Kellemes meglepetés: a vártnál több a fátyolos nőszirom a Kis-Sárréten

2022.06.27.

A Körös-Maros Nemzeti Park egyik értékes, védett növénye a fátyolos nőszirom. Különösen a Kis-Sárréten és a Bélmegyeri Fáspusztán vannak jelentősebb állományai.

Az idei évben célul tűztük ki, hogy a nemzeti parkon kívül eső, de Natura 2000-es oltalom alatt álló részeken, az úgynevezett Dél-Bihari Szikeseken is felmérjük a fátyolos nőszirom állományát.

Fotó: Biró István

Virágzása, mely az éves átlagok alapján május 15. és június 10. közé tehető, az idén, hasonlóan más növényekéhez, kissé megkésett, így a felmérésre június elején került sor. Eddig is voltak információink ennek az impozáns, látványos növénynek környékbeli előfordulásairól, a tételes felmérés azonban meglepett bennünket. A vártnál ugyanis jóval több előfordulási adatot tudtunk rögzíteni. Összesen 103 ponton vizsgáltuk az állomány nagyságát, ami nem egyszerű feladat, mert a virágzó példányokon kívül nagyon sok nem virágzó, hajtásos tövet is fel kellett mérnünk, ahol elsősorban a növény által borított terület nagyságát vettük figyelembe, az egyedszámot csak becsülni lehetett.

Fotó: Biró István

 Elsősorban Mezőgyán, Újszalonta, Zsadány, Geszt környező területein találtuk meg a növényt. Klasszikus élőhelyei az enyhén szikesedő rétek, különösen a sziki magaskórósok, ahol a sziki kocsorddal és a réti őszirózsával együtt állományalkotónak tekinthető. Kedvező eredmény volt, hogy másodlagos élőhelyeken (óparlagokon, gátakon, árokpartokon) is megtaláltuk, ami a növény vitalitását és alkalmazkodó képességét bizonyítja. A mérések alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a Tiszántúl egyik legjelentősebb állománya él a Kis-sárrét vidékén, ami országos viszonylatban is kiemelkedő értékű.

A cikk borítóképét készítette: Dr. Nagy Edit (Fátyolos)