Bemutatkozik egy új közhely, mégpedig, hogy: „Nincs élet víz nélkül.” Ugyanis a víz befolyásolja mindennapi életünket, a tiszta ivóvíz pedig egyre nagyobb érték a világ egyre több országában.
Eközben a szennyezett vizekkel való szomjoltás kedvez a kolerának, vagy egyéb hasmenéssel járó megfertőződésnek, melybe az afrikai kontinensen sok 5 év alatti gyerek bele is hal. A víz, mint életvitelünket formáló erő a világ minden részén jelen van, gondoljunk csak a vízhiányra, az áradásokra, a rendszeres és földjeinket tápláló esőre vagy éppen a kutak, források, folyók megszerzéséért és megtartásáért folytatott fegyveres összecsapásokra.
És, mivel felismerik a vízben rejlő hatalmas potenciált, így válik a víz a politikusok kezében is hatalmi eszközzé, egy kínálkozó lehetőséggé a választók szavazataiért folytatott küzdelemben. Pedig a víz kérdése, a vízhez való hozzáférés valójában nem politikai hatáskör, hanem alapjog. Eközben az aszály teszi a dolgát, vagy éppen szakad az eső napokig szinte kontinens szintű áradásokat okozva. És jön a rengeteg víz, aztán a nagy része csak átfolyik országunkon, mert Magyarország nem a vizek, hanem az átfolyó vizek országa. Aztán, miután a víz elhagyta az országot, újból itt az aszály. De üröm az örömben, hogy nemcsak mi küzdünk a vízzel, szinte a világ minden pontján probléma nemcsak a vízhez, de a tiszta ivóvízhez való hozzájutás is. Európában például Belgium van kritikus helyzetben, de közel sem olyan rosszban, mint más, nem európai ország. Sajnos a változó éghajlat miatti szélsőséges időjárás – beleértve az aszályt és az áradásokat – tovább terheli az ivóvízrendszereket szerte a világon.
Fotó: unsplash.com / Justin Wilkens
Egy 2023-as vizekkel foglalkozó adatbázis Latin-Amerikát, a Karib-térséget, Dél-Ázsiát, Nyugat-Ázsiát és a szubszaharai Afrikát különös aggodalomra okot adó régióként azonosította.
Ezeket a régiókat különösen sújtja az aszály és a vízkészletekhez való egyenlőtlen hozzáférés. Például számos kút és infrastruktúra semmisült meg, valamint több száz ember halt meg, miután harcok törtek ki az ivóvízhez és a legelőkhöz való hozzáférésért az etnikai milíciák és klánok között Szomália, Etiópia, Burkina Faso és Mali különféle térségeiben.
Az afrikai országok közül például Etiópia már alternatív vízforrásokat és vízmegtartási lehetőségeket is keres, ezért mindent megtesznek, hogy a hagyományos tetőtéri vízgyűjtés mellett a mesterséges tavakban való víztárolás is az ország egyik létfontosságú ivóvízforrás bázisává váljon.
Az Etióp Vízügyi Projekt legfrissebb jelentései szerint a lakosságnak csak 42 százaléka fér hozzá tiszta ivóvízhez, és a teljes lakosság mindössze 11 százaléka a megfelelő higiéniai szolgáltatásokhoz. Ráadásul az elmúlt két évtizedben az aszályok számos régiót súlyosan érintettek, a tavakat, a kutakat és patakokat szárazzá vagy veszélyesen sekélyessé téve.
Fotó: unsplash.com / Clark Wilson
Etiópok milliói számára, – különösen a vidéki területeken – , a sekély vízforrások gyakran szennyezettek emberi és állati hulladékkal, parazitákkal és betegségeket okozó organizmusokkal. Ennek eredményeként a vízzel terjedő betegségek, például a kolera és az egyéb hasmenéssel járók a vezető halálokok az 5 év alatti gyermekek körében.
A víz már nemcsak az élet forrása, de az erőszaké is, mivel 2023-ban világszerte legalább 347 ilyen eseményt jelentettek, szemben a 2022-es 231-gyel vagy a 2000-es 22-vel. 2023-ban Afrika jelentette a legtöbb vízzel kapcsolatos konfliktust és vitát 2019 óta – derült ki a világ legátfogóbb nyílt forráskódú adatbázisának elemzéséből, amely a vízzel kapcsolatos erőszakról szól, és amely 2024. augusztus 26-án jelent meg.
A vízzel kapcsolatos globális és frissített adatokat és elemzéseket a Pacific Institute tette közzé a világ legnagyobb nemzetközi vízügyi konferenciája, a Stockholmi Víz Világhét előtt, amelynek témája „A határok áthidalása: víz, a békés és fenntartható jövőért”.
A dokumentumból egyértelműen megállapítható az is, hogy az erőszakos cselekedetek tendenciája annak ellenére gyorsul, hogy egy 2000-es ENSZ-határozat kifejezetten elismerte a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való alapvető emberi jogot.
De minden országnak megvan a maga vízügyi problémája, ez alól hazánk sem kivétel. A Duna-Tisza-közi homokhátság évtizedek óta jelentős csapadék és vízhiánnyal küzd, a Dunántúlra pedig inkább a többletvizek jellemzők. A maga nemében egyik sem kívánatos, ráadásul az országos probléma megoldása első pillantásra is erőforrás-igényes és politikailag még mindig alulértékelt.
Írta: Lajtár Lili – biológus
