figyelték meg.

Ennek elsődleges oka feltételezhetően nem a klímatudatosság volt; az anyagi körülményeink is fontos szerepet játszanak a nyaralási lehetőségekben. Ezzel szemben Lengyelországban a repüléshez köthető kibocsátás megháromszorozódott, valószínűleg az alacsony költségű utak miatt, amik 2004 óta (amikor a lengyelek csatlakoztak az EU-hoz) érhetők el. A hajózáshoz köthető kibocsátás 10%-kal csökkent 2005–2019 között; a legnagyobb mértékben Németországban.

Az energia, az ipar és a közlekedés mellett az épületszektor, a mezőgazdaság és a hulladékszektor esetén is jelentős felskálázásra van szükség a kibocsátáscsökkentés terén.

Az épületszektorhoz kötődött 2020-ban az EU-27 totális kibocsátásának 15%-a. 2005 és 2019 között 29%-os üvegházgáz kibocsátás-csökkenés lépett fel, ami többek között az új épületek energiahatékonyságának növeléséhez és a már meglevő épületek felújításához köthető.

A legnagyobb csökkenés Görögországban valósult meg 2005–2020 között, de Svédországban is jelentős (> 50%) volt ennek mértéke. Várhatóan folytatódni fog a szektorhoz köthető üvegházgáz-kibocsátás, de ahhoz, hogy az EU 2030-as 55%-os célját elérjük, az épületekhez kapcsolódó emissziót 60%-kal kellene csökkenteni, ami egy jelentős növekedést követel meg az épületek felújításában.

Az üvegházgáz-kibocsátás kb. 12%-át a mezőgazdaság teszi ki az EU-27-ben. A 2005–2019-es időszakban meglehetősen keveset változott az emisszió, és a tagországok között is különbségek voltak: 14 országban (köztük Magyarországon is) nőtt a kibocsátás, 13-ban pedig csökkent. A legnagyobb csökkenés 2005 óta Máltán lépett fel, ami nagyrészt azzal magyarázható, hogy az állatállomány kibocsátása kevesebb lett. A projekciók szerint 2030-ig egy mérsékelt, 2%-os csökkentés várható. Különösen fontos lenne pedig az állatállománnyal foglalkozni, ami a mezőgazdasági szektort is szinkronba hozhatná az EU emisszió csökkentési céljaival.

A hulladékszektor a kibocsátások 3%-át tette ki 2020-ban. 2005 óta jelentősen (25%) csökkent, és további 15%-os csökkenés várható 2030-ig. Csehországban azonban növekedés lépett fel, főleg a hulladéklerakók miatt.

A különböző szektorok hozzájárulása a 2020-as kibocsátásokhoz. Forrás: EEA

Részletesebb adatsorok és grafikonok, különböző szektorokra, országokra vagy például üvegházgázokra lebontva itt találhatók.

Uniós szinten kijöttek a számok, de országokra nézve közel sem

EU-s szinten tehát sikerült teljesíteni a 2020-as célokat, de ehhez szükség volt néhány ország túlteljesítésére, amely kompenzálta az alulteljesítőket. 2020-ban 21 ország jelentett alacsonyabb üvegházgáz-kibocsátást, mint ami a cél volt (a hat kivétel: Bulgária, Ciprus, Finnország, Németország, Írország és Málta); a megújuló energiaforrások arányára irányuló célt pedig 22 ország teljesítette (kivétel: Belgium, Franciaország, Lengyelország, Románia és Szlovénia).

A végső energiafelhasználás csökkentési cél nem sikerült Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Németországban, Magyarországon, Litvániában és Szlovákiában – még a COVID-19 hatásának ellenére sem. Összeségében a négy célból (a negyedik cél az elsődleges energiafogyasztás csökkentése) legalább kettő megvalósult a legtöbb tagországban; egyedül Belgium és Bulgária teljesített alul háromban.

A 2020-as célok felé való haladás az üvegházgáz-kibocsátásban, a végső energiafogyasztásban, a megújuló energiaforrások arányában és az elsődleges energiafogyasztásban az EU-27 országaiban. Forrás: EEA

Nincs könnyű helyzetben az uniós klímapolitika, mert egyelőre még annak a legalább 55%-os, közös kibocsátáscsökkentési célnak az elérése is kérdéses, amiben csak hosszas viták után tudtak megállapodni a tagállamok. Ami biztos, hogy nagyobb ambícióra van szükség a közösség részéről, ha Európa el kívánja érni a kitűzött klímacéljait. Az éghajlatváltozás évről-évre fokozódó negatív hatásai pedig fájdalmasan hívják fel a figyelmet arra, hogy mi a tét.