Grönlandon potenciálisan hét-, az Antarktiszon ötméternyi tengerszint-emelkedéshez elegendő víz van jégbe fagyva, ám már zajlik az olvadás. Ez pedig azért különösen nagy baj, mert a jégolvadás a klímaváltozás egyik legfenyegetőbb következménye.
Javában tart még az idei nyár, az összesítésekre még várni kell, ám a hőhullámokról, a grönlandi jégolvadásról folyamatosan érkező hírek azért beszédesek: 2019 is kemény melegeket hozott az északi féltekén. Ez pedig, ugye, együtt jár a jégtakaró olvadásával, a tengerszint emelkedésével, ami sűrűn lakott part menti területek elárasztásával fenyeget.
Fotó: shutterstock.com
NINCS POZITÍVUM
Az ember fejében viszont csak megfordul, hogy a klímaváltozás okozta felmelegedésnek lehetnek előnyös következményei is. Főként, ha tudjuk, hogy a szárazföldek 20 százaléka, 30 millió négyzetkilométer jelenleg az örök fagy birodalma, az úgynevezett permafroszt.
Ha ezek az Észak-Amerikától Európán át Ázsián végighúzódó területek felolvadnának, akkor emberi megtelepedésre, mezőgazdasági művelésre alkalmassá válnának, szén-dioxidot elnyelő erdőkkel települnének be, az emberiség talán megmenekülne az éghajlatváltozás káros hatásaitól.
Kérdéseivel a 24.hu Mika János éghajlatkutatóhoz, az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi tanárához fordult. A professzor válasza összezúzza a laikus reményt, mielőtt belemerülnénk a részletekbe, röviden és tömören:
az olvadás lényeges pozitívummal nem jár, káros hatásai azonban rendkívül súlyosak lehetnek.
HASZNOSÍTHATATLAN MARAD
Kezdjük a permafroszttal. Az ipari forradalom előtti értékhez képest bolygónk éves átlaghőmérséklete mára egy fokkal emelkedett. Ennek következtében kétmillió négyzet-kilométernyi fagyott talaj olvadt fel, ami esetünkben azt jelenti: legalább a nyár folyamán vizenyős, vízzel borított.
A folyamat nem állt meg, pár évtizedenként további, millió négyzet-kilométeres léptékű olvadásra számíthatunk attól függően, hol sikerül megállítani, meg tudjuk-e egyáltalán állítani a további felmelegedést – mondja a 24.hu-nak Mika János.
VESZÉLYES GÁZ KERÜL A LÉGKÖRBE
Cserébe viszont tonnaszámra szabadul fel az eddig a jég fogságában tartott metán-hidrát, ami a légkörbe jutva azonnal metánná alakul. Ugyanannyi molekulára számolva a szén-dioxidnál 23-szor intenzívebb üvegházhatást okozó gázról van szó – a fele sem tréfa, de azért a „világvégét” sem jelenti.
A metánkibocsátás a permafroszt olvadásával is marginális marad, tekintve, hogy CO2-ból az emberiség kibocsátása a metán 200-szorosa. A növények és a tengerek jelenleg a légkörbe jutó szén-dioxid 30 százalékát képesek elnyelni, magyarán a nulla nettó kibocsátáshoz, ami már nem fokozná a felmelegedést, 70 százalékos csökkentést kellene elérnünk.
MIBEN BÍZHATUNK?
A párizsi megállapodás 2015-ben a felmelegedés két Celsius-fok alatt tartását tűzte ki célul, ezen belül is minél közelebb az 1,5 fokhoz. A megvalósítás jövő év januárjában kezdődik, de az már most látszik, hogy a 2030-ig tett első vállalások még hibátlan végrehajtás esetén sem lesznek ehhez elegendőek. Csak abban bízhatunk, hogy a fenti, katasztrofális változások perspektívája elegendő lesz újabb, erősebb megállapodások megkötéséhez és betartásához.
